Társoldalunk:

Räikkönent kiteheti a Ferrari, de mentőövet dobhat neki

2018.07.21. 10:58

A hírek szerint Kimi Räikkönen hajlana rá, hogy annál a csapatnál fejezze be Forma-1-es pályafutását, amelyiknél elkezdte. Kérdés, hogy a Sauber szerződtetné-e a finn világbajnokot.

Már az Osztrák Nagydíjon felütötte a fejét az első hallásra képtelenségnek tűnő pletyka, mely szerint Kimi Räikkönen – amennyiben a Ferrari nem tart rá igényt jövőre – a Saubernél folytathatja 2019-ben. A vörösök úgy gondolják, szép keretbe foglalása lenne ez a finn pályafutásának, aki 2001-ben a svájci istálló színeiben debütált a Forma-1-ben. Frederic Vasseur, a Sauber csapatfőnöke a Német Nagydíjon megerősítette: megfontolják az 2007-es világbajnok szerződtetését.

Mellettem az utódom? Leclerc (balra) helyet cserélhet Räikkönennel - GalériaForrás: AFP/Gerard Julien

A hírek szerint a Ferrarinak megvan a lehetősége, hogy beleszóljon a Sauber egyik versenyzőjének kilétébe. A 2019-es szezonra a svájciakkal 2017-ben már két futamot teljesítő olasz Antonio Giovinazzi jelenleg az egyetlen Ferrari-junior, aki szóba jöhet a száguldó cirkuszban. De nem az egyetlen Ferrari-pilóta. 

Mark Hughes, a Motorsport Magazine újságírójának értesülései szerint Charles Leclerc-t előléptetik Sebastian Vettel csapattársává jövőre, Räikkönen azonban folytatni szeretné az F1-ben, ezért hajlandó elfogadni a Ferrari segítségét, hogy a Sauberhez szerződjön.

Vasseur mindenesetre kijelentette: nem szentimentális szempontok szerint, hanem a teljesítmény alapján fognak versenyzőt választani. „A legjobb pilótákat szeretném az autóban, a csapatnak ez a legfontosabb, hogy ne hozzunk áldozatot a teljesítmény terén" – nyilatkozta a csapatfőnök.

Sokkal jobb egy világbajnok, mint valaki, aki még nem nyert semmit. Egyszerűen csak a teljesítményre koncentrálok, hogy a legjobb felállásunk legyen a következő évben, és azután. A legfontosabb számomra a pilóták kiválasztásánál, hogy azonos nézeteket valljunk és ne azért döntsek valaki mellett, mert 15 éve nálam vezetett a Forma-3-ban, vagy 10 éve a Sauber versenyzője volt a Forma-1-ben."

Giovinazzit jövőre akár állandó versenyzőként is láthatjuk - GalériaForrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Antonio Giovinazzinak Vasseur szerint is jók az esélyei, azt viszont tagadta, hogy a Ferrari egymaga eldöntheti, hogy kit ültessenek az autóba. „Antonio biztosan a listánkon lesz, néhány első szabadedzésen vezetni fogja az autónkat, ez a legjobb módja, hogy megismerjem. Ugyanezt csináltuk tavaly Charles-szal, ami jó első lépésnek bizonyult az együttműködésünkben."

Meg fogjuk vitatni [a pilótakérdést] a Ferrarival, együtt, közösen, de ez nem úgy néz ki, hogy nekik is van egy listájuk meg nekünk is. Mindent összevetve az Alfa Romeónak az a legfontosabb, hogy a csapat jól teljesítsen, ezért meg kell találnunk a két legjobb pilótát a jövőre nézve."

Legkésőbb a Magyar Nagydíjon eldőlhet Ricciardo sorsa

A Red Bull szeretné, ha még a kéthetes nyári szünet előtt tisztázni tudná pilótája, Daniel Ricciardo sorsát a 2019-es szezonra. Most, hogy a Német Nagydíjon a Mercedes mindkét pilótájával hosszabbított, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke bízik benne, hogy az ausztrállal is hamarosan meg tudnak egyezni.

„Most, hogy Lewis [Hamilton] bejelentése megtörtént, fel fognak gyorsulni az események. A célunk, hogy a nyári szünetre mindent véglegesítsünk, jó lenne úgy pihenni menni, hogy minden el van rendezve" – mondta Horner.

Ricciardo egyre közelebb a megegyezéshez a Red Bullal - GalériaForrás: Mark Thompson/Getty Images

A csapatfőnök szerint nem a pénzügyeken múlik a szerződés aláírása, mivel korábban olyan híreket is lehetett hallani, hogy Ricciardo annyit szeretne keresni, amennyit csapattársa, Max Verstappen. „Nem, nem. Két remek pilótánk van, mindketten nagyszerűen hozzájárulnak a csapat teljesítményéhez. Szeretnénk őket megtartani jövőre" – nyilatkozta a Red Bull csapatfőnöke.

Ricciardo szerint a legvalószínűbb, hogy két évre szóló szerződést ír alá.

Ennek egyik oka, hogy a csapatok nem nagyon terveznek jelenleg ennél tovább, mivel az F1 új kereskedelmi megállapodásokat fog kötni az istállókkal 2021-től, ezeknek a tárgyalásai azonban még zajlanak. A pilóták oldaláról az jelentheti a gátat az ennél hosszabb elköteleződés előtt, hogy nem tudhatják, miként változnak a csapatok közötti erőviszonyok a 2021-re tervezett új szabályokkal.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK