Társoldalunk:

Hamilton: Ostobaság volt célozgatni a szándékos ütközésre

2018.07.09. 15:48

Lewis Hamilton több dolgot tisztázott a Brit Nagydíj után. Kimi Räikkönen bocsánatot kért tőle, nem amiatt rohant el az interjú elől, mert dühös volt rá, meggondolatlan kijelentését pedig megbánta.

Bizonyára sokaknak feltűnt, hogy Lewis Hamilton a Brit Nagydíj után autójából kiszállva nem maradt ott az ilyenkor szokásos rövid interjúra, hanem egyből a pihenőszoba felé vette az irányt. Martin Brundle, a Sky Sports ezúttal az interjúkat készítő szakkommentátora szerint először kicsit le akart higgadni a négyszeres világbajnok, akit végül a díjátadó után, a dobogó mellett sikerült mikrofonvégre kapni. Hamilton szerint szó sem volt arról, hogy dühös lett volna és nem akart nyilatkozni, csupán nagyon fáradt volt.

Hamilton a sisakját sem vette le, helyette sietve a pihenőszobába ment - GalériaForrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

A brit már a pénteki szabadedzések után azt jósolta, hogy a silverstone-i lehet az idei szezon legfárasztóbb versenye az egyenetlen aszfaltnak és az óriási kanyartempónak köszönhetően. A verseny utáni sajtótájékoztatón megerősítette: valóban nagyon elfáradt. Nektek, [újságíróknak] könnyű, csak ültök és nézitek a futamot, miközben én a belemet is kiizzadtam, ezer százalékosan nyomtam – mondta Hamilton. – Minden energiámat elhasználtam, semennyi sem maradt a futam végére. Az emberek arra számítanak, hogy kiszállunk az autóból, mosolygunk, integetünk, meg ilyenek."

Hamilton még megvizsgálta a Räikkönen okozta sérülést az autóján, majd elviharzott - GalériaForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Mikor megkérdezték, hogy az első körös ütközés miatt érzett dühében nem várta-e meg a futam utáni interjúkat, közölte, erről szó sem volt. Nem, abszolút nem. Állni is alig tudtam, manapság olyan megterhelők a versenyek. Más, amikor az ember vezet és kontrollálni tudja a tempót.„Én az utolsó helyről jöttem fel, úgyhogy nem sokat tudtam mondani abban a pillanatban, egy mély lélegzetet kellett vennem. Semmi bajom Kimivel" – jelentette ki a brit.

Hamilton a futam utáni hétfőn az Instagramra kitett posztjában számolt be arról, hogy Räikkönen elnézést kért tőle.

„Elfogadtam és továbbléptünk. Versenybaleset volt, semmi több. Néha mondunk ostobaságokat, de utána tanulunk belőlük."

Hamilton Instagram-posztja, amelyben leírja, Räikkönen bocsánatot kért tőle

Utóbbi mondatával a brit azon kijelentéséért szabadkozhatott, amelyet a sajtótájékoztatón tett, „érdekes taktikának" minősítve, hogy Räikkönen nekiment a verseny első körében.

Minttu Räikkönen, a Ferrari-pilóta felesége nem hagyta szó, vagy inkább Instagram-poszt nélkül a történteket. Először úgy tűnt, hogy Hamiltonnak üzent, később pontosított, és azt írta, hogy a Mercedest bírálta.

„Tisztázzuk, nem a pilótáról volt szó, hanem a csapatról, ami [a verseny] után siránkozott, hogy valaki valamit szándékosan csinált. Nem ez történt. Úgy hívják, versenyzés." 

A leginkább a népszerű Top Gear autós tévéműsor korábbi műsorvezetőjeként és újságíróként ismert Jeremy Clarkson sem kímélte a Mercedes négyszeres világbajnokát, óriási pilótának, ugyanakkor szörnyű sportembernek titulálva őt.

Minttu Räikkönen üzenete: Ha sírsz, mint egy kislány, amikor veszítesz, inkább menj el balettozni, csak mondom

A futam után Hamilton nem csak a sajtótájékoztatón, hanem az Instagramon is részletesen elmagyarázta drukkereinek, miért nem állt egyből a mikrofon elé az autóból kiszállva. „Közel három kilót vesztettem a testsúlyomból, miközben próbáltam visszaszerezni az első helyet nektek és a csapatomnak. Állni is alig volt erőm, nemhogy beszélni. Ha ezt nem tudjátok megérteni és elfogadni, én azt is megértem. Akárhogyan is, ennek sem köze nem volt a dühhöz, szó szerint csak kimerültem fizikailag és érzelmileg is."

A bocsánatkérésről szóló bejegyzés előtt volt még egy, némileg rövidebb poszt is. „Köszönöm, hogy szerettek és velem vagytok minden hibámmal együtt. Tudom, hogy nem vagyok tökéletes. Fontos, hogy az ember elfogadja azt, aki és szeresse magát. Legyetek önmagatok és legyetek nagyszerűek ma, és tegyetek rá magasról, hogy ki mit gondol" – írta Hamilton.

Jött még egy 

A rengeteg őt ért kritika láthatóan Hamiltont is megviseli, a posztcunami ugyanis nem ért véget, a brit a futam utáni hétfő délutánján újabb bejegyzéssel jelentkezett. „Nagyot csalódtam magamban a tegnapi verseny után, amikor mindannyiótokban azt az érzetet keltette, hogy rossz vesztes vagyok – írta az Instagramon. – Őszintén úgy érzem, hogy nem vagyok az. Mind közül a legrosszabb, hogy sokatoknak megadtam a lehetőséget, hogy besározzatok, hamis állításokat tegyetek a nevemre, amiért a családom és én olyan keményen megdolgoztunk. De tudjátok mit? Rendben van. El tudom fogadni, hogy nagyrészt megérdemlem és próbálok jobb és jobb lenni."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK