Alonso: A kiszámíthatóság űzött el az F1-ből

Forma-1, Magyar Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
Fernando Alonso of Spain and McLaren F1 Team driver goes during the race at Hungarian Rolex Formula 1 Grand Prix on Jul 29, 2018 in Mogyoród, Hungary. (Photo by Robert Szaniszló/NurPhoto)
Vágólapra másolva!
Rossznak tartja, hogy a Forma-1-ben nem a versenyzésről, hanem a pályán kívüli eseményekről beszélnek a legtöbbet. Silánynak érzi a színvonalat, de nem magát sajnálja, hanem a fiatalokat, mert a csapatok sorrendje be van betonozva és ezen még az egyéni képességekkel sem lehet változtatni.

Fernando Alonso több mint egy évtizede szerezte két világbajnoki címét, az elmúlt szezonokban azonban vajmi kevés öröm jutott neki a Forma-1-ben, többnyire csak vergődött a McLarennel és a jobb napokon legfeljebb néhány pontnak örülhetett. Többen így is azt gondolják, hogy a lehetőségeihez képest nem Lewis Hamilton vagy Sebastian Vettel, hanem ő nyújtotta a legjobb teljesítményt.

A spanyol a héten bejelentette a visszavonulását (2019-re, a későbbi visszatérést nem zárta ki kategorikusan), amit a versenyzés általános minőségének romlásával magyarázott. Erre többször panaszkodott az utóbbi időben.

Alonsónak már nem tetszik a Forma-1 Forrás: NurPhoto/Robert Szaniszlo/NurPhoto/Robert Szaniszlo

"A pályán nem olyan az akció, mint amilyenről álmodtam az F1-be bekerülve, vagy mint amilyen később volt, vagy mint amilyet más szériákban tapasztaltam – mondta a hosszú távú sportautó-világbajnokság hétvégi, Silverstone-ban rendezett versenye előtt, ahol rajthoz áll. – Emiatt fejezem be, mert véleményem szerint nagyon gyenge a színvonal. Tulajdonképp az F1 kapcsán többet beszélünk a pályán kívüli eseményekről."

"Azért van így, mert a pályán silány volt a látványosság az adott hétvégén. Ezt érzem a jelenlegi Forma-1-en. Más sorozatok jobb akciót, több élvezetet és örömet kínálnak, én ezeket keresem."

A korábbi megnyilvánulásai és a nehéz természete miatt nem fogadná be őt a Ferrari, a Mercedes vagy a Red Bull, a McLarennek pedig valószínűleg még évek kellenek, hogy visszatérjen az élmezőnybe, ha egyáltalán sikerül nekik. Alonso motivációja mégsem a vb-címre való esélytelenség, hanem a bebetonozott erősorrend miatt fogyott el.

Lehet, hogy Alonso utolsó F1-es futamai jönnek a nyári szünet után Forrás: DPPI/Florent Gooden

"18 évig versenyeztem a Forma-1-ben, kétszer nyertem meg a világbajnokságot, úgyhogy azt állíthatnánk, ezalatt 16 évben frusztrált voltam. Nem így volt, most sincs így – jelentette ki. – 2004-ben és 2009-ben egyetlen versenyt sem nyertem, de nehéz volt megjósolni, mi történik Spában vagy Monzában. Most viszont előre kijelenthetjük, mi lesz ezeken a pályákon. Az első tizenöt pozíció sorsát egy-két tévedéssel fixnek vehetjük."

"Az első téli barcelonai tesztnapon már tudjuk, novemberig, Abu-Dzabiig mi fog történni, és ezt nehéz megemészteni" – nyilatkozta.

"Nekem ez nem akkora probléma, mert 18 év alatt sokkal többet elértem, mint amiről valaha álmodtam. A fiatal pilótáknak vagy másoknak azonban fájdalmas mindez, mert legfeljebb csak reménykedhetnek, hogy a csapatuk hatalmasat lép előre, vagy hívást kapnak egy másik csapattól. Nehézzé vált az ambiciózus versenyzők helyzete."

Maradhat a sportautók volánja mögött

Egyelőre annyi biztos Alonso jövőjével kapcsolatban, hogy a WEC (a hosszú távú sportautó-vb) másfél éven át tartó "szuperszezonjának" három 2019-es versenyén rajthoz áll a Toyotával, a zárás a Le Mans-i 24 órás lesz. Jelen állás szerint abszolút lehetségesnek tartja, hogy marad ebben a sorozatban.

Alonso az idei Le Mans-i viadalon aratott győzelem után a dobogón Forrás: AFP/Jean-Francois Monier

"Jól és ütőképesnek érzem magam velük, kellemes a légkör, ráadásul még jobbá teszi a hangulatot, hogy nyertem Spában és Le Mans-ban" – nyilatkozta a Sportscar365-nek, de hozzátette, hogy a jövőjéről csak később tesz bejelentést, a leghamarabb talán októberben.

"A WEC tárt karokkal fogadott a kezdettől fogva. Nagyon örültek nekem és mindent megtesznek, hogy mindenki boldog legyen."

A Honda ugyanakkor szívesen átcsábítaná az Egyesült Államokba a spanyol klasszist, aki tavaly már belekóstolt az Indy500-ba. Az amerikai motorsport részlegük (a Honda Performance Developments) elnöke, Art St Cyr azt mondta, "nagyon élvezték a munkát vele tavaly", és hogy "nagyszerű lenne az IndyCarnak, ha ide jönne vezetni az F1-es pályafutása után."

Alonso az Indy500-on Forrás: AFP

Ez esetben a McLaren indíthatná egy csapattal, amelynek elnöke, Zak Brown amerikai. Az Autosport úgy értesült,

a wokingiak nem a Hondától, hanem a Chevrolet-től vásárolnának motort,

és a Hondánál a szükséges erőforrások hiánya is gátat jelenthet a szövetségnek.

"Az IndyCarban lévő csapataink közül többel már megállapodtunk a 2019-es szezonra [a motorszállításról], és egész évben közel maximális kapacitással működtünk, hogy kellően erős és megbízható motorokat adhassunk nekik – nyilatkozta St Cyr, bár nem vetette el, hogy felvegyék partnereik közé a McLarent. – Több alakulattal is tárgyalunk 2019-ről."

Alonso a közelgő IndyCar-os tesztjén azonban vélhetően Honda motorral fog vezetni.