Vágólapra másolva!
Szerintük a németnek azonnal vissza kellett volna adnia a pozícióját, miután kanyarlevágással került Pérez elé. A német úgy érzi, igazságos volt az 5 másodperces időbüntetése Abu-Dzabiban.

Nico Hülkenberg a 6., Sergio Pérez pedig a 7. helyen ért célba az Abu-dzabi Nagydíjon annak ellenére, hogy a mexikói jobban kapta el a rajtot, és a német Renault-ja előtt haladt az első néhány kanyarban. Hülkenberg még az első körben a Force India elé tudott kerülni, de csak úgy, hogy a sikánban elhagyta a pályát. Nem adta vissza a pozícióját Péreznek, amiért később 5 másodperces időbüntetést kapott, de a végeredményt ez nem befolyásolta, mert addigra ennél nagyobb előnyt tudott kiépíteni a mexikói előtt.

A Force India a futam után dühösen nyilatkozott az esetről, szerintük Hülkenbergnek azonnal maga elé kellett volna engednie Pérezt. "Vissza kellett volna adnia a pozíciót, ugyanúgy, ahogy később megtette (Romain) Grosjean megelőzésénél - jelentette ki a Sky Sportsnak Otmar Szafnauer, a csapat operatív igazgatója. -

A Force India szerint igazságtalan döntést hoztak a sportfelügyelők Forrás: Picture-Alliance/AFP/usage worldwide/Hoch Zwei

Szafnauer szerint a verseny végeredménye is máshogy alakult volna, ha Hülkenberg visszaadja a jogtalanul megszerzett helyét Péreznek. "Ezen a pályán nagyon sokat számít a pályán elfoglalt pozíció, és tudtuk, hogy a Renault kicsit gyorsabb nálunk az ultralágy gumikon, ezért fontos lett volna, hogy előttük tudjunk maradni - magyarázta. - Hülkenberg levágott egy kanyart, és az FIA nem tett semmit. Pedig ezzel előreléptek a konstruktőri bajnokságban, ami azt jelenti, hogy több pénzt kapnak jövőre, és versenyképesebbek lehetnek. Nem tudom, mit gondoltak a sportfelügyelők, nagyon nehéz követni a döntéseiket, de konzisztensnek kellene lenniük."

Hülkenberg máshogy látta

Hülkenberg természetesen nem osztotta a Force India igazgatójának véleményét - elismerte ugyan, hogy büntetést érdemelt, de szerinte meg is kapta, ami járt neki.

Hozzátette, nem csak ő hibáztatható az incidensért.

"A másik autóban ülő pilóta mindig más nézőpontból látja az esetet - nyilatkozta. - Én azt láttam az autómból, hogy (Pérez) blokkolta a kerekeit, és túl szélesen fordult. Eléggé lelassítottam ahhoz, hogy be tudjam venni a kanyart, de mivel ő szélesen fordult, nem volt hová mennem. Csak mondani könnyű, hogy még jobban lelassíthattam volna, és besorolhattam volna mögé.

A körülményeket figyelembe véve úgy érzem, az 5 másodperces büntetés igazságos és ésszerű volt."

Pérez már a futam közben is arra panaszkodott a csapatrádión, hogy Hülkenberg szigorúbb büntetést érdemelne, és a leintés után sem változott a véleménye. "Elég furcsa ítéletet hoztak - mondta a sportfelügyelőkről. - Előtte voltam, amikor elhagyta a pályát, és egyértelműen előnyhöz jutott ezzel. Gyorsabb volt az autója, mint a miénk, de még a pályát is levágta, hogy előnybe kerüljön. Szerintem nem megfelelő büntetést osztottak ki, vissza kellett volna adnia a helyét."

Pénzbüntetést kapott a Renault

A Renault versenye a konstruktőri bajnokság 6. helyének megszerzése ellenére nem volt felhőtlen, Carlos Sainz ugyanis rögtön a bokszkiállása után kiesett, mert nem rögzítették megfelelően a bal első kerekét. Az FIA büntetni szokta az ehhez hasonló veszélyes kiengedéseket, hiszen az autóról esetlegesen lerepülő kerék komoly kockázatot jelent.

Ezúttal sem maradt el a szankció, a francia csapatnak 5000 eurót kell befizetnie.

A sportfelügyelők hozzátették, Sainz mindent megtett azért, hogy a probléma észlelése után a lehető leghamarabb biztonságos helyen állítsa le az autóját, ezért a versenyzőt nem büntették.