Társoldalunk:

Gyorsabb lett a Mercedes azzal, hogy lassítottak rajta

2018.06.08. 23:19

Pénteken nem próbálták ki a hiperlágy gumikat a Mercedesen, pedig Lewis Hamilton szerette volna. Úgy véli, rögtön jól viselkedett az autója.

A Kanadai Nagydíj pénteki szabadedzésein egyelőre Max Verstappen és a Red Bull diktálja a tempót, de Lewis Hamilton révén van ok optimizmusra az Ezüstnyilak háza táján, hiszen a Mercedes pilótája úgy is csak fél másodpercet kapott az ellenfelétől, hogy pénteken egyáltalán nem próbálták ki a hiperlágy gumikat, mert nem rendeltek belőlük eleget.  

Hamilton ezt azzal indokolta, hogy már nagyon régen le kellett adniuk az igényeiket és akkor még nem tudtak megfelelően bánni a rózsaszín jelölésű gumikkal, ezért kértek csupán öt szettet, míg a többi istálló nyolcra szavazott. „Holnap remélhetőleg jó érzetet keltenek majd és bízom abban, hogy nem lesznek nagyon másmilyenek, mint a maiak voltak.”

Hamiltonnak tetszett a Mercedes viselkedése, de kipróbálta volna a hiperlágy gumikat isForrás: Daimler AG/Mercedes-Benz Grand Prix Ltd./Steve Etherington

A gumikopás megtapasztalása miatt Hamilton elismerte, hogy utólag már úgy érzik, jó lett volna pénteken is bevetni a hiperlágy gumikat, „de majd a harmadik szabadedzésen megyek velük egy kört, aztán meglátjuk.” Kijelentette, megértették már az abroncsok működését, „de akkor is be kell állítani hozzájuk [az autót] és egy adott specifikációt kell használni” – utalt az autó alkatrészeire.

A hipernek más igényei vannak, mint az ultrának és a többi abroncsnak.”

A Mercedes gyakran küszködik azzal, hogy az alapvetően gyors autójukat nem tudják megfelelően beállítani vagy a gumik üzemeltetése terén hiányosságaik vannak, Montrealban, Hamilton egyik kedvenc pályáján azonban rögtön elkapták a fonalat, pedig a négyszeres világbajnok is elismerte, hogy nem mindig ez a helyzet.

Kanyarokban sokkal jobb lett a MercedesForrás: Daimler AG/Daimler AG/Wolfgang Wilhelm

„Akadtak dolgok, amiken változtatni kellett menet közben, de ezek csak apró finomítások az egyik alkalom után és a másik előtt. Mindig egy kicsit más érzetet adott vissza [az autó], de egyelőre minden rendben van” – tette hozzá a Kanadai Nagydíj hatszoros győztese, aki 2007-ben itt nyert először az F1-ben.

Hamilton egy furcsaságra is rávilágított azzal, hogy elárulta, a hétvégére bevezetett harmadik DRS-zóna miatt lassítottak a Mercedes konfigurációján, így az autó a pálya más pontjain gyorsabb lett.  

„Az extra DRS-zóna miatt meredekebb szárnyállást használunk a korábbi éveknél – utalt arra, hogy a kör során hosszabb ideig lehet nyitva az állítható hátsó szárny, ezzel a nagyobb légellenállás miatt sem veszítenek időt az egyenesekben. – Mindig nagyon alacsony leszorítóerővel mentünk, de most a kanyarokban is normális az autó és ez remek érzés.”

 

Bottas szerint „nagyjából ott kellene lenniük” a Red Bull és a Ferrari közelében,

úgy vélte, a lemaradásuk csak annak köszönhető, hogy az Ezüstnyilakra pénteken nem szereltek hiperlágy gumikat. „Az ellenfeleink kissé előnyben vannak az új motorjaik miatt, de szerintem szoros időmérő lesz. A pálya nagyon koszos volt ma, amint elhagytuk az ideális ívet, nagyon sok tapadást vesztettünk a következő nagyjából másfél körre. Nagyon precízen kell vezetni, főleg a sikánokban.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK