Vágólapra másolva!
Állásfoglalást kért a Mercedes az FIA-tól az erőforrások kenésével kapcsolatban, ezzel próbálják megkötni a Ferrari kezét. 

Újabb fejezetéhez érkezett a bő egy éve tartó, olajégetéssel kapcsolatos visszásság a Forma-1-ben. A Mercedes állásfoglalást kért a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA). Egy csapat ilyet vagy akkor tesz, ha arra gyanakszik, hogy egy riválisa a szabályok szürke zónájának kihasználásával előnyre tett szert, vagy akkor, ha ő maga fedezett fel kiskaput meg akarnak bizonyosodni arról, hogy a saját szabályértelmezésük megállja-e a helyét. Ebben az esetben vélhetően előbbiről van szó.

A Mercedes igyekszik minden olyan kiskaput bezárni, aminek kihasználásával a Ferrari előnybe kerülhet Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

A Mercedes valószínűleg a Ferrari trükközésének szeretne gátat szabni. A vörösöket a beindítás után gyanús füstöt eregető motorjuk miatt korábban az a vád érte, hogy egy, a turbófeltöltőhöz csatlakoztatott olajtartály segítségével megkerülték az FIA által bevezetett olajfogyasztási limitet. A szövetség Kínában a maranellóiak olajrendszerének rajzait is átvizsgálta, de sem ott, sem az Azeri Nagydíjon nem talált szabályszegésre utaló bizonyítékokat. A Mercedes ennek ellenére igyekszik biztosra menni.

A stuttgartiak F1-es motorgyártó részlege azt tudakolta az F1 szabályalkotóitól, hogy a turbófeltöltőben használt olajnak meg kell-e egyeznie a technikai szabályzat 20. pontjában leírtakkal.

Az eredeti levelet Chris Jilbert, a Mercedes gyártásért felelős főmérnöke küldte Charlie Whitingnak, az FIA versenyigazgatójának. Az ebben megfogalmazott kérdés így szól: „A hidraulikai rendszerben, valamint az ERS hűtésére használt olaj kivételével minden, az erőforrásban (különösen a turbófeltöltőben) használt olajnak meg kell felelnie a szabályzat 20. pontjában foglaltaknak?"

A technikai szabályzat 20. pontja kimondja, hogy egy gyártó egy adott motorban csak egyféle olajat használhat a teljes versenyhétvége alatt.

A Mercedes azt is tudni akarta, hogy a turbórendszerben használt olaj beletartozik-e a 0,6 liter/100 kilométeres korlátozásba, amellyel a csapatok teljesítménynövelést célzó olajégetését igyekeztek megakadályozni. Gyaníthatóan ezt a kérdést is a fogyasztási limit vélt kijátszása miatt tették fel.

A Mercedes nem bízza a véletlenre Forrás: AFP/Josep Lago

Az FIA az első kérdésre adott válaszában megerősítette a 20. pontban leírtakat, kiemelve, hogy a turbót is a motor részének kell tekinteni, a második kérdésre pedig igennel felelt, azaz a turbófeltöltőben használt olaj is része a korlátozásnak. A Mercedes ezután kiemelt egy pontatlanságot a szabály szövegében, ami ugye motort említ, a csapatok pedig ez alatt érthetik pusztán magát a V6-os egységet is.

A Mercedes továbbra is száz százalékos

Esteban Ocon Force Indiája a Spanyol Nagydíjon pontszerző helyen haladva füstölve állt félre a pálya szélén, előidézve a virtuális biztonsági autót. A csapat a futam után nem volt biztos a probléma forrásában, a kifolyó olaj mennyiségéből azonban a belsőégésű motor hibájára gyanakodtak. Ehelyett végül kiderült, az olajrendszer volt a ludas, a beépített szoftver pedig vélhetően megóvta Ocon motorját, így a francia zsinórban a hatodik versenyhétvégét is az első egységgel teljesítheti. Mindez azt is jelenti, hogy mostanra a Mercedes az egyetlen gyártó a mezőnyben, amelynek még egy motorját sem kellett idő előtt lecserélni.