Vágólapra másolva!
A tavalyi Indianapolis 500 után elgondolkodott, hogy erőltesse-e még az F1-es szereplést, de úgy véli, idén minden jóra fordul a McLarennél és a pályafutásában is.

Már 36 esztendős, de az ellenfelei és a közvélemény még mindig a legjobb pilóták egyikeként kezeli Fernando Alonsót az F1-ben. A spanyol pilóta pályafutása elején, viszonylag gyorsan megnyerte két világbajnokságot 2005-ben és 2006-ban, majd többször is harcban állt egy újabb címért, de 2014 óta a karrierje lejtőre került.

A 2014-es szezonban még a Ferrari pilótájaként nagy szerencsével még dobogóra állhatott, majd azt remélte, hogy az újjáalakuló McLaren-Honda együttműködéssel visszatérhet a csúcsra. Ebből csúfos kudarc lett, akkora, hogy Alonso a teljes esélytelenség miatt azt a célt tűzte ki magának, hogy megpróbálja megnyerni az Indianapolis 500-at és a Le Mans-i 24 órás versenyt is.

Majdnem véget vetett az F1-es pályafutásának Forrás: NurPhoto/Joan Cros/NurPhoto/Joan Cros

Tavaly a McLaren támogatásával részt vett az Indy 500-on, a legjobb újonc lett és a győzelemre is esélyes volt, de a Honda motor ott is megadta magát, idén pedig a Toyota színeiben részt vesz a Sportautó-világbajnokság (FIA WEC LMP1) futamain is, így 2018-ban és 2019-ben is indulhat a maratoni futamon. Emellett az F1-es mezőny tagja is maradt, de tavaly ez nem volt egyértelmű.

– idézte Alonsót az F1 Racing magazin. – Miután tavaly részt vettem az Indy 500-on, visszajöttem [az F1-be] és volt néhány verseny, például Ausztria vagy Silverstone, amikor azt gondoltam, jövőre inkább megpróbálhatnék egy másik bajnokságot és teljesen elköteleződhetnék a tripla korona mellett. Talán az lenne a legjobb, ha az Indy-n és Le Mans-ban indulnék.”

Az F1 mellett a Toyota színeiben a WEC-ben is versenyezni fog Forrás: TOYOTA GAZOO Racing

„Viszont azt is éreztem, hogy még nem jött el a távozásom ideje. Nem pont akkor, nem ilyen eredményekkel és nem ilyen hangulatban. Tudtam, hogy az egész életemben bánnám és a versenyzői pályafutásom hátralévő részét is megkeserítené. Még mindenképpen sikereket akarok elérni és a McLarennel közös történetünk sem teljesedett még ki. Meggyőződésem, hogy idén változnak a dolgok.”

Bár a Hondával való szakítás miatt az indianapolisi visszatérés egyelőre várat magára, Alonso idén szerencsét próbált a daytonai 24 órás versenyen és a WEC-ben is rajthoz áll, minden futamon.

Manapság szinte példátlan, hogy valaki ilyen mozgalmas versenyprogramot vállal, de Alonso korábban azt mondta, ez nem lesz probléma és a McLaren teljesítménye révén azt érzi, hogy ismét „normálisan” készülhet az F1-es hétvégékre. „Tudjuk, hogy az első ötben kellene lennünk és ha jól dolgozunk, a dobogóra is odaérhetünk. Ha valami nagyon különleges dolgot viszünk véghez, még nyerhetünk is. Ez a motiváció hiányzott nekem, de remélem, ez idén visszatér.”