Társoldalunk:

Vettel: Nem fogok rosszul aludni a baleset miatt

2018.07.22. 17:42

A Ferrari versenyzője elismerte, hogy a saját hibájából esett ki az élről a Német Nagydíjon. Az önbizalma ettől nem ingott meg és a Ferrarit is nagyon jónak tartja.

Óriási ziccert hagyott ki Sebastian Vettel a Német Nagydíjon, miután a pole pozícióból rajtolva vezette a versenyt, az eső miatt egyre nedvesebb pályán azonban megcsúszott és a falnak ütközött, így nem tudta folytatni a futamot, amit legnagyobb riválisa, a 14. helyről induló Lewis Hamilton nyert meg. Vettel ezzel visszacsúszott a pontverseny 2. pozíciójába.

Vettel futama már a baleset előtt sem volt sima, mert a kerékcseréje után csak Kimi Räikkönen mögé jött vissza a 2. helyre. Jóval gyorsabb volt a finn pilótánál, de előzni nem tudott és több körön keresztül utalgatnia kellett arra, hogy Räikkönen engedje el őt, mivel csapattársa mögött haladva tönkreteszi az abroncsait.

Súlyos következményekkel járt a hiba - Galéria!Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Hamilton akkor már közvetlenül mögöttük autózott, de még nem állt ki kereket cserélni. Néhány körrel az eső érkezése előtt a Mercedes pilótája ultralágy gumikra váltott és az egyre nedvesebb pályán körönként olykor 2 másodpercet is lefaragott a hátrányából. Még nem volt lőtávolban Vettel mögött, de lendületesen közelített, amikor Vettel megcsúszott a Sachs-kanyarban és kiesett.

Amint nekimentem a falnak, rájöttem, hogy onnan már nem jutok tovább

– nyilatkozta a Sky Sportsnak mosolyogva, miután a csapatrádión hallani lehetett, hogy milyen mérges. – Nem hiszem, hogy nagy hiba volt, de hatalmas befolyással volt a versenyre, mert kiestünk. Este nem fog nehezemre esni az elalvás, mert óriási hibát vétettem volna. Ez nagyon elkeserítő, mert addig minden édesen alakult, de az esőre nem volt szükségünk.”

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

A Ferrari furcsa taktikájától eltekintve minden Vettelnek kedvezett az eső megérkezéséig, hiszen a hétvégére a Scuderia lépéselőnybe került a Mercedesszel szemben a motorteljesítmény terén és akadtak olyan körök a versenyen, amely során Vettel és Räikkönen az első két helyen haladt.

Erős autónk van, úgyhogy mindenkinél magabiztosabbak lehetünk

– szögezte le. – A hétvége nagyon pozitívan alakult, de végül nem jött össze. Az én hibám volt, bocsánatot kérek a csapattól, ők mindent jól csináltak. Kézben tartottam a versenyt, de egy kis hiba is nagy csalódást okozott. A [gumik] már nem voltak frissek, de a pálya mindenkinek ugyanúgy csúszott.”

Jó lett volna nyerni

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke „különösen mozgalmasnak” nevezte a hétvégén (valószínűleg Sergio Marchionne kényszerű leváltása miatt is) és elismerte, hogy „fontos lett volna számunkra, hogy elhozzuk a győzelmet és az autónk bizonyította, hogy képes lett volna erre.” Az olasz szakember méltatta Räikkönen teljesítményét, ami a két Mercedes mögött dobogót ért.

 

Meglepő módon néhány kanyarban jó volt a tapadás, máshol meg egyáltalán nem. Különösen a 2-es és a 6-os kanyarban lehetett érezni az esőt  

– kommentálta a történteket Räikkönen. – A legtrükkösebb azelőtt volt, hogy bejött a Safety Car. Egyszer bajba is kerültem az egyik legkörözött miatt és sajnos ekkor elvesztettem a 2. helyet. Sok szempontból jobb is lehetett volna a mai nap, de ez jutott. Szerintem a körülmények ismeretében a lehető legtöbbet hoztuk ki belőle.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK