Társoldalunk:

Ecclestone: Hamilton már nem a régi

2018.04.27. 15:37

Az F1 volt ügyvezetője szerint Lewis Hamilton még mindig nagyon tehetséges, de már nem olyan versengő alkat, mint pályafutása korábbi szakaszában volt.

Tavaly október óta adós egy újabb futamgyőzelemmel a négyszeres világbajnok Lewis Hamilton. A 2014-es szezon kezdete óta most fordult elő először, hogy a Mercedes zsinórban háromszor lemaradt az adott verseny megnyeréséről, ráadásul az előző két futam során Hamiltont csapattársa, Valtteri Bottas is legyőzte.

Nico Rosberg szerint ez csak a szokásos formaingadozás Hamilton részéről és arra számít, hogy a brit pilóta hamarosan ismét lendületbe jön, de Bernie Ecclestone, az F1 korábbi ügyvezetője nem olyan biztos ebben. Ecclestone korábban többször is magasztalta Hamiltont, de mostanában megingott a lelkesedése.

Hamilton még nem tudott nyerni BakubanForrás: AFP/Andrej Isakovic

„Nem annak a Lewisnak tűnik, aki korábban volt – nyilatkozta a 87 esztendős üzletember a Sky Sportsnak. – Nem tudom, hogy csak én érzem-e így, de amikor az ember beszélget vele és látja a viselkedését, már nem annak a versenyző alkatnak tűnik, mint amilyen volt. Még mindig szupergyors, szupertehetséges és szuperkedves srác. Talán csak kezd belefáradni az utazgatásba és elege van.”

Hamilton a Kínai Nagydíj után valóban elvonult és a Coachella fesztiválon engedte ki a gőzt, szerinte ezért sem volt ideje meghosszabbítani a szerződését a Mercedesszel.

„Teljesen elkötelezett vagyok a Mercedes mellett. Csak ezzel a csapattal tervezem a jövőmet – szögezte le. – Világosan kijelentettem és ők is, hogy együtt akarjuk folytatni, úgyhogy ez könnyen ment. Egyikünk sem olyan személyiség, aki kijelenti, hogy jövőre biztosan együtt leszünk, aztán nem így alakul, csak véglegesíteni kell a dolgokat” – mondta a szerződéséről.

Bottas mögött kezdett az Azeri Nagydíj első szabadedzésénForrás: AFP/Andrej Isakovic

Ecclestone a szezon előtt úgy vélte, hogy Hamilton idén minden versenyt meg fog nyerni, de kénytelen volt elismerni, hogy tévedett. Most úgy tűnik, más irányba húz a szíve: „Jó lenne, ha Sebastian [Vettel] nyerne, mert ő a cimborám és mindig támogatom őt. Remélem, hogy meg tudja csinálni” – tette hozzá.

Hamilton minden jót kívánt Arsene Wengernek

A Sky Sports kérdésére a Mercedes pilótája elismerően nyilatkozott kedvenc focicsapata, az Arsenal leköszönő menedzsere, Arsene Wenger kapcsán is: „Bár a csapat nem mindig volt a legsikeresebb, nagyon remélem, hogy örömmel tekint vissza az ott eltöltött idejére. Pár alkalommal volt szerencsém találkozni vele. Meghívott edzeni a csapathoz, és bár ezt még nem tudtam összehozni, nagyon befogadó volt. Elég menő volt találkozni ’a csapatunk’ főnökével, hiszen ötéves korom óta Arsenal drukker vagyok.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK