Vágólapra másolva!
Eltérő mértékben elégedettek a Renault ügyfelei az erőforrásokkal. Fernando Alonso méltatta a francia gyártót, a Red Bull alternatívát keres.

A várakozásoknak megfelelően izgalmas helyzet alakult ki a középmezőnyben, ahol három, hasonló versenyképességű istálló is küzd Renault erőforrásoknak. A pontok és a sikerek terén a Red Bull áll a legjobban, hiszen egy szerencsés futamgyőzelmet is elértek már és az autójuk is a jobb a gyári Renault-nál és a McLarennél, de a megbízhatósággal nem elégedettek.

Noha a tesztelésen estek-keltek, meglepetésre a McLaren autói bizonyultak a legmegbízhatóbbnak az első négy futam során. Az összes versenykör 99,5%-át teljesítették, ehhez csak a Mercedes tudott felnőni 99,3%-kal, a Renault a 4. helyen áll 90,5%-kal, a Red Bull viszont csak az utolsó 68,9%-kal, bár az utóbbi két istállónál a balesetek is rontották az értékeket.

A Red Bull tempója jobb a McLarenénél, de a pontok terén nem olyan nagy a különbség Forrás: AFP/William West

Ellenfelei hibáiból is profitálva Fernando Alonso az egyéni pontverseny 6. helyén áll 28 egységgel, ezzel Daniel Ricciardo mögött második a „renault-s listán”. A bakui futam után azt mondta, furcsán érzi magát, mert a Honda erőforrásokat mindig ki kellett cserélni az utcai forduló alkalmával, ezért most rajtolhatott először a mezőny sűrűjéből.

– összegzett. – Az autók által adott érzéseket nehéz összehasonlítani, mert sok a változás, az autók és a gumik is változnak. Szezonról szezonra mindig már a helyzet, de a megbízhatóság egyelőre kiemelkedő és ez jó hír” – vélte a kétszeres világbajnok.

Ricciardo szinte biztosan nem ússza meg rajtbüntetés nélkül a szezont Forrás: AFP/Johannes Eisele

A Red Bullnál már nem ennyire elégedettek a Renault-val: A Toro Rosso tavaly mindent megtett, hogy megszabadulhassanak a francia gyártótól, még a bukdácsoló Hondát is bevállalták, de egyelőre úgy tűnik, annyira kifizetődő a váltás, hogy az anyaistálló, a Red Bull Racing is érdeklődik az erőforrások iránt. Bakuban már tárgyaltak is egymással a felek és ezt Barcelonában is folytatják.

A Kanadai Nagydíjra a Renault és a Honda is új motorváltozatot hozhat, ez segíthet a Red Bullnak meghozni az erőforrásokkal kapcsolatos döntést.

„Elégedettek vagyunk azzal, ahogy az együttműködés zajlik a Toro Rossóval – utalt Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója a Hondára az Autosportnak. – A megbízhatóság már eddig is jelentősen javult, a teljesítmény terén pedig várjuk a következő frissítést. A szaklap úgy tudja, mindkét fél nyitott a motorszállításra, de a Honda várhatóan nem mozgósítja a McLarennek adott, évi 100 millió dollárra becsült szponzori hozzájárulását. Felmerülhet, hogy a Toro Rossóhoz japán pilótát szerződtetnek.