Vágólapra másolva!
A McLaren ügyvezetője szerint Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója új stratégiát mutatott be a csapatoknak. Ennek része a tévéközvetítés megújítása is.

A 2018-as szezon során is folytatódik az F1 tavaly megkezdett modernizálódása. A nézők egyelőre lényegében csak annyit tapasztaltak ebből, hogy a menedzsment fokozta a sportág jelenlétét a közösségi médiában és néhány szórakoztató programmal bővültek a versenyhétvégék, de az erőszakosan bevezetett új logón kívül tartalmi változások még nem történtek.

A háttérben viszont már régóta folyik a munka, elsősorban különböző digitális szolgáltatások és az üzemeltetéshez szükséges szervezet fejlesztése terén. A legnagyobb problémát a valóban élő online közvetítés megalkotása jelentette, de kiderült, Sean Bratches, az F1 kereskedelmi igazgatója már a teljes, új stratégiát is bemutatta a csapatoknak.

A következő melbourne-i rajtot már megújult közvetítéssel nézhetjük Forrás: AFP/Saeed Khan

„Hatalmas hangsúly kerül a digitális [szolgáltatásokra], ezeket tavaly le is tesztelték – írta Zak Brown, a McLaren ügyvezetője egy vendégposztban James Allen szakújságíró blogján. – Az idei évre új termékek készültek, például egy új F1-es applikáció, streaming platformok és David Hillt, a televíziózás egyik nagyszerű innovátorát is megszerezték, hogy felügyelje

Brown szerint a közönség a helyszíneken is további kapcsolódási lehetőségeket talál majd a sportággal és az F1 a média révén is próbálja közelebb hozni a szurkolókat a csapatokhoz. „Szerintem 2018-ban a média terén az F1-et úgy mutatják majd be, ahogy eddig soha. A közönségünk fiatalabb és nagyobb lesz és lelkesebb is. Szerintem 2019-re két új versenyt is bejelentenek majd.”

A NASCAR-ban nem vált be a közös áruház Forrás: 2015 NASCAR/Jeff Zelevansky

Átalakítják a csapatruházatok és egyéb ajándéktárgyak értékesítését is a pályákon. Eddig a csapatok és egyéb márkák kisebb üzletekben árulhatták a portékáikat a pályákon, 2018-tól viszont a Fanatic nevű cég bevonásával egy közös, nagy áruházat visznek a futamokra, ahol a vásárlók több pénztárat használhatnak majd és a csapatok termékei mellett az F1 ajándéktárgyait is megtalálják majd.

A terv egyszer már megbukott a NASCAR-ban, ott inkább visszatértek a kisboltos elrendezéshez, de Bratches szerint az ötlet az F1-ben sikeres lehet.

„Kutatásokat végeztünk és minden nagydíj támogatja lesz. A NASCAR-ban a termékek 5%-a kötődik hozzájuk, 30% a pályához és 65% a csapat vagy a pilóta ajándéktárgya. Szerintem a mi márkánkkal felül tudjuk múlni ezeket a számokat, de a csapat és pilóta merchandising még mindig kiemelkedő lesz. Jobb környezetet akarunk biztosítani a márkáik népszerűsítéséhez és további bevételeket generálni” – tette hozzá Bratches.