Vágólapra másolva!
A korábbi háromszoros világbajnok elsőre a kérdést sem értette. Kijelentette, továbbra is részt vesz annyira a csapat munkájában, amennyire az szükséges.

Néhány nappal ezelőtt jelentették be, hogy Niki Lauda megmenti a korábban általa létrehozott, majd eladott, aztán az Air Berlin részeként csődbe ment FlyNiki légitársaságot. Ez már Lauda sokadik szerepvállalása a légiközlekedésben, általában üzletileg nem volt sikeres, most mégis új projektet tervez LaudaMotion néven.

A korábbi háromszoros világbajnok 2012 szeptemberében, nem sokkal Lewis Hamilton szerződtetése után csatlakozott a Mercedes F1-es csapatához, ahol ügyvezetői jogkör nélküli elnökként segíti az ügyvezető, Toto Wolff munkáját. Mindkét osztrák szakember szerződése 2020-ig érvényes, akkor jár le a Mercedes megállapodása is a Liberty Mediával, ami az F1 kereskedelmi jogainak tulajdonosa.

Lauda (jobbra) marad Wolff munkatársa Forrás: Daimler

Lauda közben a német RTL F1-es szakértőjeként is dolgozott, de a tavalyi szezonzárón élő adásban váratlanul bejelentette, hogy 2018-tól nem folytatja a munkát, ezért rögtön felmerült, hogy a 68 esztendős Lauda esetleg elhagyja a Mercedest is. Erről szó sincs, még a légitársasága újraindítása sem tántorítja el őt az F1-től.

– tette fel a kérdést. – Továbbra is betöltöm a szerepemet a Mercedes-AMG-nél, ahogy eddig is. Minden nagydíjon részt veszek és Brackley-ben is megjelenek, amilyen gyakran csak szükséges” – utalt az F1-es csapat gyárára.

Új néven tér vissza a FlyNiki Forrás: AFP/Joe Klamar

Lauda korábban a Ferrarinál és a Jaguarnál (a mai Red Bullnál) is a menedzsment tagja volt, viszont a légitársaságokhoz hasonlóan elkerülték a sikerek. A Mercedesnél viszont neki is szerepe volt abban, hogy Hamiltont elcsábítsák a McLarentől, majd utána az ő feladata volt, hogy a versenyzői mentalitást képviselje a német gyártó istállójánál.

– tette hozzá Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója. Az osztrák páros 2014-től vette át az istálló irányítását, azóta zsinórban négy egyéni és négy konstruktőri világbajnokságot nyertek Lewis Hamiltonnal és Nico Rosberggel. A tervek szerint a LaudaMotion 2018 márciusában indul (újra) 15 db Airbus A320-as géppel, Lauda kijelentette, nem ő lesz a cég ügyvezető igazgatója.