Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen nem kommentálta az 2021-től életbe lépő szabályokat a Bahreini GP első sajtótájékoztatóján. Azt mondta, nincs rájuk befolyása, és különben sem valószínű, hogy F1-es pilóta lesz, mire bevezetik azokat.

A Bahreini Nagydíj csütörtöki sajtótájékoztatóján az újságírók többször is rákérdeztek, hogy a résztvevők – Fernando Alonso (McLaren), Valtteri Bottas (Mercedes) és Kimi Räikkönen (Ferrari) – mit változtatnának a Forma-1 szabályain, ha tehetnék. A válaszadást a Ferrari pilótája kezdte, meglehetősen defenzíven.

„Ennek a megvitatása a [Liberty] dolga, nem a miénk.

– mondta szárazan Kimi Räikkönen.

Kimi Räikkönen, Fernando Alonso és Valtteri Bottas a Bahreini GP nyitó sajtótájékoztatóján Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Hozzátette:

Semmi értelme egy történetet kreálni e köré, mert zéró befolyással rendelkezem."

Hasonlóan felelt a kérdésre Fernando Alonso is. „Tavaly a Liberty sokszor kikérte a véleményünket, hogy mit gondolunk erről vagy arról, és nagyon eredményes megbeszélések voltak. Most van egy tervük, amit holnap megmutatnak a csapatvezetőknek, így [nem tehetünk mást, mint hogy] elfogadjuk majd a döntésüket. De ebben a kérdésben egyedül ők dönthetnek, ők tudják, mit akarnak kezdeni [a Forma-1-gyel].

Räikkönen először utalt arra, hogy már nem sokáig láthatjuk az F1-ben Forrás: DPPI/Antonin Vincent

A Liberty Media F1-es igazgatója,

Ross Brawn pénteken terjeszti a csapatvezetők elé a sportág tulajdonosának terveit a 2021-től életbe lépő szabályokkal,

illetve az addig szükséges változtatásokkal kapcsolatban.