Alonso hatalmas optimizmussal tekint előre

Forma-1, Monacói Nagydíj, Fernando Alonso, McLaren
McLaren's Spanish driver Fernando Alonso drives during the first practice session at the Monaco street circuit on May 24, 2018 in Monaco, ahead of the Monaco Formula 1 Grand Prix. / AFP PHOTO / Andrej ISAKOVIC
Vágólapra másolva!
A spanyol pilóta elégedett, amiért a McLaren azonosította a fejlesztésre szoruló területeket az autón, és jelentős gyorsulásban bízik a következő versenyeken.

A McLaren erősebb a Renault motorjával, mint a Hondával volt, de a középmezőny élén még nem foglalták vissza a vezető pozíciót, ami az első lépés lenne végső céljuk, az élmezőnybe visszatérés felé.

Az autóhoz készített fejlesztéseik többnyire beválnak, de elismerték, hogy bizonyos esetekben a korábbi alkatrészek jobban muzsikálnak, mint az újak. Fernando Alonso hasznosnak érezte a Spanyol Nagydíj utáni tesztnapokat, mivel érzése szerint azok is hozzájárultak a folyamatban lévő fejlődésükhöz.

Alonso elégedett a McLaren fejlődésével Forrás: AFP/Andrej Isakovic

"Jól sikerültek Barcelonában a verseny utáni tesztnapok. Úgy gondolom, azonosítottuk a javítást igénylő területeket, és pár újítással érkeztünk ide [Monacóba], valamint a következő versenyekre is ezt tesszük" – nyilatkozta.

"Azt hiszem, minden téren fejlődünk, egyre ütőképesebbnek érezzük magunkat. Jó irányba haladunk. Elégedett vagyok a lendületünkkel, és bízom benne, hogy sokat fogunk gyorsulni a következő futamokon."

A Monacói Nagydíjon azonban nem számít arra, hogy meglepetést okozva beférkőzzenek a Ferrarik, a Mercedesek és a Red Bullok közé, szerinte erre nincs reális esély.

A McLarenhez tanácsadóként csatlakozott a kétszeres IndyCar bajnok és egyszeres Indy 500 győztes GIl de Ferran,

aki korábban a BAR Honda istállónál rövid ideig sportigazgatóként már tevékenykedett a Forma-1-ben.