Társoldalunk:

Alonso is beszállhat az F1-es pilótakeringőbe?

2018.06.30. 15:54

Fernando Alonso jövőre is az F1-es mezőny tagja maradhat, de nem feltétlenül a McLaren versenyzőjeként. Nem akar kudarcokkal visszavonulni.

Ahogy az előző években megszokhattuk, az F1 két veteránja, Fernando Alonso és Kimi Räikkönen sorsa az átigazolási piac meghatározó témája. Räikkönen évek óta csak egyéves szerződéshosszabbítást kap a Ferraritól, az idén viszont úgy tűnik, Charles Leclerc kaphatja meg a helyét, Alonso pedig továbbra sem jut egyről a kettőre a McLarennel.

Eddig úgy tűnt, hogy a Honda erőforrás gyengesége és megbízhatatlansága a legfőbb probléma, de a McLaren idén a Renault motorral is csak szenved, ezért a Le Mans-i 24 órás verseny megnyerése után felmerült, hogy Alonso már az idei szezon végén hátat fordít az F1-nek, hogy az IndyCarban az Indianapolis 500 megnyerésére összpontosítson.

Alonso jövőre is a mezőny tagja lehetForrás: DPPI/Antonin Vincent

A wokingi csapat ugyanakkor továbbra is szeretné megtartani a kétszeres világbajnokot, aki az élcsapatokhoz nem tud átigazolni, a Marca című spanyol sportlap viszont úgy tudja, Alonso nevelőistállója, a Renault érdeklődhet a szolgálatai iránt. Ennek kissé ellentmond, hogy Carlos Ghosn, a Renault elnök-vezérigazgatója nemrég kijelentette, nem akarnak sztárpilótára költeni.

Alonso a mezőny 3. legjobban kereső pilótája,

a McLaren emellett az utóbbi években lényegében minden kívánságát teljesíti, elengedték a Monacói Nagydíjról a tavalyi Indy 500-ra és idén a sportautó-világbajnokságra is, így nyerhetett Le Mans-ban a Toyota versenyzőjeként. A sportlap szerint Alonso megvizsgálja az MCL34 várható teljesítményét, és ha nem hiszi, hogy jövőre javulhat a helyzete, a Renault-hoz mehet.

Alonso a Renault-val lett nagy versenyző - Galéria!Forrás: DPA/AFP/usage worldwide, Verwendung weltweit/Rainer Jensen

Az enstone-i istálló még Flavio Briatore irányítása alatt tette naggyá Alonsót, velük nyert először az F1-ben futamot és világbajnokságokat is, ráadásul vissza is vették őt, amikor 2007-ben a McLaren eltanácsolta. Érdekesség, hogy akkor helyet cserélt az addig a Renault-nál versenyző Heikki Kovalainennel és ez most is elképzelhető, mert

Nico Hülkenbergnek van még egy év hátra a szerződéséből, így lehetséges, hogy Alonso és honfitársa, Carlos Sainz is új munkahely után nézhet.

Ehhez azonban még Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke is hozzászólhat, mivel Sainz egyelőre csak kölcsönben van a Renault-nál. „Nos, a Renault szívesen megtartaná Carlost – nyilatkozta Horner. – Ez azon múlik, hogy nekünk szükségünk lesz-e rá vagy sem. Mindkét pilótánkat szeretnénk megtartani, ha ez letisztul, akkor leülünk majd Carlosszal.”

 

Horner szombaton tovább ment és úgy beszélt Sainz sorsáról a Sky Sportsnak, hogy egyben újra belerúgott Cyril Abiteboulba, a Renault ügyvezetőjébe.

„Carlos még mindig szerződésben áll velünk, de logikus, hogy ha minden összeáll, akkor Daniel [Ricciardóval] folytatjuk, és nem tudunk majd helyet biztosítani Carlosnak. Ekkor természetes lesz a számára, hogy ott maradjon, ahol most van. Persze, ha Cyril elkezd rosszalkodni, visszahozhatjuk [Sainz-ot] és átküldhetjük a McLarennek.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK