Vágólapra másolva!
A Mercedes motorokat használó Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe szerint inkább csak az ellenfelek idegesítésére alkalmas az Ezüstnyilak kapcsán gyakran emlegetetett bulimód.

Az idénynyitó Ausztrál Nagydíj egyik slágertémája volt, hogy a Mercedes rendelkezik-e olyan speciális erőforrás-üzemmóddal, ami képes rövid időre megnövelni a motor teljesítményét az időmérőn. A pole pozíciót nagy fölénnyel megszerző Lewis Hamilton ezt valamiért tagadta, majd Toto Wolff megerősítette a „bulimód” létezését.

Az, hogy a Mercedes és a Ferrari már korábban is rendelkezett ilyennel, nyílt titok volt az F1-ben. Beszélt erről az egykori Lotus korábbi ügyvezetője is, sőt az FIA direktívát is alkotott, hogy a trükkös üzemmódokat az ügyfélcsapatoknak is ki kell adni. A Mercedes és a Williams akkor tagadta, hogy közöttük alakult ki konfliktus ezzel kapcsolatban.

Csak hergelik a mezőnyt a bulimóddal? Forrás: AFP/Paul Crock

Paddy Lowe, a Mercedes korábbi és a Williams jelenlegi technikai igazgatója azonban úgy véli, nincs ilyen üzemmód, legalábbis ők nem találkoztak vele. „Érdekes lehet a többieket felhúzni azzal, hogy van ilyen, miközben nincs – nyilatkozta Lowe. – Mi mindannyian ugyanazt [a motort] kapjuk, ebben biztos vagyok, de megérheti ezzel bosszantani másokat.”

Lowe ezzel arra utalt, hogy Hamilton feltűnően jó kört ment a melbourne-i Q3-ban, de csak a legutolsó mért körében. Az ellenfelek ezért is gondolták először, hogy az első és a második etapja során növelték az erőforrás teljesítményét, de Wolff és Sebastian Vettel is úgy gondolja, hogy az ugrás a Q2 és a Q3 között történt, de az önmagában nem akkora, amekkora előnnyel Hamilton elhúzott.

Hamilton érdeme lehetett a melbourne-i pole kör Forrás: Daimler AG/Wolfgang Wilhelm for Daimler AG

Érdemes megjegyezni, hogy bár Mercedes erőforrást használnak, a Williams egyik autója már a Q1-ben kiesett Melbourne-ben, a másik is rögtön kihullott a Q2-ben, ráadásul a Force India két autója is búcsúzott a második harmadban, így fel sem merült, hogy a gyári csapaton kívül bárki más extra üzemmódot kaphatott volna a Q3-ra.

A brit szakember is úgy véli, hogy az idei Ezüstnyíl is remek autó lett.

„Gratulálok a Mercedesnek, hogy ismét jó autót készítettek – mondta Lowe. – Úgy tűnik, megtartották az előnyüket és nem szabad alábecsülni a munkát, ami ennek eléréséhez szükséges. Az első három csapat és a középmezőnyhöz viszonyított különbség teljesen más téma. Az is nagyjából ugyanaz maradt.”