Társoldalunk:

Hamilton: Nem veszik el a győzelmemet

2018.07.22. 18:49

Noha a pályán az élen végzett, egészen este fél nyolcig izgulhatott a Német Nagydíjon aratott győzelméért Lewis Hamilton, aki egy órányi megbeszélés után, megrovással hagyta el a sportfelügyelők szobáját.

A Német Nagydíj rajtja előtt nem sokan fogadtak volna Lewis Hamilton győzelmére, hiszen a négyszeres világbajnok csupán a 14. helyről kezdte meg a versenyt szombati hidraulikai hibája miatt. Arra természetesen már többen tippeltek, hogy a Mercedes pilótája a dobogóig, vagy annak közelébe jön fel, az eső és Vettel óriási hibája azonban az ölébe hullajtotta a győzelmet, amelyet csak két és háromnegyed órával a leintés után könyvelhetett el véglegesnek.

Hamilton egyik legnagyobb győzelmének tartja a Német Nagydíj megnyerését - GalériaForrás: AFP/Andrej Isakovic

Hamilton a lágy gumikon kezdte a futamot, az élmezőnyből a legkésőbb jött ki, a Mercedesnél pedig úgy gondolták, hogy a szemerkélni kezdő eső ellenére boldogulni fog az ultralágy gumikon. Ez végül jó döntésnek bizonyult.

Miután Sebastian Vettel beleállította a falba a Ferrarit, Hamilton a harmadik helyen haladt Valtteri Bottas és Kimi Räikkönen mögött, ám két riválisával ellentétben nem jött ki új gumikért, inkább kint maradt a félig vizes, félig száraz pályán. „Úgy voltam vele, hogy ha már idáig eljutottam, nem fogom feladni" – nyilatkozta a futam után. Azt hiszem, ez kulcspontja lehet a világbajnokságnak, de már korábban is volt néhány. Soha nem volt még ilyen versenyem. Miután az ember ennyi éve versenyez, soha nem tudhatja, hogy mikor lesz újra olyan jó versenye, mint az addigi legjobb. Ez ott volt a legjobbak között. Nagyszerű érzés kettős győzelmet aratni a Mercedes hazájában."

That winning feeling... @mercedesamgf1 . . #GermanGP #Formula1 #F1 @lewishamilton

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Hamiltonnal madarat lehetett volna fogatni

Az utolsó kilenc körben Hamilton győzelme már nem forgott veszélyben, mert a Mercedes arra utasította Bottast, hogy ne támadja élen haladó csapattársát. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a múltbeli eseményekkel magyarázta a döntést. Akkor még esett, az elmúlt három futamon pedig annyi balszerencse ért minket, hogy nem akartuk, hogy harcoljanak. Azt mondtuk nekik, hogy csak hozzák be a célba az autót. Ha tudtam volna, már korábban elejét vettem volna a csatájuknak, de nem számítottam rá, hogy Valtteri olyan keményen fog támadni."

A Mercedesszel 2016-ban világbajnoki címet nyerő, jelenleg a Sky Sports szakértőjeként dolgozó Nico Rosberg viccesen megjegyezte Wolffnak, talán túl sok egymással csatázó Mercedes-pilótát látott korábban, utalva az ő és Hamilton kerék a kerék elleni ütközeteire.

Wolff figyelmeztetett, hogy hiába volt jó napjuk, továbbra sem az övék a leggyorsabb autó, fejlődniük kell a következő futamokra.

A Mercedesnek a Német Nagydíjon aratott kettős győzelem elhozta a 150. dobogós helyezést az F1-ben 2010-es visszatérése óta a sportba.

A leintés után is veszélyben forgott a győzelem

A Mercedes kommunikácója meglehetősen zavaros volt a Safety Car megjelenése alatt, először ki akarták hívni Hamiltont új gumikért, majd mégis a pályán tartották. A brit pilóta már a bokszbejáratnál volt, el is kezdett behajtani a bokszba, majd gyorsan irányt váltott és a füvön keresztül visszatért a pályára. Eközben mind a négy kerekével átvágta a bokszutca bejáratának fehér vonalát. Kimi Räikkönent hasonló vétségért 2016-ban Bakuban 5 másodperces időbüntetéssel sújtották. Hamilton ugyanilyen szankció esetén visszaesett volna a második helyre, a győzelmet pedig Valtteri Bottas örökölte volna meg.

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Az ominózus eset

Martin Brundle szerint a két eset nem egyezett meg, mert Bakuban a nagy sebesség miatt különösen szigorúan vették a sportfelügyelők, ha valaki a bokszbejárat fehér vonalát átvágva a pályán maradt. A Sky Sports szakkommentátora kiemelte, hogy a csapat az utolsó pillanatig nagy tempóra utasította Hamiltont, az utolsó kanyarból a kockás zászlóig sem lassíthatott. Netán már ekkor tartottak attól, hogy büntetést kaphat?

„Elkezdtem befordulni a bokszbejáratnál, mert kérték, hogy álljak ki. Ekkor közöltem, hogy Kimi is kiáll, erre a csapat mondta, hogy akkor maradjak kint, de én már a bokszbejárat sávjában voltam."Elkezdtem átvágni a füvön, vissza a pályára, mire mondták, hogy mégis hajtsak a bokszba, de ekkor már újra a pályán voltam. Mindenki pánikolt a bokszfalon, talán egyedül csak én maradtam nyugodt, össze-vissza kiabáltak. Jó látni, hogy mennyire törődőek" – idézte fel Hamilton az esetet.

Charlie Whiting, az F1 versenyigazgatója nem vett részt a felügyelők futam utáni tanácskozásán, aközben pedig elmondta a sajtónak, ha büntetik is a négyszeres világbajnokot, akkor is enyhébb szankcióra számíthat.

Whiting világossá tette, hogy Räikkönen esete nem hasonlítható a mostanihoz, mert az a külön arra a futamra megbeszéltek szerint számított szabálytalannak, és nem a Nemzetközi Sportkódexet sértette vele.

A sportfelügyelők végül valamivel este fél nyolc után álltak elő a döntéssel, amely szerint Hamiltont megrovásban részesítették, így megtarthatta a győzelmet. 

Hamilton győzelmi szelfije végül nem vesztette el jelentőségét - GalériaForrás: AFP/Andrej Isakovic

A felügyelők elismerték, hogy Hamilton megsértette a Nemzetközi Sportkódex L-függelék, 4. bekezdésének 4. (d) fejezetét, és egyértelműen átszelte a bokszbejárat fehér vonalát. Ugyanakkor a büntetés kiszabásánál figyelembe vették, hogy a pilóta és a csapat nyíltan elismerte, hogy hibázott és a kerékcsere körül kialakult zavarodottságuk vezetett a szabályszegéshez. Továbbá biztonsági autós fázis alatt történt az eset és más versenyzőt nem sodort veszélybe, a pályára visszatérést pedig Hamilton biztonságos módon hajtotta végre. Mindezek függvényében a felügyelők megrovást tartották megfelelő büntetésnek.

Nem fogják elvenni [a győzelmet]" – jelentette ki Hamilton, miután több mint egy óra után elhagyta a sportfelügyelők szobáját. – Nagyon érzelemdús nap volt, tele hullámvölgyekkel és hullámhegyekkel. A versenyfelügyelőknek van a legnehezebb feladata, mert minden helyzet más. Senki sem látogatja meg őket szívesen."

„Nagyon összezavart az a másfél másodperc, őszintén úgy gondoltam, hogy kint fogok maradni, jól éreztem magam azokon a gumikon. Aztán mondták, hogy jöjjek be, láttam, hogy Valtteri is ugyanezt teszi, ekkor pedig arra gondoltam, hogy vajon biztosak benne?"

Bottas nem haragszik a csapatra

A finn pilóta 9 körrel a futam vége előtt keményen támadta az élen haladó csapattársát, a Mercedes azonban rövidesen rászólt, hogy ne tegye ezt, tartsa a pozícióját. 

Nem neheztelek a döntés miatt, abszolút megértem – nyilatkozta Bottas. – A Safety Car kimenetele utáni első körben csatáztunk és ennyi volt. Már korábban elvesztettem a versenyt a biztonsági autó pályára küldésével, ami nagyon rosszkor jött nekem. Nem alakultak kedvezően a dolgok számomra."

Bottas csak egy körig támadhatta Hamiltont az újraindítás után - GalériaForrás: AFP/Andrej Isakovic

Bottas megerősítette, hogy az újraindítás után még versenyezhettek, a csapat csak ezután avatkozott közbe. „Miután kiment a biztonsági autó, szabad volt a verseny és azt hiszem, szép csörténk volt Lewisszal."Ezen a pályán nagy tempókülönbség kell az előzéshez, de így, hogy többé-kevésbé ugyanolyan gumikon voltunk, elég trükkös lett volna. Versenyzőként az ember mindig a győzelemre törekszik, miután Seb [Vettel] kiesett, úgy gondoltam, jó esélyem lehet. Lewisnak azonban jobban jött a Safety Car, ő kint tudott maradni, míg nekem ki kellett állnom kerékcserére."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK