Társoldalunk:

Hamilton: Az F1 túléli, ha kiszállok

2018.02.23. 11:41

A Mercedes W09 bemutatójának egyik fő témája Lewis Hamilton sorsa volt. A négyszeres világbajnok még élvezi az F1-et, de szerinte a sport simán átvészelné, ha visszavonulna.

Évek óta visszatérő téma, hogy Lewis Hamilton vajon meddig folytatja az F1-es pályafutását, még úgy is, hogy közben minden idők legsikeresebb brit pilótája lett, eddig négy világbajnoki címet nyert, a pole pozíciók terén már vezeti az örökranglistát és már csak Juan Manuel Fangio, valamint Michael Schumacher nyert nála több világbajnoki címet.

Hamilton viszont folyamatosan jelzi, hogy az F1-en kívül más dolgok is érdekesek a számára és tudatosan készül a versenyzés utáni pályafutására, ami többször is zavarba ejtette már a közönséget és a sajtót is. Negyedik világbajnoki címe megnyerése után ő és Toto Wolff is kijelentette, hogy 2018 után is folytatni akarják a közös munkát, a szezon kezdete előtt a szerződés is elkészülhet.

Lewis Hamilton a Mercedes W09 bemutatóján, Silverstone-ban - Kattintásra galéria nyílik!Forrás: AFP/Justin Tallis

A sportoló ettől függetlenül Silverstone-ban kijelentette, szerinte az F1 nem sínylené meg, ha ő eltűnne a mezőnyből. „Úgy gondolom, hogy a Formula-1 rajongói megmaradnak és szerintem rengeteg izgalmas tehetség bukkan majd fel – mondta a 33 esztendős pilóta. – A rajongóim talán feldúltak lesznek egy ideig, de ez így természetes és normális.”

Hamilton azonban hat év után is lelkesen jár be a Mercedes gyárába.

„Nagyon izgatott vagyok és addig maradok, amíg ég bennem a tűz. Imádom a munkámat – szögezte le. – Tisztában vagyok azzal, hogy egy napon már nem ezzel foglalkozom majd, ezért kiélvezem a pillanatot. Őrületes belegondolni, hogy már ilyen régen foglalkozom ezzel és még mindig ezt érzem. Szerintem azért van ez, mert nagyra értékelem.”

Még csak bejáratás volt, de Hamilton is autóba ültForrás: Daimler AG/Steve Etherington for Mercedes-Benz Grand Prix Ltd./Steve Etherington

Ettől függetlenül ismét megemlítette, hogy szerinte az F1 azután is növekedni fog, hogy ő elhagyja majd a mezőnyt. „Új menedzsment van és szeretném azt gondolni, hogy én is a fejlődés részese vagyok. Még akkor is a sport része maradhatok, ha kiszállok” – tette hozzá. Később elárulta, neki személyesen is szerepe van abban, hogy a Tommy Hilfiger a Mercedes szponzora lett.

Akadnak izgalmas dolgok, amelyek remélhetőleg a versenyzés után is folytatódnak. Idén a Tommy Hilfiger is a partnerünk, az együttműködés felépítésén én is sokat dolgoztam.”  

A brit pilóta elárulta, az elmúlt 10 év leghosszabb szabadságát vette ki az előző, „hosszú és ütésváltásokkal teli” év után. Úgy vélte, teljesen feltöltődve tért vissza, a télen viszont nem foglalkozott a sikereivel. „Csak az elmúlt néhány nap során láttam valamit, hogy közel vagyok Fangióhoz. Ez igen izgalmas” – árulta el.

Jó kedve volt a sajtótájékoztatónForrás: AFP/Justin Tallis

Szabadsága alatt Hamilton nem csak személyesen tűnt el a világ szemei elől, a közösségi médiás felületeit is leradírozta. Ezt sokan összefüggésbe hozták azzal, hogy karácsonykor botrányt kavart egy Twitter-posztjával, amiért később bocsánatot kért. Silverstone-ban azt mondta, tervezték már a takarítást, de áttételesen arra is utalt, hogy tanult a karácsonyi esetből.

Már korábban is terveztük, hogy az idei évet tiszta lappal kezdjük. Úgy jött ki, hogy ez az időszak adta magát erre

– utalt a két ünnep közötti napokra. – A továbbiakra nézve van egy összhang, amit meg kell találni. Hosszú évek óta nagyon nyitott voltam az életemmel kapcsolatban és ezen nehéz változtatni, mert igencsak szeretek kitárulkozni” – magyarázta. – Most viszont furcsa időszakot élünk a világban, a dolgokat jobban felnagyítják, mint a korábbi években. Ez kritikus időszak a világban.”  

Hamilton visszaszivárgott a közösségi médiába, bár a legtöbb posztja újabban szponzorokhoz köthető

„Továbbra is meg fogom mutatni, hogy mivel foglalkozom, de inkább stratégiai szemmel döntöm majd el, hogy mit fedek fel és mit nem. [közösségi média] továbbra is segíteni fog, hogy kapcsolatban maradjak a rajongóimmal, mert ezt egy versenyhétvégén nem tehetem meg. Az életem része marad, de majd meglátjuk, mennyire ások mélyre.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK