Társoldalunk:

Nincs mentség Bottas számára, ha nem szorítja meg Hamiltont

2018.01.05. 13:04

A Mercedes csapatfőnöke hisz Valtteri Bottas elszántságában, de lényegében ultimátumot adott neki. Lewis Hamilton a legjobbat hozza ki a csapattársaiból, de lehet, hogy ez sem lesz elég. 

Előrelépést várnak a Mercedesnél a tavaly szerződtetett Valtteri Bottastól, miután a finn pilóta 2017-ben csak alkalomszerűen tudott Lewis Hamilton nyomába érni és végül csak a 3. helyezett lett az egyéni világbajnokságban három futamgyőzelemmel. Toto Wolff, a Mercedes-Benz Motorsport igazgatója az ESPN-nek kijelentette, Bottasnak az idén a vb-címért kell küzdenie.

Wolff szerint Bottasnak az Orosz és az Osztrák Nagydíj hozta el a csúcspontokat, utána viszont Hamilton magára talált, Bottas pedig visszacsúszott. Úgy vélte, hogy Bottas tudja, hol kell keresnie a megoldásokat a hiányosságaira és tudja róla, hogy rendelkezik a szükséges akaraterővel az előrelépéshez, de elismerte, Hamilton ellen nem lesz könnyű dolga.

Bottas tavaly elég pontot szerzett, hogy a Mercedes konstruktőri világbajnok lehessen, de a győzelem elsősorban Hamiltonon múltForrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

„Ő is azt akarja, hogy egy négyszeres világbajnok ellen mérethesse meg magát – mondta Wolff. – Ő brutálisan őszinte saját magával, és ha fel tud nőni Lewis mellé, akkor helye van a Formula-1 legkiválóbb pilótái között. Ha viszont ezt nem tudja megtenni, akkor ő is tudja, hogy nem lehet kifogásokat találni.”

Hamilton többször elmondta, hogy élvezi a közös munkát Bottasszal, de azt is, hogy nem hiányzik neki a csapaton belüli acsarkodás, ahogy ezt Nico Rosberggel megélte.  

A brit pilóta korábbi ellenfele, Felipe Massa is arra számít, hogy Rosberg kiválása és Bottas eddigi halovány formája miatt „jövőre a csapat teljesen [Hamilton] mellé fog állni.” A 2008-as világbajnokság 2. helyezettje az Autosportnak azt mondta, Hamiltonnak „így nem lesz gondja a csapattársával, és most már minden annyira kedvez neki, hogy ettől ő csak egyre jobb lesz.”

A két Mercedes-pilóta csak Abu-Dzabiban harcolt test-test ellen a győzelemért, akkor Bottas nyert a pole-ból indulvaForrás: AFP/Karim Sahib

Massa szerint Hamilton tavaly „tökéletes” munkát végzett: „A szezon elején akadtak kisebb gondjai, küszködött kissé az autójával és nem volt meg a tempója, de megoldotta. Tényleg lenyűgözően dolgozik, és élvezi a versenyzést. A lehető legtöbbet hozza ki a helyzetekből és megérdemel mindent, amit eddig elért.”

Bottas szempontjából érdekes, hogy Rosberg után Jenson Button is azt mondta, a brit pilóta a legjobb teljesítményt hozta ki belőle, amikor csapattársak voltak.    

„Mindketten világbajnokok és britek voltunk egy brit csapatnál, ez nagy nyomást helyezett ránk, de élveztem a kihívást. Egy körön ő hihetetlenül gyors, szerintem a leggyorsabb, aki valaha Formula-1-es autót vezetett. Versenyen a kihívója voltam és győzelmekért küzdhettünk. A közös három évünk során sokszor nyertünk és a legjobb győzelmeimet akkor értem el a pályafutásom során, mert Lewist kellett legyőznöm értük” – nyilatkozta a Sky Sportsnak.  

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK