Társoldalunk:

Vettel nem is akarta feltartani Verstappent

2018.04.15. 10:48

A rádióban még egymást hibáztatták a Kínai Nagydíjon történt ütközés miatt, később Verstappen magára vállalta a felelősséget. Vettel szerint nem lehet már a fiatalsággal magyarázkodni.

A világbajnoki küzdelem szempontjából igen fontos baleset történt a Kínai Nagydíj 43. körében, amikor a közepes keverékű gumik elhasználódásával egyre jobban küzdő Sebastian Vettel és a mögötte lágy gumikkal száguldó Max Verstappen összeakadt a 14-es kanyarban. Mindketten megpördültek és több pozíciót is vesztettek.

Vettel ekkor már elvesztette a vezetést az akkor még élen álló Valtteri Bottasszal szemben és megelőzte már a későbbi futamgyőztes Daniel Ricciardo is, aki Verstappenhez hasonlóan lágy gumikra váltott egy korábbi Safety Car fázis miatt. A német pilóta viszont világbajnoki riválisa, Lewis Hamilton előtt haladt és azt mondta, a Red Bullokat nem is akarta feltartóztatni.

Vettel a rajtnál még Räikkönen beszorításával volt elfoglalva - Galéria!Forrás: AFP/Greg Baker

A négyszeres világbajnok kissé elfékezte magát a 14-es kanyarban, majd élesen jobbra fordult a hosszú egyenes végi hajtűkanyarban. Ez meglepte Verstappent aki egy nem túl határozott manőverrel beszúrt a Ferrari mellé, de nem maradt hely kettejüknek és mindketten megpördültek. A rádión egymásra mutogattak, viszont a sportfelügyelők Verstappent büntették meg 10 másodpercre.

Vettel tempója visszaesett a baleset után, később csak a 8. helyen ért célba, miután Fernando Alonso is megelőzte, míg Verstappen csak Hamiltonhoz képest bukott egy helyet, így a 4. lett.

„Csak nagyon későn vettem észre őt – nyilatkozta Vettel a Sky Sportsnak. – Hagytam neki egy kis helyet is. Arra számítottam, hogy hamarabb próbálkozni fog. Nem szándékoztam feltartani őt, mert Daniel esetében már nyilvánvaló volt, hogy ennek nincs értelme. Túl gyorsak voltak az újabb gumikon” – magyarázta Vettel.

Räikkönennek (jobb fölül) jól jött az előtte kialakuló baleset, de korábban őt áldozták volna be VettelértForrás: Imaginechina/Zhou junxiang - Imaginechina/Zhou Junxiang

„Nem akartam ártani a saját versenyemnek a mögöttem lévő [Mercedesszel] szemben, de [Verstappen] hibázott, elfékezte magát. Ez előfordul az egyenesben fújó hátszél miatt, gondolom, rosszul mérte fel a helyzetet és mindkettőnk versenyét visszavetette” – vélte a Ferrari versenyzője.

Vettel szerint Verstappent már nem lehet felmenteni a fiatalsága miatt, de így is megértő volt ellenfelével szemben.

„Már nem olyan nagyon fiatal, de ilyenek akkor is előfordulnak, ha az ember már 300 versenyen is túl van. Az autóban ülve nagyon nehéz döntéseket hozni. Végül is azonban erre is gondolni kell és óvakodni attól, hogy ütközzünk. Mindketten szerencsések voltunk” – tette hozzá, miután tovább növelhette volna az előnyét Hamiltonnal szemben, de az mégis 12 pontra csökkent.

A post shared by FORMULA 1® (@f1) on

Bár a rádión még inkább Vettelt hibáztatta, a leintés után Verstappen elismerte, hogy az ő rovására írható a baleset. „Láttam, ahogy küszködik a kerekeivel és próbáltam későn fékezni a kanyar előtt – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Állóra fékeztem a hátsó kerekeimet és nekimentem. Ez persze az én hibám volt. Nyilván nem erre készültem és utólag könnyű azt mondani, hogy várhattam volna. Ez lett volna a legjobb megoldás, de sajnos nem így történt.”

Nehéz volt eligazodni a futamon

Vettel és Verstappen ütközése elterelte a figyelmet attól, hogy a Ferrari nem reagált időben a Mercedesek korai kerékcseréire és lehetővé tették, hogy 3 másodpercnél is nagyobb előny ellenére elveszítsék a vezetést Valtteri Bottasszal szemben. Räikkönent ekkor kint hagyták a pályán, megpróbálta feltartani Bottast, de ez nem sikerült, ekkorra viszont tönkrement a finn pilóta stratégiája.

Räikkönent a váratlanul beküldött Safety Car hozta vissza a versenybe, hiszen a közepes keverékű kerekei újabbak voltak, mint a Mercedesek abroncsai, de a lágy gumis Red Bullok ellen ő is tehetetlen volt.

„A mai eredmény nagyban azon múlt, hogy kinek voltak jobb abroncsai, amikor meg tudott szabadulni a többiektől. Ez nagy szerepet játszik és itt is döntő volt, majd a Safety Car is közbeszólt – mondta. – Szerintem izgalmas ezt nézni, mert mindenki szeretné tudni [az erőviszonyok alakulását], de ezzel senki sincs igazán tisztában, hiszen versenyről versenyre változik.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK