Vágólapra másolva!
A két négyszeres világbajnok a pontok terén kiemelkedik az idei mezőnyből, de csapattársaik és Daniel Ricciardo sem hajlandó feladni a küzdelmet.

Alaposan elhúzott az egyéni világbajnokságban a Mercedes és a Ferrari két éllovasa, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel. Most Hamilton előnye is jelentős, 14 pont Vettel előtt, a 3. helyezett Daniel Ricciardót pedig már 49 ponttal előzi, vagyis ha a Red Bull pilótája kétszer nyerne és Hamilton nullázna, Ricciardo akkor is épphogy csak a brit versenyző elé kerülne.

Hamilton a múlt hétvégén zsinórban a 33. alkalommal ért célba, ezzel beállította Nick Heidfeld 2007-es rekordját, tehát bő másfél szezont teljesített már kiesés nélkül. Ez értelmezhető eddig szinte példátlan megbízhatóságként és várható az is, hogy a jó sorozat előbb-utóbb megszakad, ami elsősorban Vettelnek kedvezhet, de az élcsapatok többi pilótája sem adta még fel a harcot.

Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring paddockja
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring környéke
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Britta Röske, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Racing Grazban
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing

Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Robert Kubica, Williams Racing

Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Pirelli esőgumik

Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Red Bull Racing, Scuderia Ferrari motorhome-ok
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Fernando Alonso, McLaren Racing

„Soha ne mondd, hogy soha. Nem engedem meg magamnak, hogy feladjam a küzdelmet a világbajnoki címért, még akkor sem, ha tudom, hogy nagy a hátrányom, de a Forma-1-ben semmi sem lehetetlen” – nyilatkozta Bottas egy sajtóbeszélgetésen, ahol a GPhírek is jelen volt.

Bottas elárulta, örül annak, hogy a tempója az idén közelebb van Hamiltonéhoz, mert ez volt a célja az idei szezon előtt. Lapértesülés szerint Hamilton ennek ellenére azt kérte a Mercedestől, hogy hosszabbítsák meg a finn pilóta szerződését, a négyszeres világbajnok azonban csütörtökön tagadta, hogy bármilyen beleszólása is lenne a csapattársa kilétébe.

Bottas tavaly megnyerte az Osztrák GP-t, most is jól jönne neki a siker Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Bottas tavaly szenzációs rajttal megnyerte az Osztrák Nagydíjat és erre az idén is nagy szüksége lenne, mert Ausztráliában a saját hibája, Azerbajdzsánban egy defekt, Franciaországban egy rajta kívül álló rajtbaleset miatt veszített értékes pontokat. Ennek is köszönhető, hogy míg Hamilton 145, ő csupán 92 pontot szerzett eddig.

Honfitársa, Kimi Räikkönen sem engedte még el az idei évet, pedig műszaki hibák és a romló tempója miatt eddig csak 83 pontja jött össze.

„Ha a pontokat nézzük, mindenképpen – felelte az FIA sajtótájékoztatón arra a kérdésre, hogy játékban van-e még a bajnoki címért. – Az előző versenyek nem alakultak ideálisan, előfordult, hogy nem értünk célba, ez kissé megnehezíti a dolgokat, de egyébként minden oké. Folytatjuk a munkát, próbálunk kimaradni a bajból és mindent a lehető legjobban összehozni. Hosszú még az út előttünk. Akadt két kisebb problémánk, ez nem szerencsés, de nem is tragédia.”

Most Vettelnek is számottevő a hátránya Hamiltonnal szemben, de az idén már többször fordult a kocka az élmezőnyben Forrás: DPPI/Antonin Vincent

Szokásához hűen próbált optimista maradni Daniel Ricciardo is, aki a Monacói Nagydíj után akár még titkos esélyesnek is tűnhetett, az előző két futamon azonban a Ferrari és a Mercedes ismét alaposan a Red Bull tempója fölé nőtt. Az ausztrál pilóta úgy érzi, most közelebb vannak a bajnoki címhez, mint az elmúlt években voltak.

„A következő néhány versenyen le kell még töltenünk egy büntetést és akadnak területek, ahol lemaradásban vagyunk, de a teljesítmény terén közelebb vagyunk, mint valaha. Ez reményt és önbizalmat ad nekem. Sok verseny vár még ránk, a csapat agresszívan fejleszt, úgyhogy egy kicsit kellene felzárkóznunk. Ha nyerünk egy versenyt és a többieknek rossz hétvégéje lesz, hirtelen ismét képbe kerülünk, úgyhogy még túl korai leírni minket.”