Vágólapra másolva!
Nico Rosberg után Jenson Button is önálló videócsatornát indított. Az első részben új munkahelye, a Super GT-bajnokság malajziai tesztjére kalauzolta el a nézőket.

Továbbra is aktívak az egykori és jelenlegi F1-es pilóták a közösségi médiában. Nico Rosberg néhány hónappal ezelőtt önálló YouTube-csatornát indított, és azóta többször is megmutatta a versenyzői pályafutása utáni életét, majd meglepetésre Kimi Räikkönen jelent meg az Instagramon, Lewis Hamilton pedig törölte a tartalmait a képmegosztóról és a Twitterről.

Itt azonban nem ér véget a lista, mert a napokban Jenson Button is önálló csatornával rukkolt elő a YouTube-on, ami azért lehet érdekes az autóversenyzés iránt érdeklődők számára, mert Button az idei szezontól az Európában kevésbé ismert, japán Super GT-bajnokságban fog küzdeni egy Honda NSX-GT volánja mögött.

Button a 2016-os szezon végén vonult vissza a főállású F1-es versenyzéstől, de a 2017-es Monacói Nagydíjra még beugrott Fernando Alonso helyére. Később szerencsét próbált a Super GT szuzukai 1000 kilométeres versenyén és annyira megtetszett neki a DTM-hez nagyon hasonlító bajnokság, hogy az idén már a teljes szezonra elkötelezte magát.

A 2009-es világbajnok még karácsony előtt utazott el a sorozat malajziai tesztjére, amit a korábbi F1-es pályán rendeztek.

Button meg is jegyezte, hogy ez volt az első alkalom, hogy nem az F1 miatt látogatott el a pályára. Az epizód felvezetésében elmondta, hogy itt szolgál majd „tartalommal” az érdeklődők számára az új kalandjáról, majd kronológiai sorrendben haladva a reggelinél kapcsolódtunk be a „nagy nap” eseményeibe.

A tavalyi NSX-GT Forrás: Honda Racing F1

A pálya mellett autózva megjegyezte: „Ilyenkor megnézzük, hogyan viselkednek az autók a pályán, milyen a balanszuk. Ez az egész persze egy nagy marhaság! Csak azért jövünk ki, hogy hallgassuk a kocsikat. Imádjuk a nagy szárnyakat, a pukkanásokat és a dörgést, ezek az autók pedig tökéletesek erre.”

Button arcán egyelőre átjött a lelkesedés, amiből az F1-ben már kifogyott és a világbajnokságból gyakran hiányzó humor is megjelent.

„Van egy kis házi feladatom. Megmutatnám, de ez sajnos szigorúan titkos” – mosolygott, majd egy tuk-tuk vezetőjével élcelődött. „Ön szerint egy zenekarban vagyok?” – kérdezte Button. „Nem tudom biztosan, de ismerős az arca” – felelte. „Talán én vagyok Chris Martin a Coldplay-ből?” – folytatta Button. „Lehet, lehet” – hangzott a válasz.