Vágólapra másolva!
Nem túl felhőtlen a Red Bull viszonya a Renault-val, abban az esetben pedig, ha az energiaitalosok otthagynák motorpartnerüket, a franciák Adrian Newey leigazolásával állhatnának bosszút.

Az Osztrák Nagydíjon várható döntés a Red Bull motorszállítójáról, az energiaitalosok vélhetően ekkor jelentik be, hogy meghosszabbítják a Renault-val az év végén lejáró szerződésüket, vagy Hondára váltanak. Ezt követheti Daniel Ricciardo jövőjének tisztázása, sajtóértesülések szerint azonban nem ő az egyetlen csapattag, akinek szintén lejár a kontraktusa a szezon végén, hiszen a főtervező Adrian Newey-val is ez a helyzet.

Adrian Newy 2006 óta a Red Bull alkalmazottja Forrás: AFP/2018 Getty Images/Mark Thompson

Adrian Newey a Red Bull 2010 és 2013 közötti sikerszériájának egyik fő letéteményese, vélhetően bámelyik rivális csapat örömmel látná a soraiban. Az 59 éves brit szakember az energiaitalosok előtt a McLarent és a Williams-t is egyéni, illetve konstruktőri világbajnoki címhez segítette, kérdés: tervezi-e egyáltalán más csapatban folytatni a karrierjét.

Legutóbb 2014-ben hosszabbította meg főtervezőjének szerződését a Red Bull azzal az opcióval, hogy Newey az F1-en kívül egyéb projektekben is részt vehet. A brit ennek eredményeként megalkotta az Aston Martin hipersportautóját, a Valkyrie-t.

Tavaly sokan, többek között Newey megosztott figyelmére vezették vissza a Red Bull gyengélkedését, amelynek teljesítménye azután indult javulásnak, hogy a tervező ismét csak az F1-re kezdett összpontosítani. Az idei szezonban a brit a legtöbb nagydíjhétvégén újra a Red Bull garázsában, az akció közvetlen közelében fedezhető fel.

Utoljára 2013-ban ünnepelhetett vb-címet a Red Bullal Forrás: Getty Images/2013 Getty Images/Mark Thompson

Semmi jele annak, hogy szakítani szeretne a Red Bullal, a bokszutcai pletykák azonban két lehetséges forgatókönyvet emlegetnek a jövőjével kapcsolatban.

A legvalószínűbbnek azt tartják, hogy megvárja a 2021-es szabályváltoztatásokat, és 2020 végéig marad a Red Bullnál, azután pedig elhagyja a sportágat. Mások szerint azonban elképzelhető, hogy csapatot vált.

A múltban több istálló, köztük a Ferrari is megkörnyékezte Newey-t, aki mindig lojális maradt a Red Bullhoz, az egyik fő szempontja pedig az volt, hogy nem szeretné megváltoztatni az életstílusát és nem akar elköltözni Angliából.

Roberto Chincero olasz újságíró szerint azonban ha Newey mégis másik csapatnál folytatja, a Renault lehet a legvalószínűbb választása.

A franciák bázisa mindössze 60 km-re van a Red Bull központjától, a főtervezőt ráadásul Franciaországban – ahova a Le Mans-i 24 órás versenyen részt vevő fia miatt utazott – a Renault egyik emberével látták.

Newey (középen) a 2021-es szabályváltoztatásokig maradhat a Red Bullnál Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Amennyiben a Red Bull a Honda mellett dönt, az igen nagy arculcsapás lehet a Renault-nak, amely elveszítené az egyetlen csapatot, amely jelenleg győzni tud a motorjaival.

Chincero szerint ebben az esetben a Renault minden követ megmozgathat, hogy bosszút álljon, ennek legjobb módja pedig az lenne, ha elcsábítaná Newey-t Milton Keynes-ből.

A csapat így is rengeteg pénzt invesztál abba, hogy ismét sikeres legyen és a 2006-os szezon után újra világbajnoki címet nyerjen, a sztártervező érkezése pedig jócskán meggyorsíthatná ezt a folymatot.

A Mercedestől már igazolt egyet a Renault

Tizenhét évig állt a németek szolgálatában a hajtáslánc integrálásáért felelő Matthew Harman, most azonban a Renault-hoz szerződött, ahol helyettes főtervező lesz. A szakember érkezése azért lehet kulcsfontosságú a franciáknak, mert a hibrid éra kezdete óta lemaradásban vannak az erőforrásukkal, miközben a Mercedes az elmúlt években a legjobb volt ezen a területen.

A Renault eltökélt célja, hogy minél hamarabb újra világbajnok legyen Forrás: AFP/2018 Getty Images/Mark Thompson

„Az elmúlt három évben Bob Bell vezette a csapat technikai újrastrukturálását és örülünk, hogy egy olyan szakember érdeklődését is felkeltettük, mint Matthew – nyilatkozta Cyril Abiteboul, a Renault Sport ügyvezetője. – Régóta szükségünk volt valakire, aki a jövőbeni autóink tervezési ciklusának meghatározásával foglalkozik, aminek különösen a 2021-es szabályváltozások miatt lesz fontos szerepe."

Harman Martin Tolliday, a Renault főtervezőjének munkáját fogja segíteni.