Vágólapra másolva!
A holland fiatal sokszor bírálta már a négyszeres világbajnokot, most viszont a védelmébe vette a Ferrari versenyzőjét. Räikkönen szerint nem biztos, hogy az olaszok autója gyorsabb a Mercedesnél.

Drámai fordulatok jellemezték a Német Nagydíjat, mivel a pole pozícióból induló és a versenyt vezető Sebastian Vettel hazai pályán megcsúszott az egyre nedvesebb aszfalt miatt és orral a gumifalnak ütközött, ahonnan nem tudott továbbmenni. Ez jól jött az addig is jól szereplő Lewis Hamiltonnak, aki így a 14. helyről megnyerte a versenyt és átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben.

Martin Brundle, a Sky Sports szakértője szerint ez olyan hiba, ami élete végéig kísérti majd Vettelt, de ő úgy vélte, nem vétett nagyot, ezért nem számított álmatlan éjszakákra. Elsőre meglepő módon fiatal ellenfele, Max Verstappen is kiállt a német pilóta mellett, holott korábban többször is összecsaptak a pályán és verbálisan is.

Vettel szárnyaszegett Ferrarija Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Verstappen úgy vélte, a pályán hirtelen gyengült a tapadás és szerinte bárkivel megtörténhetett volna a baleset. „Szupertrükkös volt a pálya, különösen abban a kanyarban – nyilatkozta a későbbi 4. helyezett. – Még ha csak egy pillanatra is blokkolja az ember a kerekeit, rögtön elszáll. Nehéz körülmények voltak, úgyhogy előfordul ilyesmi.”

Vettel a 2018-as szezon során már többször balesetbe és pontveszteségbe torkolló helyzetekbe került, Verstappen szerint ez azonban a hockenheimi események nem egy folyamatot jeleznek.

„Nos, hiba volt… Nehéz körülmények közepette. Akárki mással is könnyen megtörténhetett volna – szögezte le. – Az ember próbál mindenhol tapadást találni és nem túl nagy kockázatot vállalni, mert már sok pontot szerzett – magyarázta. – Nem kell kockáztatni a kicsúszást és nagyon nehéz kezelni ezt a kockázatot. Egy pillanatnyi blokkolás is elég és kirepülsz a pályáról.”

A baleset kellemetlen mellékhatása, hogy az egész világ láthatja a Ferrari padlólemezét Forrás: DPPI/Florent Gooden

A holland pilóta érvelését alátámasztja, hogy bár ő is jól szokott szerepelni nedves pályán, a hajtűkanyarban kicsúszott az aszfaltozott bukótérre, ahonnan Vettellel ellentétben vissza tudott térni. Utána inkább intermediate gumikra váltott, ez azonban nem vált be és csak a Vettel kiesése miatti Safety Car-fázis miatt nem került tartósan nagy hátrányba.

– kommentálta a történteket. – Én normális esetben esőért fohászkodok, de most ez sem segített ki. A 4. volt a lehető legjobb helyezés. Tényleg erősen kezdett esni, a 8-as és a 10-es kanyar felé haladt, úgy gondoltam, hogy ha ez folytatódik, akkor el fogja érni a 3-as szektort is. Sajnos nem ez volt a helyzet, úgyhogy megint kereket kellett cserélni. Kockáztattam, de most nem jött be.”