Mondhatjuk, hogy Michael Schumachernek volt „néhány” legendás győzelme, köztük több olyan, amikor az erőviszonyokat tekintve parittyával indult harcba géppuskák ellen. Azt nehéz megítélni, hogy 1994-ben, első vb-címének esztendejében az ő – egyes vádak szerint tiltott elektronikus segédeszközökkel felszerelt – Benettonja volt-e a legjobb a mezőnyben vagy a Williams, amelyből nem tudta kihozni a maximumot az Ayrton Senna halálával váratlanul vezérszerepbe kerülő Damon Hill és az újonc David Coulthard, az mindenesetre biztos, hogy a német páratlan zsenialitása kiválóan látszott az az évi Spanyol Nagydíjon.
Ott csak 2. lett, de olyan mutatvánnyal, ami sokak szemében heroikusabb volt a legtöbb győzelménél: a verseny közben ugyanis ötödik fokozatban ragadt a váltója, a táv több mint kétharmadában így vezetve ért célba; csodával határos módon még a boxkiállásnál sem fulladt le. Talán sorsszerű, hogy
pont e cikk megjelenésének napján, május 29-én rendezték azt a futamot, és két nappal azután van az évfordulója, hogy Daniel Ricciardo majdnem ugyanilyen nehézségekkel küzdve megnyerte az idei Monacói Nagydíjat,
amit csapatfőnöke, Christian Horner Schumacher bravúrjához hasonlított (bár az évszámot eltévesztette, 1995-öt említett a rádióban).
Ricciardo a futam javában a nyolc sebességi fokozatból csak hatot tudott használni, de nem azért, mert a két legfelső bekrepált volna, hanem mert túlmelegedés miatt lekapcsolt a fékezéskor keletkező energiát hasznosító motorgenerátora, nyers rövidítéssel az MGU-K egysége, ezért a motorja nem húzott annyira, hogy a hetedik és a nyolcadik fokozatra szüksége lett volna. Igaz, a nyolcadik fokozatba a verseny elején egészséges autóval sem váltott fel. Egy másik pályán, ahol nem ennyire rövidek az egyenesek, lehet eljutott volna magasabb fokozatba.
Az Autosport újságírója, Edd Straw azt írta,
a Renault-nak a Monacói Nagydíj előtt eleve aggodalmai voltak, és átvizsgálták az összes kinetikus motorgenerátort, mivel attól tartottak, néhány rögzítés meglazulhat bennük.
Az is árulkodó, hogy a Red Bull beszerelte Max Verstappennek az idei harmadik MGU-K-t a futamra, amiért papíron 10 rajthelyes büntetést kapott (ebből az egységből kettőt lehet szabadon felhasználni a szezonban), de ez nem számított, hiszen úgyis a mezőny legvégéről rajtolt. Más erőforrás-összetevőből amúgy nem kapott újat.
És a félelem nem volt alaptalan, a 28. körben beütött a krach Ricciardónál: Horner először a 17-18. kör tájékát említette a meghibásodás idejére, a Red Bull sajtóközleményében azonban már pontosított, vélhetően az első tévés interjú közben is megbotlott a nyelve a nagy izgalmak után. Az F1 TV fedélzeti kamerás felvételei alapján a versenyző a Casino kanyarból gyorsított ki a Mirabeau felé, amikor azt jelentette rádión, hogy „gyengül a motor.” „Egyszer csak azt éreztem, hogy szinte nincs erő az autóban, legalábbis ahhoz képest, amihez hozzászoktam. Be akartam csukni a szemem és sírni, hogy ennyi volt” – mondta a futam után.
A Renault mindegyik csapatának, így a Red Bullnak is a Magnetti Marelli szállítja az MGU-K-t, de ezt a francia gyártó már másfél éve szeretné lecserélni a saját maga fejlesztette verzióra, amit ironikus módon eddig azért nem tettek meg, mert még nem látják kellően megbízhatónak.
