Vágólapra másolva!
Ross Brawn, az F1 sportigazgatója szerint a Ferrari bizonyítja, hogy tudják tartani a lépést a Mercedesszel a fejlesztési verseny terén is.

A papírformára rácáfolva Sebastian Vettel nyerte a múlt vasárnapi Brit Nagydíjat, ezzel 2013 óta először nem a Mercedes győzött Silverstone-ban, ráadásul Vettel 8 pontra növelte az előnyét a világbajnoki pontversenyben legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton előtt. Az eredményre és a szezon alakulására Ross Brawn, az F1 sportigazgatója is felfigyelt.

„Ez fordulópontnak nem nevezhető a világbajnokságban, hiszen a nyolcpontos vezetés csekély és még a szezon fele hátra van, de ez jelentős eredmény technikai és pszichológiai szempontból is, mielőtt a Ferrari versenyzőjének hazai versenyére érkeznénk Németországba – vélte Brawn, aki kiemelte azt is, hogy Vettel a győzelmek örökranglistáján utolérte Alain Prostot 51 elsőséggel.

Vettel győzött Silverstone-ban Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Vettel szempontjából kedvező fejlemény volt, hogy csapattársa, Kimi Räikkönen a rajt után összeakadt Hamiltonnal, aki így is felzárkózott a 2. helyre. Brawn „bámulatosnak” nevezte korábbi pilótája szereplését. „Ki tudja, hogy mi történt volna, ha Vettel és [Valtteri] Bottas nem előzi meg őt a rajtnál – morfondírozott.

Brawn korábban a Ferrari technikai igazgatója volt és Michael Schumacherrel mindent megnyertek, majd néhány évvel később lerakta a Mercedes sikerszériájának alapjait, még akkor is, ha az Ezüstnyilak azután kezdtek tarolni, hogy ő elhagyta a csapatot. Brawn szerint a Ferrari most megmutatja, hogy a fejlesztési verseny terén is felveszi a kesztyűt a Mercedes ellen.

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

A futamot megnyerő Vettel is úgy vélte Silverstone-ban, hogy a Ferrari az idei szezonra nagyon jó autót épített, ráadásul a Brit Nagydíjon bevetett fejlesztések is beváltak egy olyan pályán, ami eddig hagyományosan nehéznek bizonyult a számukra, idén viszont szerinte felnőttek a Mercedes mellé.

– tette hozzá. – Az első etap végén Valtteri alapvetően kicsit gyorsabb volt, de szerintem volt még tempónk tartalékban. Jól kezeltük a második etapot és magát a versenyt is. Ha az embernek van egy gyors autója, akkor működőképessé tudja tenni [a taktikákat] és mi most épp ezt tettük.”