Vágólapra másolva!
Marc Gené megjárta a Scuderia autóztató programjával Amerikát, majd tesztelt egy gyönyörű hangú V12-es modellt és Kimi Räikkönen egykori autóját is vezethette.

Sokan vágynak arra, hogy F1-es pilóták lehessenek, a versenyzők többségét viszont csak az érdekli, hogy pályára léphessenek a villámgyors autókkal és a győzelmekért küzdhessenek. Mégis, kénytelenek elviselni a közvélemény figyelmét és a média nyomását, valamint a folyamatos utazást, ami egy idő után már kifejezetten terhes is tud lenni.

Bár a világhírről és a csillogásról nagyrészt le kell mondani, a gyári tesztpilóták élete akár még kellemesebb is lehet a versenyzőkénél. Erre Marc Gené az élő példa, aki versenyzőként nem volt kifejezetten sikeres, tesztpilótaként viszont néhány hetente legendás Ferrarikat vezethet olykor igen gyorsan is.

Gené a Ferrari veteránautókat működtető programjában is dolgozik, az F1 Clientivel utazott el az év elején az USA Nagydíj helyszínére és a Road Atlantára is, ahol egy kölcsönkapott F2003-GA-val körrekordot is futott. A program némi szünet után Európában folytatódott, Imolában a Motor Legend fesztivál részeként léphettek pályára a visszavonultatott Ferrarik és tehetős tulajdonosaik.

A spanyol pilóta feladata már Fioranóban elkezdődött, hiszen rábízták az egyik 1995-ös Ferrari 412 T2 bejáratását a hétvégi rendezvény előtt. Gené sem tudta megállni, hogy posztoljon egy videót a gyönyörűen szóló V12-es motor hangjáról. „Ez a valaha volt legjobb motor” – írta a Twitteren. – Hihetetlen, háromliteres, V12-es.”

A móka később sem múlt el, hiszen rendszeresen Genét kérik fel arra, hogy instruktorként segítse a botcsinálta F1-es pilótákat a pályákon való eligazodásban. Ennek részeként gyakran előfordul, hogy kölcsön is kapja az egyik magánkézbe adott egykori F1-es autót, hogy referenciakört fusson vele az aktuális helyszínen. A választás most Kimi Räikkönen egykori F2007-esére esett.

Az autó abból az évből származik, amikor a finn pilóta világbajnok lett, azt viszont a Ferrari nem közölte, hogy a konkrét példány melyik futamon állt rajthoz, ha versenyzett egyáltalán. Gené nem finomkodott, a belső kamerás felvétele alapján alaposan megkergette a nyugdíjazott versenyautót, de a köridőt nem árulták el.

Az F2007-es mellett további remek autók is felvonultak a hétvégén, több példány is megjelent Michael Schumacher és Rubens Barrichello korszakából (F2002-esek és F2003-GA-k), ismét előkerült Fernando Alonso egykori F150 Italiája és egy F1-89 is. Gazdája bevetette az 1998-as daytonai 24 órás versenyt megnyerő 333 SP-t, valamint felbukkantak az XX program autói is.

Gené twitteres felvételei mellett a Ferrari is készített egy hangulatvideót a hétvége rájuk eső részéről. Az F1 Clienti idén nem látogat el Magyarországra, hozzánk legközelebb Brünnben, az Automotodrom Brno aszfaltcsíkján láthatók majd az autók július 20-tól, de előtte május 11-től a belgiumi spában folytatódik a program.