Ennek a generátornak a szabályok értelmében 120 kilowatt = 161 lóerő a teljesítménye, és körönként legfeljebb 2 megajoule energiát postázhat az akkumulátorba, amit maximum 33 másodpercig lehet felhasználni, szintén körönként. Ricciardo tehát 161 lóerőt biztos vesztett (a főnöke által említett 25%-os veszteség egy picit túlzásnak tűnik, tekintve, hogy a Renault F1-es motorja e szerint csak 644 lóerős lenne; ennél azért izmosabb), még szerencse, hogy a hőenergiával hajtott generátor, az MGU-H rásegítésére számított. A Red Bull „1/a hiba”-ként hivatkozott a problémára, azt nem mondták ki, hogy az MGU-K működése leállt, noha Ricciardo bizonyára dekódolta. A pilóta körönként 1 másodpercnél többre, Horner 2,5-re saccolta az időveszteséget.
A legnagyobb baj nem is az volt, hogy a motor lomhábban forgatta a főtengelyt, Monaco utcáin ezt még ki lehet bekkelni a közismert előzési nehézségnek köszönhetően.
Ricciardo csúcssebessége a célvonalnál 257, az alagút utáni féktávnál 282 km/ó volt vasárnap, ezeket feltételezhetően a futam elején érte el, de a hibát követő első alkalommal is képes volt 238, illetve 259-re ugyanezeknél a mérési pontoknál, tehát irtózatosan sokat nem lassult. Az üldözői csak 20-30 km/ó-val mentek gyorsabbak nála, és a szokásosnál rövidebb szélárnyék sem nagyon segítette őket.
A sors azzal szorította az ausztrál torkához a kést, hogy az MGU-K kényszerszabadságával vészesen megemelkedett a hátsó fékek hőmérséklete, a Red Bull szerint nem sok választotta el őket a felgyulladástól.
Ez annak a következménye volt, hogy a kinetikus motorgenerátort az számítógéppel vezérelt fékmechanizmus, a brake by wire rendszer tölti, és ha kiesik az egyenletből, teljesen megváltozik a hátsó fékek működése.
Konkrétan erősebben harapnak és túlhevülnek a többletenergiától, amit nem tudnak a hibrid rendszerbe táplálni.
Mit lehet ilyenkor tenni? A fékek hűtését normál üzemeléshez tervezik, hogy olyankor ne melegedjenek túl, ám a mérnökök kevés ráhagyással dolgoznak, mert a legtöbb hűtési kellék árt az aerodinamikának. A tömegük miatt a féktárcsákat is annyira kicsire méretezik, amennyi még üzembiztonságos. Az első utasítás, amit Ricciardo a versenymérnökétől, Simon Rennie-től kapott, az volt, hogy két egységgel („két klikkel”) hozza előrébb a fékerő elosztását, vagyis abból arányaiban ennyivel többet juttasson az első fékekre, így enyhítve a hátsók terhelésén. Ezt később további tologatás követte.
6-7 százalékponttal előrébb állítottam a fékerő elosztását, ami rengeteg. Mi általában 1-2 százalékponttal szoktunk variálni
– magyarázta a futamgyőztes.
„Három körön át nagyon keményen ment a kanyarokban, mert aggódott, hogy lassú lesz az egyenesek végén. Hagytuk néhány körön át, hogy új ritmust vegyen fel. A kijelzőn az összes létező figyelmeztetést megkapta a magas fékhőmérsékletről, ezt próbálta kordában tartani” – mondta Horner. Ez valóban így volt, perceken át csend honolt a rádióforgalomban, holott addig és később körönként akár többször tájékoztatták különböző információkkal vagy bíztatták.
Noha Vettel rohama gyorsan alábbhagyott, Ricciardónak állandóan résen kellett lennie, nehogy elveszítse a kontrollt az RB14 felett, bármikor kibabrálhatták volna vele a hátsó kerekek azzal, hogy blokkolnak a szokatlan fékerő miatt.
Az F1-es autók hátulján két főfékhenger szolgál 2014 óta, az egyik a pedállal közvetlen összeköttetésben egyfajta vésztartalékként is működteti a fékeket, a másik viszont a beállított paraméterekhez igazodva elektronikusan, miközben a hibrid rendszert is tölti. Utóbbit komoly mérnöki kihívás optimálisan bekalibrálni és összehangolni a másik konstrukcióval, hogy miután a körönként maximálisan engedélyezett 2 megajoule energiát begyűjtötte, a fékhatás kiszámítható maradjon, miután átadja a stafétát a hagyományos rendszernek.
További járulékos problémát jelentett, hogy a csonka hibrid rásegítéstől nőtt a benzinfogyasztás, és megvolt a kockázata a motor sérülésének is.
A Red Bull emiatt többször megkérte Ricciardót a benzinkeverék beállításának megváltoztatására, valamint arra, hogy az egyenesek végén korábban vegye el a gázt, mielőtt fékezni kezd. Ez a fékhőmérsékletre is jótékony hatással volt.
Mázlija volt, hogy pont Monacóban történt mindez, ahol a szűk pálya és az egyenesek hiánya megvédte az 1. helyét? Igen. De két éve a pole-ja után ugyanezen okból nem tudta a száradó pályához jobban illő intermediate gumikra váltva visszaelőzni Lewis Hamiltont, aki a rajt óta használt esőgumikon sokkal lassabb tempót diktált, és leleményes taktikájával helyzetbe hozta magát a győzelemre. Ahhoz még így is Ricciardo járt közelebb, csakhogy a második kerékcseréjekor egy kommunikációs zavar folytán a szerelők egyszerűen nem álltak készen a fogadására – erre utalt a hétvégén a „jóvátétellel”, a sors most kárpótolta az akkori, tőle teljesen független bakiért.
Amúgy a hétvégi teljesítményével abszolút rászolgált a győzelemre. A köridőgrafikonon látható, hogy amikor a 12. körben Hamilton a 3. helyről megnyitotta a kerékcserék sorát, és elévágási kísérlettel terrorizálta, az 1:16-os tartományból azonnal lejött 1:15-re, esélyt sem hagyott a bajnoki éllovasnak az előzésre az ultralágy gumin. Egyúttal lazán elszakadt Vetteltől is, 2-ről 4 másodpercre növelte az előnyét a Ferrari boxkiállásáig a 16. kör végére.
Ezután jött a neheze a problémaáradattal, de a körülményekhez szenzációsan alkalmazkodva, kötélidegzettel az élen maradt,
holott az MGU-K elvesztése után csapata fontolgatta, hogy elővigyázatosságból leparkoltassa a garázsban. Ő biztos nem értett egyet Fernando Alonso túlzó kijelentésével, hogy „valószínűleg ez volt minden idők legunalmasabb F1-es futama”. Bámulatos, mire jutott ereje, például tudni akarta, mire számíthat az ultralágy keveréktől.
„Sokszor érdeklődött Max és [Nico] Hülkenberg gumijainak állapotáról is, hogy meddig bírták a strapát, milyen hosszú etapot mentek [az ultralágyakon a rajt után]. Volt energiája a teljes összképen gondolkodni” – árulta el Horner. Bizonyos Michael Schumacher is híres volt erről...
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója szuperlatívuszokban beszélt a teljesítményéről, szerinte „más nem lett volna képes erre.”
Ezzel azért vitatkozhatunk, mert akadnak még klasszisok a mezőnyben – Alonso hasonló bravúrral szerzett értékes pontokat Bakuban; Hamilton és Vettel is nyert már viszontagságos feltételek között –, és például a Force India fiataljának, Esteban Oconnak az elektronikus hátsó fékrendszere is becsődölt az utolsó körökben, ő is így gurult célba. A Mercedeseken szintén az MGU-K döglött be a 2014-es Kanadai Nagydíjon, melyet történetesen Ricciardo nyert meg, az volt F1-es karrierje első győzelme.
Mindenesetre kétségtelenül gyanús, hogy az ausztrált világbajnoki anyagból gyúrták. A kérdés már csak az, vb-címre váltja-e a tehetségét? A gyorsasága adott, és egy világbajnoki küzdelemben hatalmas fegyver lehet a kezében, hogy valamiért szinte mindig jól jön ki a káoszból. Aligha véletlen, hogy gyakran ő szedi le a lepattanókat. Nézzük csak meg Max Verstappent, aki egy hajszállal talán még nála is gyorsabb, ám Monacóban megmutatta, forrófejűségével mennyit árt magának. Két éve az időmérőn ugyanilyen balesettel tette tönkre a hétvégéjét a második uszodai sikánnál, és a csapatok nem díjazzák, ha valaki ismétli a hibákat.
Verstappennek ugyanakkor tartozik a Red Bull annyival, hogy türelmesek lesznek vele, hiszen tavaly a pilóta is kitartott, amikor példátlan meghibásodási hullám sújtotta.
És persze Ricciardo sem tökéletes: Barcelonában ugyanolyan ciki hibát követett el a virtuális biztonsági autós fázis alatt, mint amilyennel Romain Grosjean közröhej tárgyává tette magát Azerbajdzsánban a Safety Car mögött, csak őt a megpördülésnél kihúzta a pácból a bukótér. Nekem úgy tűnt, Bakuban kezdett felmenni benne a pumpa, hogy miután sokadik kísérletre végre kínkeservesen megelőzte Verstappent, visszaesett mögé a kerékcsere után, és ezért mérte fel rosszul a helyzetet az ütközést eredményező támadásnál. Látszik, hogy a széles vigyor mögött komoly ambíciók és érzelmek lakoznak.
Az alábbi táblázatban összeszedtem, ő és a mezőny világbajnokai hány futamról estek ki ütközés vagy kicsúszás miatt élcsapat(ok)nál töltött első öt idényükben. (Az ausztrálnak ez az ötödik idénye a Red Bullnál, ez kicsit torzít a javára.) Az összehasonlítás csalóka lehet az eltérő körülményekből és életszakaszokból eredően, az egyéb vezetési hibákról és a balesetek konkrét körülményeiről sem ad tájékoztatást, valamint a beskatulyázás is vitatható, de talán nem haszontalan rápillantani. Halkan megjegyezzük, hogy a táblázatban nem szereplő Verstappen a Red Bullnál két év alatt három elkerülhetőnek tűnő, a kiesését okozó karambolban volt érintett (2016 Monacói, 2018 Bahreini, 2018 Azeri Nagydíj), emellett háromszor volt rosszkor rossz helyen rajtbaleseteknél.
Alonso (Renault 2003-2006, McLaren 2007) | Hamilton (McLaren 2007-2011) | Räikkönen (McLaren 2002-2006) | Vettel (Red Bull 2009-2013) | Ricciardo (Red Bull 2014-2018) |
Kiesések, amiket elkerülhettek volna | ||||
2004 Monacói Nagydíj, baleset | 2007 Kínai Nagydíj, kicsúszás | 2002 Német Nagydíj, baleset | 2009 Monacói Nagydíj, baleset | 2018 Azeri Nagydíj, ütközés Verstappennel |
2004 Olasz Nagydíj, kicsúszás | 2008 Kanadai Nagydíj, ütközés Räikkönennel | 2006 Magyar Nagydíj, ütközés Liuzzival* | 2010 Török Nagydíj, ütközés Webberrel | |
2005 Kanadai Nagydíj, baleset | 2010 Olasz Nagydíj, ütközés Massával | 2006 Török Nagydíj, baleset | ||
2007 Japán Nagydíj, baleset | 2010 Szingapúri Nagydíj, ütközés Webberrel* | |||
2011 Kanadai Nagydíj, ütközés Buttonnal | ||||
2011 Belga Nagydíj, ütközés Kobajasival | ||||
Kiesések, amikről nem tehettek | ||||
2009 Belga Nagydíj, tömegbaleset | 2003 Spanyol Nagydíj, rajtbaleset | 2017 Magyar Nagydíj, ütközés Verstappennel | ||
2003 Német Nagydíj, rajtbaleset | ||||
2006 Malajziai Nagydíj, ütközés Kliennel | ||||
2006 USA Nagydíj, rajtbaleset | ||||
*: Nehéz megítélni, elkerülhette-e volna |
Ricciardót segítette, hogy a Red Bullhoz igazolás előtt két és fél szezonon át tanulhatott kisebb csapatoknál (HRT, Toro Rosso); Vettelnek másfél (BMW, Toro Rosso), Alonsónak és Kimi Räikkönennek egy-egy éve volt erre (Minardi, illetve Sauber), Hamilton pedig egyből a mélyvízben kezdett. Ugyanez viszont hátrány is az ausztrálnak, hiszen ennyivel kevesebb ideje maradt az élmezőnyben küzdeni.
