Társoldalunk:

A pályán kívül is adott egy pofont a Ferrari a Mercedesnek?

2018.07.16. 11:15

Az összes lehetséges fronton zajlik a háború a Ferrari és a Mercedes között, a jelek szerint pedig előbbi áll nyerésre. Korábban egyetértett a két nagyágyú a költségplafon kérdésében, most azonban úgy tűnik, a vörösök fityiszt mutattak ellenfelüknek.

„Minden eddiginél nagyobb kihívással állunk szemben" – nyilatkozta korábban Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke arra utalva, milyen szoros az idei bajnoki csata a Ferrarival. Jelenleg úgy néz ki, a vörösöknél van a tempóelőny, ráadásul mindennek tetejébe a korábban a Ferrarival egyetértő Mercedes most a költségplafon tervezett bevezetése ellen vívott harcában is egyedül maradhatott.

A Ferrari a pályán kívül is csapást mérhetett a MercedesreForrás: DPPI/Dppi

A sportág kereskedelmi jogait birtokló Liberty Media hónapokkal ezelőtt költségplafont és az élcsapatokat érzékenyen érintő bevétel-elosztást helyezett kilátásba, ami után a Ferrari – nem először az F1 történetében – a kiszállással fenyegetőzött. A Mercedes idáig nem ment el, azonban jelezte, egyetértenek a Ferrarival, szerintük is túl szigorú a 2021-re tervezett 150 millió dolláros költségplafon, a Liberty törekvéseivel azonban összességében szimpatizálnak.

Ezzel együtt gyakorlatilag kettészakadt a mezőny, a Ferrari és a Mercedes állt az egyik oldalon, a többi csapat pedig a másikon. Egészen mostanáig, az Auto Motor und Sport értesülései szerint ugyanis az Osztrák Nagydíj előtt az F1-elnök-vezérigazgató Chase Carey, az FIA-elnök Jean Todt és a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne részvételével lezajlott találkozón

a Ferrari megkötötte saját szerződését a Liberty-vel a jövőre nézve. Amennyiben így történt, a Mercedes egyedül maradt.

A német lap szerint a Ferrari pálfordulása Niki Lauda, a Mercedes ügyvezetői jogkör nélküli elnöke által a vörösök autóinak vélt szabálytalanságára tett korábbi megjegyzései miatt következett be.

Marchionne elérte, amit akart?Forrás: AFP/Luca Bruno

 A Liberty eredetileg 150 milliós költségplafont szeretett volna, később azonban 20 millióval emelte az összeget, amely 2021-től lépne életbe úgy, hogy egy évvel később 10 millióval csökkenne.

A Ferrari és a Mercedes az értesülések szerint ezzel szemben 200 millióról szeretett volna indulni 2021-ben, azt 175 millióra csökkentve 2022-re.

Az egyelőre bizonytalan, hogy pontosan milyen kompromisszum született a Ferrari és a Liberty között, de az AMuS szerint a 170 milliós plafont fogadták el a vörösök azzal a kitétellel, hogy 2021 helyett csak 2023-tól vezetik be azt. Hogy mely területeken szabályozzák a kiadásokat, az egyelőre ugyancsak nem ismert, de várhatóan a pilóták és a legjobban fizetett csapattagok bére, valamint a marketingköltségek nem számítanak majd bele a korlátozásba. A költségsapka bevezetéséig három lépcsőben vághatják meg a kiadásokat, de ennek az időpontjáról és ütemezéséről sem lehet még tudni semmit.

Úgy tűnik, a Ferrari továbbra is alanyi jogon kaszálhat nagyotForrás: AFP/Andrej Isakovic

A Liberty eredeti tervei szerint jelentősen csökkentette volna a csapatoknak járó történelmi bónuszt, amellyel a vörösök nyerik a legtöbbet a még Bernie Ecclestone-nal kialkudott megállapodás szerint. Pusztán azért jelentős többletjuttatásban részesülnek, hogy elindulnak a versenyeken, mint az F1 legrégebbi csapata.

Az elmúlt évben 90 millió dollár folyt így be a kasszájukba, míg a Red Bullnak 60, a McLarennek 34, a Williamsnek és a Mercedesnek pedig 30-30 millió. Az AMuS szerint Sergio Marchionne mindenképpen szeretné megtartani ezt a rendszert, hívják azt akárhogyan a jövőben.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK