Társoldalunk:

Ecclestone: A Ferrari nem viccel a szakadár bajnoksággal

2018.03.23. 01:22

Toto Wolff után az F1 korábbi ügyvezetője, Bernie Ecclestone is figyelmeztette a sportág kereskedelmi jogainak tulajdonosát, hogy ne packázzanak a Ferrarival.

A szezon kezdetével a pályán zajló események mellett az F1 politikai csatározásai is magasabb fokozatba kapcsolnak. A korábbi F1-es pilóta, napjainkban a Sky Sports elismert szakértője, Martin Brundle egyenesen a sportág történetének legfontosabb hat hónapjának nevezte az előttünk álló időszakot, mert most kell tárgyalni a 2021-től érvényes szabályokról és üzleti megállapodásokról is.

A helyzet egyelőre nem áll jól, mert a motorgyártók – főleg a Ferrari – nem fogadták kedvezően az FIA által tavaly bemutatott motorszabály-tervezetet és attól is tartanak, hogy a Liberty Media megvágná az egyébként is csökkenő jogdíjbevételeiket, így a versenyzés összességében sokkal drágább lehet nekik. A Ferrari először kiszállással, majd szakadár bajnokság indításával fenyegetett. 

Összejátszik a Ferrari és a Mercedes?Forrás: AFP/Jose Jordan

„A lehetőség, hogy valami mást csináljunk, valós és megtörténhet, ha nem sikerül összeegyeztetni a vízióinkat – mondta Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója a Press Associationnek. – [Sergio] Marchionne világosan látja, hogy a Forma-1-nek mit kellene képviselnie a Ferrari számára. Ő tisztán sportot akar és nem egy kereskedelmi csatornát.”

A sport minden érdekeltjének melegen ajánlom, hogy ne próbálják provokálni őt”

– figyelmeztetett Wolff. – Sergio legtöbb állításával egyetértek, mert a Forma-1-nek megvan a maga DNS-e és ez egy olyan sport, aminek ki kell tartania a gyökerei mellett. Ne szórakozzanak Sergio Marchionnéval, mert a Forma-1-nek sokkal jobban kell a Ferrari, mint fordítva. Mindent meg fogok tenni, hogy egyeztessem a nézeteinket, megpróbálok közös nevezőt találni és kompromisszumot elfogadni.”

Sergio Marchionne kemény tárgyalópartnerForrás: AFP/Marco Bertorello

Ezek alapján úgy tűnik, a Mercedes és a Ferrari a klasszikus, „jó zsaru, rossz zsaru” taktikát próbálják játszani, de Bernie Ecclestone, az F1 korábbi ügyvezetője az Autosportnak kijelentette: „Az olyan emberek, mint Sergio és Toto, nem idióták. Fel fogják mérni, hogy nem jobb-e mindenkinek távozni és saját bajnokságot indítani és szükségük van-e az FIA-ra, hogy mindent felügyeljenek.”

Az a baj, hogy Sergio kiállt, és [szinte] mondta, ’legközelebb pofán váglak titeket’. Most legközelebb ezt meg is kell tennie. Sergio nem olyan ember, aki viccből fenyegetőzik, aztán megfutamodik.”

Nyilvánvaló törésvonal alakul, hiszen Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke az Autosportnak azt mondta, szerinte az emberek alábecsülik a Liberty Media felkészültségét, holott 8 milliárd dollárt fizettek az F1-ért és szerinte felkészült szakemberekkel dolgoznak a 2021-es újításokon. „Kolosszális összeget költöttek el és rengeteget be is fektettek, úgyhogy itt nem arról van szó, hogy egyes csapatoknak vagy az FIA-nak mi a jó” – szögezte le Horner.

Wolff egyelőre a Ferrari oldalán állForrás: DPPI/Florent Gooden

Zak Brown, a McLaren Technology Group ügyvezetője optimista a jövővel kapcsolatban, de úgy véli, „az új Concorde szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokon olyan tűzijáték lesz, amilyet még sohasem láttunk. Ezek már most is elkezdődtek és egyre nyilvánvalóbbak lesznek, oda kell figyelnünk, hogy a vállalati közeg számára ez ne legyen ártalmas. Szerintem a rajongók élvezni fogják ezt, de

a cégeket nem szabad elijesztenünk azzal, hogy vajon kiszáll-e az egyik vagy másik csapat és folytatódik-e a verseny, mert mostantól elég drámai lesz a helyzet az új [megállapodásig].”

Az üzengetés várhatóan pénteken délután is folytatódik majd, hiszen Wolff, Horner és a Ferrari képviseletében Maurizio Arrivabene is részt vesz az FIA sajtótájékoztatóján, ahol egyebek mellett valószínűleg arról is folytatják majd a vitát, hogy sportszerű-e a Ferrari részéről egy újabb szakembert levadászni az FIA műszaki stábjából.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK