Vágólapra másolva!
A sikerszéria több kulcsfigurája is a háttérbe húzódik a Mercedes-csapatnál. Toto Wolff szerint tervezett megújulás zajlik és normálisnak tartja a változást.

Minden idők egyik legsikeresebb F1-es csapata állt össze a Mercedesnél az elmúlt évek során. Az új turbókorszak kezdete, 2014 óta zsinórban 4 egyéni és 4 konstruktőri világbajnokságot nyertek, az első három szezon során elsöprő fölénnyel. A csapat szerkezete és a kulcsigazolások még Ross Brawn nevéhez fűződnek, de Toto Wolff irányítása alatt kezdtek özönleni a győzelmek.

A műszaki stáb egyik motorja az 57 esztendős Aldo Costa, ő még 2010-ben vált kegyvesztetté a Ferrarinál, Brawn viszont rábízta a mérnöki munka irányítását a Mercedesnél és Wolff is szövetségesre lelt benne. A továbbiak során technikai tanácsadóként a csapat közelében marad, de 2019-től több időt tölt majd Olaszországban a családjával.

Costát (középen) Brawn (jobbra) szerződtette, de Wolffal lett igazán sikeres Forrás: Mercedes

A mérnöki munkacsoportban az eddigi főtervező, a 45 esztendős John Owen nagyobb szerepet kap majd a technikai igazgató, James Allison irányítása alatt. Owen még a hondás korszakban, 2007-ben csatlakozott a csapathoz. Ezt részben az is okozza, hogy az eddigi teljesítményigazgató, az 54 éves Mark Ellis 2019 közepétől szabadságra megy,

utódja a 46 éves Loic Serra lesz, akit házon belül már az év végén előléptetnek.

A Mercedes közleménye hangsúlyozza, hogy az átalakítással minden érintett egyetért és annak is köszönhető, hogy az elmúlt évek során házon belül kitermelték a stafétabot átadásához szükséges szaktudást. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke elismerte, hogy ez „jelentős pillanat” és „nagyszerű lehetőség” a csapat számára.

Mark Ellis a szingapúri dobogón Nico Rosberggel és Lewis Hamiltonnal Forrás: Daimler AG/Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

„Az elmúlt év során Totóval és Jamesszel kidolgoztunk egy hosszútávú utódlási tervet, hogy a következő generáció a lehető legjobb munkát végezhessen – nyilatkozta Costa. – Örülök, hogy John és James értő kezeibe kerül az irányítás és technikai tanácsadóként segíthetem az új szervezet jövőbeli virágzását.”

Ellis korábban a Red Bullnál és jogelődjénél, a Jaguarnál is dolgozott, de szerinte a Mercedes a legjobb csapat, ahol valaha részt vett a munkában.

„Rengeteg lenyűgöző ember dolgozik itt, osztoznak az elköltségen, amivel kiválóságot hoznak létre szerény, nyitott és együttműködő formában. Igazán összetartó szervezet jött létre, ami hiányozni fog. Az elmúlt években megnyert bajnokságokat alátámasztja a hozzáállásunk, amivel segítettük az embereink fejlődését. A mostani átszervezés bizonyítja, hogy a filozófia meg is valósul” – vélte.