Vágólapra másolva!
Fernando Alonso azt mondja, készek sokat beáldozni az autó teljesítményéből a kanyarokban, hogy a 2 kilométeres bakui egyenesben ne legyenek könnyen sebezhetők. A pénteki edzésnapot főleg a különböző beállításvariációk tesztelésére fordítják.

A McLarent szinte lehetetlen helyzetbe hozta a vérszegény Honda motor az elmúlt években az olyan pályákon, ahol a magas végsebesség sokkal többet számít a leszorítóerőnél. A bakui is ilyen volt, mert hiába utcai helyszín, van rajta egy több mint 2 kilométer hosszú egyenes.

A wokingiak szenvedését az eredmények is tükrözik: két év alatt két soványka pont volt a termésük a Kaszpi-tenger partján, ehhez is kellett egy roppant kaotikus futam tavaly, miután Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne az időmérőn már a Q1-ben kiesett. Idén a Renault motorokkal sem javult sokat a helyzetük a végsebesség terén, ezért készek bevállalni olyan beállításokat a szárnyakkal, amivel felveszik a versenyt a többiekkel az egyenesekben, még ha ezért nagy árat is fizetnek a kanyarokban.

A McLaren végsebessége az új motorszállítóval sem javult sokat Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hz

"Az elmúlt években elég nehezen alakult számunkra az itteni nagydíj – nyilatkozta Alonso az Azeri Nagydíj előtt. – A motorerővel meg volt kötve a kezünk. Úgy néz ki, idén is viszonylag lassú az autónk az egyenesekben, de reméljük, tudunk javítani a helyzeten."

Bízunk benne, hogy minimalizálni tudjuk a lemaradásunkat ezen a téren."

Tisztában van vele, hogy a pálya első felén található lassú és szűk fordulókban hiányozhat a leszorítóerő, de úgy érzi, összességében megéri ráfeküdni a jó csúcssebességre.

A pálya első felét lassú kanyarok uralják, a 16-os számú kanyartól viszont padlógázzal száguldanak a versenyzők a célegyenes végéig Forrás: FIA

"A változtatás rosszul fog hatni a pálya többi részén. Alaposan át kell gondolnunk az egészet. A holnapi csupán edzésnap, különböző megoldásokat fogunk tesztelni. Utána este összevetjük őket és meghozzuk a döntést [a beállításokról]" – mondta.

A kínai időmérőn a McLaren versenyzői a szélárnyékozás taktikáját is bevetették, hogy segítsék egymást.

A jó végsebesség azért lesz különösen fontos a csapatnak, mert a versenytempójuk eddig rendre erősebb volt az időmérősnél, ezt viszont nem tudják megfelelően érvényesíteni, ha beragadnak az előlük rajtoló autók mögé.