Társoldalunk:

Todt: A versenyzők kérték a glóriát, akkor mi a probléma?

2018.03.14. 13:52

Az FIA elnöke továbbra sem érti a felhördülést az ormótlan fejvédők miatt. Nem ment bele a szóváltásba a Mercedes csapatfőnökével és a Ferrari elől sem futamodik meg. 

Rövid emlékezetűnek nevezte az F1-es pilótákat Jean Todt, az FIA elnöke, mivel néhányan még mindig bírálják az idén bevezetett fejvédő szerkezetet, a glóriát. A tesztelés idején a pilóták általában már azt mondták, majd megszokják a vaskos titánium keretet, de Kevin Magnussen és Pierre Gasly is panaszkodott a glória miatt. Todt emlékeztetett, a versenyzői szakszervezet kért tőlük lépéseket.

„2015. december 16-án levelet kaptam [a GPDA igazgatói] Jenson Button, Sebastian Vettel és Alex Wurz aláírásával, amiben arra sarkalltak minket, hogy tegyünk valami a pilóták fejeinek védelmében. Én azt mondtam, mi itt vagyunk és figyelünk, valamint rögtön azt kértem a technikai munkatársaktól, hogy prioritásként kezeljék, hogy mit lehet ezzel kezdeni” – idézte Todtot az Autosport.

Ezt a látványt nehéz megszokni, de a glória szó szerint életmentő lehetForrás: DPPI/Florent Gooden

„2016. július 27-én [a pilóták] tudták, hogy egy megbeszélésre készülünk és azt mondták, ne legyünk gyengék és tartsuk tiszteletben a biztonsággal kapcsolatos kéréseiket. Mi ezt is figyelembe vettük. Tudják, imádom az F1-et, de ezt a részét utálom. Vannak emberek, akik nem tartják a szavukat, pedig nekem ez az életben a legfontosabb érték: a lojalitás és a felvállalt dolgok betartása.”

Mi tartottuk magunkat [az ígérethez], de néhányan erről elfelejtkeztek, ezért tartunk itt.”

Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója a W09-es bemutatóján viccelni próbált és azt mondta, láncfűrésszel vágnál le a glóriát az autóról, de Todt szerint „gyerekes játszma” lenne szóra méltatni az elhangzottakat. Annyit mondott, hogy „bárki is az ember, nagyon helytelen nyilvánosan megkérdőjelezni valamit, ami már be van mutatva. A konstruktív kritika jó, mert előrébb viszi az embert, de a nyilvános bírálat nem tesz jót a sportnak. Nem látom benne az értéket.”

Todt nem enged a Ferrari nyomásánakForrás: CR2/Calloalbanese

A francia szakembert megdöbbenti, hogy szerinte mennyi embert nem érdekelne, ha halálos baleset történne az F1-ben. Elismerte, hogy „a változásokkal szembeni ellenállás emberi tulajdonság”, de feltette a kérdést: „Mégis hogy éreznénk magunkat, ha valami történne úgy, hogy az nem történne meg a glória használatával?”

Nem enged a Ferrarinak sem

Az FIA-nál vállalt tisztsége előtt Todt a Ferrari csapatfőnöke, sőt átmenetileg az általános vezérigazgatója is volt, ez további színezetet ad annak, hogy egykori harcostársával, most az F1 sportigazgatójaként dolgozó Ross Brawnnal pont a Ferrari ellenállását kell letörniük a hamarosan megújítandó kereskedelmi szerződések és az ezekkel összefüggő szabályváltozások terén.

Pedig a Ferrari csapatfőnöke is voltForrás: AFP/Patrick Hertzog

A Ferrari a jelenlegi elszámolás szerint sokkal több pénzt keres a többi csapatnál, főleg a független istállókhoz képest. Todt a Racefans.net szerint kijelentette, elfogadhatatlannak tartja, hogy a világ legfejlettebb autóversenyében a csapatok 60-70%-a az anyagi túlélésért küzd és bár elismerte a Ferrari jelentőségét, leszögezte, hogy „a Formula-1-nek minden résztvevő fontos.”

Nyilvánvaló, hogy munkaviszonyban voltam a Ferrarival, de számomra az övék már előtte is történelmi márka volt. Amikor 10 éves voltam, egy Ferrari előtt állva álmodoztam  

– emlékezett vissza. – Egyáltalán nem akarom, hogy kiszálljanak, de láttunk már olyat, hogy fontos résztvevők elmentek, aztán visszajöttek. Ez az ő döntésük és ők okos, racionális üzletemberek. Ezért is akarjuk csökkenteni a költségeket, úgy gondoljuk, hogy egy Ferrarihoz hasonló vállalatnak nem kellene költenie a versenyzésre. Ennek minimum nullszaldósnak vagy bevételt termelőnek kellene lennie. Ez sokkal egészségesebb lenne a költekezésnél, ami gyakran nehéz helyzetbe hozza a csapatokat.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK