Társoldalunk:

Megrettentek a Mercedesnél a Ferrari érthetetlen ugrásától

2018.07.22. 11:12

A Német Nagydíjon már a Mercedes is kénytelen volt elismerni, hogy a Ferrari előttük jár az erőforrás terén, amellyel körönként 5 tizeddel gyorsabbak náluk az egyenesekben. Toto Wolff csapatfőnök szerint mindegy, hogy hogyan, de teljesítményt kell találniuk.

A riválisoknak az Osztrák Nagydíjon vált nyilvánvalóvá, hogy a Ferrari hatalmasat lépett előre az erőforrásával, igazán aggódni azonban a jelek szerint Németországban kezdtek. Egyelőre egyik csapat, köztük a Mercedes sem tudja, hogy mit találtak a vörösök, de abban biztosak, hogy sürgősen rá kell jönniük, különben a Ferrari végérvényesen megléphet a bajnoki címért folyó küzdelemben.

A Ferrari ellenfelei elképedtek a vörösök motorjának teljesítményénForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Jan Woitas

Korábban az akkumulátorra vonatkozó szabályok kijátszásával vádolták a riválisok – legfőképp a Mercedes – a maranellóiakat, mondván a trükkös megoldásukkal megkerülik az FIA 120 kW-s (163 lóerős) korlátozását az egy kör alatt visszatáplálható energiára vonatkozóan. A csapatnak szoftvert és hardvert is cserélnie kellett, hogy a szövetség jobban tudja ellenőrizni a rendszerét, szabálytalanságot azonban nem találtak, a Monacói Nagydíj óta pedig nem is nagyon volt fejlemény a témában.

Ezt követte a montreali fejlesztési csomag, amely a riválisok GPS-mérései alapján még csak kisebb előrelépést eredményezett, az igazán nagy ugrást az Osztrák Nagydíjon hajtotta végre a Scuderia.

Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport szakírója úgy értesült, hogy a Renault és a Mercedes mérései alapján a Ferrarik egyik futamról a másikra 28 kW-t, azaz 38 lóerőt nyertek, legalábbis ha teljesítményre váltják a GPS alapján mért adatokat.

A két rivális istálló attól a ponttól kezdve tapasztal ugrást a Ferrari teljesítményében, hogy a gyorsulást már nem a tapadás határozza meg. A riválisok arra gyanakodnak, hogy az engedélyezett 4 MJ helyett a vörösök 4,4 MJ-t táplálnak vissza az akkumulátorba, az MGU-K az engedélyezett 120 helyett pedig 150 kW-t ad le.

A kanyarok kijáratánál és a középgyors kanyarokban nyerhet nagyot a FerrariForrás: DPPI/Florent Gooden

Az FIA két helyen végez méréseket, az akkumulátor kimeneténél, valamint a főtengelyen. Charlie Whiting versenyigazgató szerint ezen mérések alapján az SF71-H megfelel a szabályoknak, Cyril Abiteboul, a Renault sportprogramjának igazgatója azonban sztenderd szoftvereket szeretne, szerinte így elkerülhetőek lennének a gyanúsítgatások.

Köridőre váltva a Ferrarik Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke szerint 5 tizedet nyernek a hockenheimi egyenesben az Ezüstnyilakhoz képest, ami a többi csapat szerint normális esetben 2 évnyi fejlesztés után érhető el.

„Komoly figyelmeztetést kaptunk ma, hogy amennyiben harcban akarunk maradni a világbajnoki címért, ki kell találnunk, miként fejleszthetünk az erőforrásunkon – nyilatkozta Wolff. – Egyetlen másodpercig sem akarok a Ferrarival foglalkozni, csak magunkkal."Fel kell tennünk a kérdést, hogy miként növelhetjük a teljesítményt akár a belső égésű motorral, vagy az akkumulátorral, az MGU-H-val, vagy bármivel, amitől több lóerőnk lesz. Ha mások el tudják érni ezt a szintet, akkor nekünk is képesnek kell lennünk rá. Minden típusú kanyarban jók vagyunk, de nem tudjuk hozni a [Ferrari] teljesítményét az egyenesekben."

Wolff szerint a kanyarokban jók, az egyenesekben képtelenek tartani a tempót a maranellóiakkalForrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Uli Deck

Hogy a Ferrari a nagy ugrást nem a Kanadában bevezetett második motorváltozattal, hanem csak két futammal később érte el, új szoftverrel magyarázzák az ellenfelek. A GPS alapján a Red Bull Ringen az első három egyenesben, Silverstone-ban pedig a Wellington egyenesben és a Luffield kanyartól a Maggots-ig tartó padlógázas szakaszon volt a legszembetűnőbb a Ferrari fölénye.

„Monaco után léptek egyet előre, Kanadától pedig borzasztóan nagyot nőtt a teljesítményük az időmérőre és a futamok elejére. Nekik legyen mondva, ez nagyban befolyásolja az erőviszonyokat" – mondta Wolff. Ha tudnánk, mit csináltak, mi is ugyanazt tettük volna. Most is azon zakatol az agyunk, hogy megértsük a helyzetet. A legtöbbet a kigyorsítások alatt, valamint a közepesen gyors kanyarokban nyerik, nem az egyenesek végén."

A Ferrari motorjának teljesítménye Martin Brundle-t, a Sky Sports szakkommentátorát is lenyűgözte. Az emberek azt mondogatják nekem, hogy ennyi időt találni nagyjából két évnyi fejlesztésbe telik. Valami varázslatos dologra leltek. Tudomásom szerint nem is konkrétan az akkumulátorral vagy az energia visszanyerésével kapcsolatos, hanem valami mással."

Wolff nem akar a Ferrarival foglalkozni, saját csapatát sürgeti gyors reagálásraForrás: AFP/Andrej Isakovic

„A többi csapat nem tudja, hogy mi lehet az, ezért lemásolni sem képesek. Az összes Ferrari-motoros autó nagyon jól megy. Valahol ott nyerhetnek nagyot, ahol a motorerőt átviszik az aszfaltra" – találgatott Brundle.

Schmidt információi alapján az előnyt nem csak az időmérőkön élvezik a vörös autók és a többi Ferrari-motoros csapat, hanem a futamon is hatékonyabb az energia-visszanyerésük.

Hogy hol találtak ennyi időt, azt egyelőre mindenki csak találgatja. Egyes teóriák szerint az aerodinamika terén fejlődtek és sikerült csökkenteniük a légellenállást nyitott DRS-nél, de ez nem magyarázná a többi Ferrari-motoros autó jó teljesítményét.

Räikkönen még mindig a régebbi motorspecifikációval megy, de ugyanúgy gyorsabb az egyenesbenForrás: DPPI/Florent Gooden

Wolff felhívta a figyelmet, hogy Räikkönen még mindig az egyes specifikációjú V6-ost használja, a trükköt tehát aligha a belső égésű motorban kell keresni. Räikkönen a régi motort használja, mégis gyorsabb az egyenesekben, miközben Vettel az új változattal megy. Úgyhogy nem lehet a belső égésű motor, ide pedig új fejlesztéseket hoztak, amit az összes Ferrari-motoros autóba beszereltek, közülük egyet kivéve pedig mindegyik bejutott a Q3-ba" – mondta a Mercedes csapatfőnöke.

Charlie Whiting a Német Nagydíj szombati napján a Mercedes motorhome-jában egyeztetett az erőforrásokról, Wolff azonban tagadta, hogy a Ferrari rejtélyes fölénye votl a téma. „Általános dolog, hogy egyeztetünk az FIA-val, más csapatokkal, vagy motorgyártókkal. Látványosabb, ha ezt egy versenyhétvégén tesszük, de teljesen általános technikai kérdésekről volt szó."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK