Vágólapra másolva!
A Liberty Media vizsgálja, hogyan fokozhatnák tovább a versenyek izgalmait. Ennek érdekében a Formula-1 új tulajdonosa a versenypályák egyes szakaszait átépíttetné, illetve újfajta aszfalttal burkoltatná le. Ross Brawn előrebocsátotta: nem lesz több tripla F1-es hétvége, mint amilyet 2018 júniusára terveznek.

Csütörtökön, Párizsban összeül az Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa, hogy – egyebek mellett – elfogadja a Formula-1 2018-as versenynaptárát. A nyár elején kiadott előzetes versenynaptárban 21 futam szerepel, ezzel beállítják a korábbi, 2005-ös csúcsot, a Francia és a Német Nagydíj visszatérésének köszönhetően.

Brawn jó példaként hozta fel az austini pályát: a célegyenest követő kanyarkombináció számos lehetőséget kínál eltérő ívek választására, így akár az előzésre is Forrás: AFP/2017 Getty Images/Clive Rose

Közben a bajnokság tulajdonosának, a Liberty Mediának a szakemberei dolgoznak azon, hogyan tehetnék még izgalmasabbá a nagydíjakat. Ross Brawn, a Liberty F1-es igazgatója előrebocsátotta: komolyan foglalkoznak a gondolattal, hogy

megkérik a versenyeket rendező promótereket, építsék át a pályák bizonyos szakaszait, hogy ezzel is segítsék az emlékezetes mozzanatok kialakulását a versenyeken.

„Utánanéztünk az archívumban, voltak-e olyan időszakok [az F1 történelmében], amikor több előzés volt, mint napjainkban. Megvizsgáltuk, vannak-e olyan pályák, ahol több az előzés, mint máshol, hogy statisztikai alapon vonhassuk le a következtetéseket" – mondta Brawn. Azonban figyelmeztetett:

Az elemzések alapján Brawn konkrét javaslatokkal is előállt. „Eddig arra jutottunk, hogy a jó verseny kialakulásához az kell, hogy a pilóták különböző íveken tudják bevenni a kanyarokat. Ha például van egy hajtűkanyar, de az aszfalt nem elég széles, abból nehezen lesz előzés.

Ross Brawn (balra) szerint a kanyarok kialakítása mellett a megfelelő aszfaltburkolat is hozzájárul a versenyek izgalmainak fokozásához Forrás: DPPI/Florent Gooden

Ha viszont a hajtűkanyarban elég széles a pálya, akkor történnek az események." A BrawnGP és a Mercedes korábbi csapatfőnöke – részben az idényzáró Abu-dzabi Nagydíjon tapasztalt passzivitás láttán – ezzel utalt arra, hogy bizonyos pályákon átalakításokra, egyes szakaszok megváltoztatására lesz szükség.

Az F1 igazgatója konkrét példát is említett. „Az austini [Amerikai Nagydíj] pálya olyan, ahol egymást követő kanyarok kombinációja található. Tehát, ha a (hátul haladó) kocsi rááll egy ívre a kanyar bejáratánál, rákényszerítheti az ellenfelét, hogy az más kijárati ívet válasszon, így végül megelőzze a vetélytársát."

A szorosabb versenyek kialakulásának másik ösztönzője Brawn szerint a pályák aszfaltjának minősége. „Vannak versenypályák, ahol igen alacsony gumikopást tapasztalunk. Ilyen például [az Orosz Nagydíj helyszíne] Szocsi, ami a tükörsima aszfalt miatt kifejezetten egykerékcserés verseny. Miután a (gumi)teljesítmény alig esik vissza, nem jön létre teljesítmény-különbség az autók között."

A YAS Marina versenypálya megálmodója, Hermann Tilke egyébként már a kínosan unalmas Abu-dzabi Nagydíj után jelezte: készen áll áttervezni a pályát, hogy több lehetőség kínálkozzon az előzésre.

Ross Brawn egy másik, a Fox Sports Asiának adott interjúban arra is kitért, hogy a Liberty nem kívánja rendszeressé tenni a tripla versenyhétvégéket, amilyen a 2018-as versenynaptár-tervezetben szerepel. „A labdarúgó-világbajnokság egy szokatlan problémával szembesített minket: a döntőre [európai idő szerint] délután kerül sor, nem éreztük volna fairnek versenyt tartani azon a hétvégén. Ezért zsúfoltunk be három versenyt egymást követő hétvégékre – de ebből nem akarunk rendszert csinálni a jövőben" – szögezte le.