Társoldalunk:

Laudánál komplikációk léptek fel

2018.08.14. 12:39

Nagyjából egy héttel az után, hogy új tüdőt kapott, Niki Laudának dialízisre volt szüksége, mostanra azonban ismét jól van, már a rehabilitációt is elkezdte.

Niki Lauda augusztus 2-án sikeres tüdőtranszplantáción esett át a Bécsi Általános Kórházban, amelyet követően az orvosai arról tájékoztatták a közvéleményt, hogy a háromszoros világbajnoknak nem volt szüksége mesterséges lélegeztetésre, minden belső szerve működik, de hosszú felépülési folyamat vár rá. A beavatkozás után egy héttel azonban az Oe24 értesülései szerint kisebb riadalmat keltett, hogy Lauda veséje rakoncátlankodni kezdett.

Laudának korábban két veseátültetése is voltForrás: NurPhoto/Xavier Bonilla

Az orvosok a műtét után pár nappal tartott sajtótájékoztatón kiemelték, hogy komplikációk nélkül zajlott az operáció, az azutáni pár nap, a felépülés első időszaka azonban így is sok kockázatot rejt magában, a tüdő kilökődésének veszélye pedig az első évben is fokozottan fennáll.

A műtét utáni hét csütörtökéig minden rendben is haladt, ekkor azonban komplikációk adódtak a 69 éves osztrák veséjével. Lauda korábban két vesetranszplantáción is átesett, az elsőn 1997-ben, a másodikon 2005-ben.

A Bécsi Általános Kórház orvosai úgy döntöttek, hogy vesekatétert helyeznek be, és dialízis készülékre teszik a háromszoros világbajnokot.

Az Oe24 információi szerint a hétvége során az orvosoknak sikerült stabilizálni az állapotát, mostanra pedig a katétert is kivették, páciensük így újra gépek nélkül folytathatja a felépülést.

Vélhetően csak jövőre látjuk ismét Laudát F1-es versenyhétvégénForrás: Picture-Alliance/AFP

További pozitívum, hogy Lauda már az első rehabilitációs foglalkozásokon és légzőgyakorlatokon is túl van, nemcsak önállóan lélegezni, hanem beszélni is tud. Az orvosai korábban elmondták, újra teljes életet élhet majd és a munkához is visszatérhet, ezzel együtt azért akadnak megkötések. A következő fél évben nem ülhet repülőre, ami azt is kizárja, hogy ebben a szezonban viszontlátjuk a Forma-1-es versenyeken. Ezt erősíti az is, hogy ebben az időszakban legfeljebb a szomszédos országokba tanácsos elutaznia, hogy vészhelyzet esetén ne kerüljön túl messzire a bécsi kórháztól. Nyilvános úszómedencét és szaunát élete hátralevő részében nem használhat, ezenkívül pedig a rehabilitációja alatt minden növényt el kell távolítani a környezetéből, valamint állatokkal sem tanácsos érintkeznie a jövőben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK