Vágólapra másolva!
Paul di Resta beugróként bravúrosan teljesített tavaly a hungaroringi F1-es Magyar Nagydíjon, a pályára most a DTM színeiben tér vissza. Exkluzív interjúban elmesélte nekünk, hogy bírja a többfrontos helytállást, hiszen nemsokára debütál Le Mans-ban is.

Az eredmények között elsikkad, ezért az utókor aligha fog emlékezni rá, de bizonyos Paul di Resta szenzációs teljesítményt nyújtott a tavalyi Magyar Nagydíjon. Hogy miért állíthatjuk ezt egy utolsó előtti rajthelyről és egy műszaki hibából eredő kiesésről?

Nos, egyrészt azért, mert Felipe Massa lebetegedése miatt a skót szombat délelőtt szembesült azzal, hogy neki bizony versenyeznie kell a hétvégén, és nem a Sky Sports stábjaként fogja elemezni az eseményeket, másrészt előtte utoljára három és fél éve állt rajthoz nagydíjon, és a közbenső időben csak szimulátorban, a Williams tartalékpilótájaként vezetett F1-es autót.

Di Resta a 2017-es Magyar Nagydíj rajtja előtt Forrás: DPPI/Frederic Le Floc H

Di Resta a hétvégén visszatér a Hungaroringre a DTM sorozatban, melyet 2010-ben megnyert, és a GPhírek-nek adott interjújában felelevenítette a tavalyi váratlan beugrás körülményeit.

„Felkészült voltam. Mindegyik nagydíjon ott voltam és teljesítettem a tartalékpilótai kötelességeket – mondta.

A krónikákban viszont talán az marad meg vele kapcsolatban leginkább, hogy a lekörözésénél Kimi Räikkönen élcelődött rajta, amiért kicsit beragadt a Williams mögött, azt reklamálva rádión, hogy Di Resta „inkább maradjon a műsorvezetésnél, ha nem tud hátrafelé figyelni."

„Dicséretnek vettem – nyilatkozta a skót pilóta. - Ezek pszichológiai játékok.

Paul di Resta Forrás: Tim Upietz, Gruppe C / Hoch Zwei/Gruppe C / Hoch Zwei/Gruppe C / Hoch Zwei

A versenyzőknek mindig a csapattársuk jelenti a mércét, elsősorban őket akarják legyőzni. Feszült a hangulat [az F1-ben], és a frusztráció sokféleképpen előtörhet" – utalt arra, hogy Räikkönent lefokozták a műszaki problémákkal küzdő Vettel hátvédjévé.

Bírja a többfrontos gyűrődést

A finn tanácsát csak részben fogadta meg: bár tovább dolgozik tévékommentátorként, a DTM-ben is tovább versenyez a Mercedesnél – itt azonban bizonytalan a jövője, mert csapata kivonul a sorozatból. Kérdésünkre, hogy szívesen menne-e a Formula-E-be a vállalattal, igennel felelt, de erről még semmilyen konkrétumot sem tudott mondani.

„Nem titok, hogy ez ideális szituáció lenne, a Mercedes azonban sokáig fog rágódni a döntésen.

– jelentette ki. – Régóta tagja vagyok [a Mercedes] családjának, imádtam náluk versenyezni és szívesen folytatnám, ugyanakkor még fontosabb, hogy megkeressem a betevőt a családomnak."

A DTM-es autójában Forrás: Hoch Zwei / Juergen Tap/Hoch Zwei/Juergen Tap

„Kulcsfontosságú lesz a pályafutásom következő lépése, most erre fókuszálok. Még 4-5 évem lehet hátra [az autóversenyzésben], és a lehető legjobb teljesítményt akarom nyújtani."

Nem kizárt, hogy a hosszú távú versenyzésnél köt ki, hiszen idén bemutatkozik a Le Mans-i 24 óráson a United Autosports színeiben, amellyel hangolódásként úgy érzi, szép eredményeket értek el a daytonai és sebringi futamokon.

„Nagyon várom, még sosem jártam a Le Mans-i versenyen. A pálya rövidebb változatán már versenyeztem, de a hosszún még nem. Minden új lesz, és hiányozni fog az előtte lévő teszt, ugyanis akkor itt, a Hungaroringen fogok vezetni. Teljesen újonc leszek, de az autóról és a csapatról már vannak ismereteim, kiváló emberekkel dolgozhatok együtt" – mondta di Resta.

A DTM-es Mercedesben Forrás: Hoch Zwei / Juergen Tap/Hoch Zwei/Juergen Tap

És hogy birkózik meg a sűrű menetrenddel? „Szerencsére minden jól megy, jó a kapcsolatom a Mercedesszel, a [DTM-csapatot működtető] HWA-val, a Sky-jal és a Uniteddal. Nagyon sűrűk a napjaim, de minden működhet, amíg teljes erőbedobással csinálok mindent. Fiatal vagyok, minden lehetőségből a legtöbbet kell kihoznom" – mondta, hozzátéve, hogy

a DTM az első számú prioritása.

A Forma-1-be valószínűleg már nem látjuk őt újra. „Mindig az marad az autósport csúcsa, valószínűleg mindenkinek ez jut eszébe először róla. Hatalmas az [F1] márka hírneve. Imádtam vezetni benne, irigylem azokat, akik még az autókban ülnek" – fejtette ki véleményét a világbajnokságról.

A hétvégi DTM futamokról az előzetesünket itt olvashatja!