A Red Bull új fegyverrel eredhet a Ferrari és a Mercedes nyomába

Forma-1, Francia Nagydíj, Daniel Ricciardo, Red Bull
Red Bull Racing's Australian driver Daniel Ricciardo competes during the Formula One Grand Prix de France at the Circuit Paul Ricard in Le Castellet, southern France, on June 24, 2018. / AFP PHOTO / GERARD JULIEN
Vágólapra másolva!
Helmut Marko elárulta, hogy az előző versenyen még csak a Renault gyári csapata használhatta a motorgyártó különleges időmérős beállítását, de az Osztrák Nagydíjon már a Red Bull is élhet a lehetőséggel. Ha beválik, még nyíltabb lehet a küzdelem az élen.

A Red Bull kottából fújja az időmérők után, hogy szombatonként azért nem tudja felvenni a versenyt a Ferrarival és a Mercedesszel, mert velük ellentétben nem áll rendelkezésükre egzotikus motorüzemmód, amivel a Q3-ban szintet léphetnének. Ezt alátámasztja, hogy 2014 óta mindkét pole pozíciójukat Monacóban szerezték, ahol a motorok teljesítménye közötti különbség kevésbé mutatkozik meg a köridőben.

A futamokon ellenben már szinte azonos szintre értek két riválisukkal. Úgy néz ki,

gyenge időmérős szereplés esetén a hétvégi Osztrák Nagydíjtól már nem hivatkozhatnak kifogásként a lóerőhátrányra:

Helmut Marko kifejtette, hogy a Renault gyári csapata után végre ők is tüzelhetnek a különleges motorbeállítással, miután Franciaországban ez még nem volt lehetséges.

Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring paddockja
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring környéke
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Britta Röske, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Racing Grazban
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing

Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Robert Kubica, Williams Racing

Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Pirelli esőgumik

Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Red Bull Racing, Scuderia Ferrari motorhome-ok
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Fernando Alonso, McLaren Racing

"Ott nem kaptuk meg a frissítést, logisztikai vagy technikai okból, ahogy lenni szokott. Megígérték, hogy erre a hétvégére megkapjuk, és így is lett – mondta a Motorsport-Magazin.com-nak.

"A versenytempónk mindig jó volt. Ha sikerülne végre fentebb kapaszkodnunk a rajtrácson, optimisták lennénk, hogy a három élcsapat versenyzői bármilyen sorrendben állhatnak a dobogón."

Valószínűleg szarkasztikusan, de úgy fogalmazott, hogy "egy nagyon kedves beszélgetés" után kvázi ráparancsolt a Renault-ra, hogy az Osztrák Nagydíjon az RB14-ek motorelektronikájában is meg kell jelennie az újításnak.

Jön az új MGU-K, de nem a Red Bullnál

Idén Monacót leszámítva csak Max Verstappennek sikerült egyszer az első három rajthely valamelyikére kormányoznia a Red Bullt, ezért a csapat rendszeresen lépéshátrányból indul. Jövőre már a Honda partnereként folytatják a küzdelmet.

Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring paddockja
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring környéke
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Britta Röske, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Racing Grazban
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring paddockja
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Robert Kubica, Williams Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Racing Grazban
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Pirelli esőgumik
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring környéke
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring paddockja
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Red Bull Racing, Scuderia Ferrari motorhome-ok
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Fernando Alonso, McLaren Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring paddockja
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring környéke
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Britta Röske, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Racing Grazban
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring paddockja
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Robert Kubica, Williams Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Racing Grazban
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Pirelli esőgumik
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring környéke
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring paddockja
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Red Bull Racing, Scuderia Ferrari motorhome-ok
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Fernando Alonso, McLaren Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring paddockja
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Brendon Hartley, Scuderia Toro Rosso
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring környéke
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Britta Röske, Sebastian Vettel, Scuderia Ferrari
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, szurkolók
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Racing Grazban
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring paddockja
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Robert Kubica, Williams Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Racing Grazban
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Pirelli esőgumik
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring környéke
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, a Red Bull Ring paddockja
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Kimi Räikkönen, Scuderia Ferrari, Daniel Ricciardo, Red Bull Racing
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Red Bull Racing, Scuderia Ferrari motorhome-ok
Előkészületek a Forma-1-es Osztrák Nagydíjra, Fernando Alonso, McLaren Racing

Rémi Taffin, a Renault motorfőnöke hozzátette: "Előnyök és hátrányok is vannak az időmérőn kinyerhető többletteljesítménynek: ezért a megbízhatóságból áldozunk be. Ezt figyelembe kell venni" – figyelmeztetett.

A Renault sportprogramját irányító Cyril Abiteboul azt mondta, a Paul Ricardon csak tesztelték az újítást, az időmérőn nem vetették be, de Ausztriában mindhárom csapatuk, tehát a McLaren is kézhez kapja.

A gyártó a hétvégén bedobja régóta fejlesztett saját kinetikus motorgenerátorát is,

de ezt egyelőre csak a gyári istálló versenyzői és a McLarenes Stoffel Vandoorne használja, mert a többi pilótánál rajtbüntetést okozna a beszerelése.

A Renault nem csábítja Newey-t

Pletykák szerint a Renault kivetette hálóját a Red Bull sztártervezőjére, Adrian Newey-ra. Az építkezést gőzerővel folytató istálló nemrég a Mercedestől igazolt le egy sikeres mérnököt, Matthew Harmant, aki az erőforrások integrációja területén mutatta meg kiváló képességeit.

Abiteboul ugyanakkor azt mondja, csapata nem érdeklődik Newey szolgálatai iránt. "Mélyen tiszteljük Adrian munkásságát. Nem hiszem, hogy állás nélkül maradna,

Másrészt teljesen megbízunk a felépített stábunkban."