Az a fránya idő nála is telik, nyáron 29 éves lesz, és korábban tett már olyan nyilatkozatot, ami közelgő kapuzárási pánikként értelmezhető, mert nagyon szeretne már a világbajnoki címért harcolni.
Látszólag irigylésre méltó helyzetben van, hogy mindhárom élcsapat szívesen látná a táborában, pedig a kiegyenlítődő erőviszonyokkal pont hogy kegyetlenül nehéz döntési helyzetbe csöppent. Néhány éve talán habozás nélkül aláírt volna a Mercedeshez, a Ferrari és a Red Bull feljavulása azonban biztos elgondolkodtatja. Senki sem tudja, a következő időszakban meglóg-e a valamelyik istálló a többitől. A Ferrarinál Kimi Räikkönen, a Mercedesnél Valtteri Bottas helyét veheti át.
Az ázsiója egyértelműen nőtt, a labda az ő térfelén pattog, alaposan meg kell gondolnia a következő lépését. Szívszorító lenne, ha úgy járna, mint Fernando Alonso a McLarenhez visszatérve. Hamilton viccesen felajánlotta neki a Monacói Nagydíj utáni sajtótájékoztatón, hogy „tárgyal az érdekében”, és „arról is alkudhatnak”, mekkora jutalékért, de ez már nem a pénzről szól.
A motorproblémáról hamar tudomást szereztek az ellenfelek, ország-világ hallhatta a közvetítésben Ricciardo sóhaját. Vettel rögtön ráesett a Red Bullra, kihasználni azonban nem tudta a műszaki zavarát.
Szóltak a rádión a problémáról, ekkor elkezdtem keményen támadni. Amint viszont közelebb értem [Ricciardóhoz], szenvedtem, és egyszer sem kerültem lőtávolba, főleg nem az alagút végén
– mondta. Külön pechje volt, hogy pont a pálya legjobb előzési lehetőségénél nem használhatta a DRS-t, ez ugyanis mindig tiltott volt itt, nehogy valaki balesetet szenvedjen az alagút padlógázos ívén a lecsökkent hátsó leszorítóerő miatt.
Hiába vesztett 161 lóerőt Ricciardo, annyival nem lassult le, hogy Vetteltől kötelező elvárás lett volna az előzés a lehetetlenül szűk aszfaltcsíkon. A turbulencia ugyanúgy hátráltatta az egyenesekre kigyorsításoknál, mint máskor, ráadásul a gumijait emiatt is jobban elhasználta, miközben Ricciardo teljesen a saját ízlése szerint adagolta a gázt, az óvatosabb féktávokkal az abroncsokat is kímélte.
Gumifronton az 5. helyet tartó Bottas volt a legjobb előzési pozícióban,
az előtte haladókkal ellentétben ő a tartósabb szuperlágy keveréket használta. A kerékcseréje után több mint 13 másodperces hátrányból érte utol Räikkönent, de hiába hozott rajta körönként többnyire 1,2-1,7 tizedet, a leintésig így sem riogatta komolyan, holott a kigyorsításokon és a féktávokon jobb tapadásra számíthatott. Az MGU-K hiánya miatt Ricciardo nagyságrendileg ennyivel ment lassabban Vettelnél, vagyis a német tényleg nem tudott mit tenni, hogy önerőből megszerezze a győzelmet.