Vágólapra másolva!
Fontos megbeszélések és az üléspróbája miatt látogatott el a Mercedes AMG F1 brackley-i központjába Valtteri Bottas. Ha már ott volt, finn módra megkávézott, majd a Milton Keynes-i hokicsapat edzésén is részt vett. Videón Bottas egy napja.

A Formula-1-es szezon közeledtének biztos jele, hogy kezdenek megszaporodni az F1-es pilótákról szóló videók a csapatok közösségi média csatornáin. Most éppen a Mercedes AMG F1 töltött fel a netre egy jópofa kisfilmet finn pilótája, Valtteri Bottas egy napjáról.

Bottas szerint a finnek a világ legnagyobb kávéfogyasztói. Hozzátennénk, hogy autóversenyzőnek sem utolsók Forrás: AFP/Getty Images/Clive Mason

A második mercedeses szezonjára készülő finn pilóta azért utazott Brackley-be, hogy részt vegyen néhány megbeszélésen, előtte azonban megkávézott a gyár ebédlőjében.

– mondta a kamerának egy félmosoly kíséretében. Ezután megtartotta az ilyenkor szokásos üléspróbát, ami azért fontos, „hogy az ülésem a téli tesztelés első napjától kezdve tökéletes legyen".

Bottas átruccant a közeli Milton Keynes-be is,

a rivális Red Bull Racing otthonába, hogy részt vegyen a helyi hokicsapat, a Milton Keynes Thunder edzésén.

„Gyerekkoromban majdnem tíz évig jéghokiztam, néha még mindig játszom – és mindig élvezem!" – árulta el a háromszoros GP-győztes finn versenyző.

Hazája hokicsapatának első olimpiai meccsére azonban még egy kicsit várnia kell: Finnország csütörtökön csap össze Németországgal a phjongcshangi téli olimpia férfi jégkorongtornáján.