Vágólapra másolva!
A Q3-ba vágynak Bahreinben, de Fernando Alonso szerint hiába végeztek az első tíz között pénteken, többek között a Haast sem írhatják le.

A McLaren pilótái az első tíz között végeztek a Bahreini Nagydíj péntek esti edzésén, de Fernando Alonso szerint roppant nehéz lesz megtartani a pozíciójukat az időmérőn. "Egyértelműen az a csapat célja hogy a Q3-ba kerüljünk. Szerintem teljesíthetjük – nyilatkozta. – Talán legyőzhetjük a riválisainkat, ha tökéletesen csinálunk mindent."

"Felkészültünk rá, hogy a Haas előrébb jöhet. Nem hiszem, hogy a pénteki 11. és 15. helyezésük reprezentatív – magyarázta. –

A McLaren többek között új oldalsó légterelőket vetett be Bahreinben, a másik versenyzőnek, Stoffel Vandoorne-nak a véleménye kedvező volt az újításokról.

Alonso a péntek esti edzésen Forrás: DPPI/Florent Gooden

Az Ausztrál Nagydíjon meglepetést okozó Haas versenyzői valóban nem szerepeltek jól pénteken, de Romain Grosjean bízik benne, hogy fordulhat a kocka. "Nem volt tökéletes az autó, biztos vagyok benne, hogy többet is kihozhatunk még belőle" – mondta.

A bahreini hétvége pozitív meglepetése a középmezőnyben eddig a fejlesztésekkel felszerelt Toro Rosso, amelyet Pierre Gasly a 8. helyre repített. A fiatal pilóta ugyanakkor nem az új alkatrészeknek tulajdonítja a gyorsaságát.

"Egynél kevesebb, körülbelül fél tizedmásodpercet hoztak a konyhára. – jelentette ki. – Inkább a pálya [miatt vagyunk gyorsak]."

"Sok rajta a lassú kanyar, és tudjuk, hogy ezekben gyors az autó. Mindazonáltal a beállításokkal kapcsolatos szemléleten is változtattunk Melbourne-höz képest, és úgy néz ki, sokat gyorsultunk a közepesen gyors és a tempós kanyarokban."

Fontosnak tartja, hogy csapatának figyelme ne lankadjon, mert könnyen kiszoríthatják őket a mezőny első feléből. "Arra számítok, hogy a többi csapat előrébb lép. Reméljük, mi is javulunk és ilyen pozícióban maradunk" – mondta.