Vágólapra másolva!
Egyesek szerint már inkább az élcsapatokkal kell őket összehasonlítani, annyira gyors az autójuk. A Haas az Osztrák Nagydíjon megmutatta: nem csak Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen tud Red Bullt verni Ferrarival.

Nem csak a pilóták és a csapatok között folyik verseny, hanem a motorgyártók között is, habár ez utóbbiért nem osztanak pontokat. Marketing szempontból azonban legalább annyira fontos, hogy ne csak a gyári istállók autói, hanem a partnercsapatok is jól teljesítsenek. Ezen a téren hiába a Renault motoros Red Bull nyerte az Osztrák Nagydíjat, mégis a Ferrari vitte a prímet, amely gyári csapata mellett különösen a Haas autói révén brillírozott.

Romain Grosjean remek versennyel vetett véget pechszériájának Forrás: AFP/Andrej Isakovic

Az olasz gyártó a Scuderia mellett a Saubernek és a Haas-nak szállít motorokat, Maurizio Arrivabene a futam után meg is jegyezte a Sky Sportsnak a partnercsapatok jó teljesítményét.

– mondta a Ferrari csapatfőnöke, egyúttal előrevetítve, hogy a Brit Nagydíjon várhatóan nehezebb dolguk lesz.

Külön érdemes kiemelni a Ferrarival szoros együttműködésben álló Haas teljesítményét. Az istálló 50. Forma-1-es versenyén fennállása legjobb eredményét érte el a Red Bull Ringen Romain Grosjean negyedik és Kevin Magnussen ötödik helyezésével.


Úgy tűnt, a csapat már a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon elérheti ezt az eredményt, akkor azonban az elrontott kerékcserék kettős kieséshez vezettek. „Ez egy egyfutamos megváltás volt – utalt Gene Haas csapattulajdonos a melbourne-i idénynyitóra az ESPN-nek. – Ha ezt meg tudjuk ismételni még öt versenyen, akkor elértünk valamit. Nem látnék bele túl sokat egyetlen futamon aratott sikerbe, ahhoz túl sok a véletlenszerű történés a versenyzésben."

A Haas rendesen meg is ünnepelte a sikert a futam után Forrás: DPPI/Antonin Vincent

„Mindenki tisztában volt az autónkban rejlő lehetőségekkel, egyszerűen csak nem váltottuk elég pontra azokat– mondta Günther Steiner, az istálló csapatfőnöke. – Ezúttal sikerült, de szerencsések is voltunk, hogy hárman is kiestek az elejéből. Végső soron azonban megmutattuk, hogy a mi autónk volt ma a legjobb az élmezőny mögött. A végén mindenki lelassított a gumik miatt, nekünk nem voltak gondjaink, mindenki remek munkát végzett."

A Haas nem csak saját maga, hanem Romain Grosjean miatt is örülhetett. A francia a tavalyi Japán Nagydíj óta tartó pontnélküli sorozatának, valamint idei óriási pechszériájának vetett véget.

A szezon első felében a szerencse sem állt mellé, de számos vezetői hibát is elkövetett. Ennek ellenére már többször közel járt a pontokhoz, de azok mindig kicsúsztak a kezek közül.

– mondta Steiner. – Beszéltünk vele a bakui és barcelonai esetek után és mondtuk neki, hogy csak csinálja, amit eddig, az eredmények jönni fognak. Bizonyára, ha már 50 ponttal állna, még magabiztosabb lenne, de most már tudja, hogy kemény munkával pontokat szerezhet."

Az ellenfelek is elképedtek a Haas időmérős tempóján

Romain Grosjain az Osztrák Nagydíj időmérőjén az ötödik helyen végzett, amivel szétválasztotta a szezonban a Ferrarival és a Mercedesszel csatázó Red Bullokat. Ez a Haas középmezőnybeli riválisait is igencsak meglepte. „Sokkolt. Tudjuk, hogy egyik hétvégéről a másikra gyorsak lehetnek, de hogy ennyire, az elég meggyőző" – mondta Pierre Gasly, a Toro Rosso pilótája.

Szétszéledni látszanak a sötét fellegek a Haas fölül Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Inkább az élcsapatok ligájában játszanak, mint a mienkben – nyilatkozta Carlos Sainz, a Renault versenyzője. – Franciaországban négy tizeddel voltak gyorsabbak nálunk, most is erre számítottam. Ez egy rövidebb pálya, erre a különbség nyolc tized. Ez egy kicsit túl sok, nem vagyunk boldogok miatta."

„Meg vagyok lepve. Grosjean a Red Bull előtt van, ez mindent elmond, nem?" – tette fel a költői kérdést Esteban Ocon.