Vágólapra másolva!
A tavalyi versenyek és az előszezoni tesztelés óta is nagyot lépett előre a McLaren, már lágy gumival is hozzák azt a köridőt, amit télen még csak hiperlággyal tudtak elérni.

A Spanyol Nagydíj az imolai versenyhétvége 2007-es kiválása óta a Forma-1-es szezon első európai helyszíne. A csapatok hagyományosan a már unalomig ismert barcelonai pályán vetik be első nagy fejlsztési csomagjukat. Az idén sem volt ez másképp, egy istállóra azonban a többieknél nagyobb figyelem irányult, a McLaren ugyanis jókora előrelépést várt a ráncfelvarrott MCL33-astól.

A McLaren az idei legjobb időmérőjét teljesítette Barcelonában Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

Az időmérő edzésen, ahol a leginkább lemérhető az autók nyers tempója, Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne is idei legjobb eredményét ért el, előbbi 8., utóbbi 11. lett. Külön bónusz, hogy 2018-ban először jutott be McLaren a legjobb tízbe, a fejlesztések tehát a jelek szerint beváltak. A csapat mindkét versenyzője elégedetten értékelt a kvalifikáció utáni sajtóbeszélgetésen, amelyen partnerünk, az F+1 blog is részt vett.

– nyilatkozta a Vandoorne, akivel csapattársa is egyetértett: „Az autó jobb és gyorsabb lett. Minden csapat hozott fejlesztéseket ide, de úgy tűnik, hozzájuk képest is előreléptünk. De, ahogyan Stoffel is mondta, nem állhatunk le, hiszen két-három tized öt-hat helyet is jelenthet a középmezőnyben" – mondta Alonso, majd kiemelte: a téli teszteken 1:17.7 volt a legjobb idejük, amit hiperlágy keveréken futottak, míg a Spanyol Nagydíj időmérőjén ugyanez már lággyal is sikerült nekik.

Az orrkúp a legszembetűnőbb a McLaren barcelonai újításai közül Forrás: AFP/Pierre-Philippe Marcou

A szezon előtt Alonso még abban bízott: a McLaren a Red Bullt is utolérheti. A döcögős idénykezdet után nyilvánvalóvá vált, hogy a wokingiak ettől még messze vannak, kérdés, képesek-e annyit fejlődni az év végéig, hogy odaérjenek a bikások mögé?

– utalt a spanyol a Hondával eltöltött, szenvedős évekre. – Hiányzott a megbízhatóság, a versenytempó, néha az aerodinamikai, máskor a mechanikai tapadás. Most, hogy már ugyanazt a motort használjuk, mint a Red Bull, rajtunk múlik, hogy a kasztni fejlesztésével csökkentsük a különbséget."

Csak egy alkatrész nem vált be

Alonso végül a rajthelyével megegyező helyen, 8. pozícióban ért célba. Eric Boulier, a McLaren versenyigazgatója is méltatta a csapat fejlődését. „Amennyiben összehasonlítom a jelenlegi autót a tavaly itt használttal, valamint azzal, amelyiket a téli teszteken futtattunk, egyértelműen jókorát fejlődtünk. Ez talán azért nem látszik egyértelműen a rajthelyünkben, mert közben a többi csapat sem tétlenkedett."

Az újítások sikerességét a köridők javulásában lehet a legjobban mérni, ez alapján pedig mindössze egy apróbb fejlesztés nem hozta a várt szintet.

„A fejlesztések beváltak, mindössze egy apró dolgot nem vetünk be a versenyen, mert nem hozott annyit, amennyit vártunk tőle. Természetesen mindezeket az újításokat szerettük volna bevetni előbb, de ez van, így is meg szeretném köszönni a gyárban dolgozóknak, hogy mindkét autóra fel tudtuk szerelni az összeset és elég pótalkatrész is érkezett" – utalt arra a csapatvezető, hogy a McLaren vélhetően már az Ausztrál Nagydíjra szerette volna elvinni a Spanyolországban bevetett fejlesztések legtöbbjét.

A Szent Grált a McLarennél sem ismerik, lépésről-lépésre fejlesztenek Forrás: NurPhoto/Xavier Bonilla/NurPhoto/Xavier Bonilla

A többi istállóhoz hasonlóan a folytatásban sem állnak le a wokingiak, minden futamra szeretnének újításokat vinni.

Boullier azonban rávilágított: az eddigiektől merőben eltérő új orrkúp miatt nekik talán több lehetőségük lesz olyan területeket találni az autón, amelyeken fejleszthetnek, csodát azonban nem vár.

„Javítanunk kellett a megbízhatóságon és a teljesítményen egyaránt. Most már van igazodási pontunk, lévén más csapatok is használják ugyanazt a motort, amit mi. A modern Forma-1 viszont nem arról szól, hogy az ember előáll egy csodafejlesztéssel, hanem lépésről lépésre, fokozatosan kell haladni. Mindenki ugyanezt teszi, úgyhogy keményebben kell dolgoznunk a többieknél, ha el akarjuk érni a céljainkat."