Vágólapra másolva!
A német pilóta szerint idén csak az előző futamon volt gond a Ferrari versenyképességével. Hamilton reméli, hogy a Mercedes tanult az eddigi versenyekből.

Fordulóponthoz érkezhet az idei F1-es világbajnokság, mivel annak ellenére, hogy a szezon első versenyein a Ferrari és Sebastian Vettel tűnt a legerősebb párosnak, mégis Lewis Hamilton vezeti a pontversenyt tekintélyes, 17 pontos előnnyel. Hamilton ráadásul Barcelonában lehengerlő tempóban ment, míg a Ferrari küszködött.

„Azért jöttünk ide, mert nyerni akarunk, nem azért, mert nyernünk kell. Számomra ez nagy különbség – jelentette ki Vettel a Sky Sportsnak. – Győzni akarunk. Szerintem hihetetlenül szoros lesz a [küzdelem]. A Red Bullnak [az átlagosnál] erősebbnek kellene lennie, különösen szombaton. Meglátjuk” – összegzett.

Vettel nem érez magán nyomást Forrás: AFP/Boris Horvat

Vettel a szezon első két versenyét megnyerte, azóta viszont vezetői és taktikai hibák miatt még a dobogóra sem állhatott fel. Ennek ellenére úgy vélte, hogy „csak az előző verseny nem volt olyan jó” és normálisnak tartotta, hogy néha nem úgy alakulnak a futamok, ahogy előre eltervezik. Legfőbb ellenfele, Lewis Hamilton sem hiszi, hogy a barcelonai erőviszonyok változatlanok maradnak.

Hamilton tavaly nagyon szenvedett Monacóban és a hosszabb tengelytáv, valamint a gumik üzemeltetésével kapcsolatos anomáliák miatt a Mercedesnél sokáig vakarták a fejüket a mérnökök. A négyszeres világbajnok szerint idén is tudták, hogy nehéz verseny vár rájuk Monacóban, különösen kiemelte a barcelonai harmadik szektorban gyors Red Bullokat.

Hamilton reméli, hogy a Mercedes jól szerepel majd Forrás: DPPI/Florent Gooden

„A Ferrari nagyon erős volt itt tavaly, a Red Bull viszont valamiért nem állt össze. Talán most sikerül nekik. Nehéz hétvégére számítok – mondta. – Nem állítom, hogy lehetetlen, de sokkal szorosabb lesz [a megszokottnál] és talán nem lesz olyan jó a tempónk, mint a többieké – vélte. – Bármi is lesz, izgatottan várom a kihívást. Tavaly volt elé- és mögévágás is, bármi lehetséges.”

Remélte, hogy tanultak az eddigiekből

A Mercedes a tavalyi szezonhoz hasonlóan idén is nehezen kiismerhető autót épített. A W09 gyors, de nehéz megtalálni az ideális beállításait, de Hamilton a Sky Sportsnak azt mondta, reméli, hogy tanultak az első öt versenyen tapasztaltakból. „Remélem, hogy a bennünk rejlő teljesítményt ki is tudjuk nyerni. Hogy ez mire lesz elég? Fogalmam sincs.”