Vágólapra másolva!
Egyre valószínűbb, hogy jövőre ő lesz Felipe Massa utódja a Williamsnél, ezt azonban nem mindenki tartja nyerő ötletnek: néhány exversenyző úgy látja, akár veszélyt is jelenthet a többiekre a pályán.

Robert Kubica visszatérése a Forma-1-be óriási szenzáció és sikersztori lenne azok után, hogy a lengyel versenyző 2011 elején ralibalesetet szenvedett, és sokáig úgy tűnt, esélye sem lesz újra formaautót vezetni. Mégis egyre valószínűbb, hogy a Williams jövőre őt választja majd az ezúttal végleg visszavonuló Felipe Massa utódjául, miután a Renault-val és velük tesztelve bebizonyította, hogy még mindig elég gyors.

Igaz, a csapat alighanem figyelembe veszi azt is, hogy egyik menedzsere, a tavalyi világbajnok Nico Rosberg segítségével kb. 8 millió dolláros szponzori hozzájárulást gyűjtött össze a brazil Globo szerint. A Williams társalapítója, Patrick Head jó ötletnek tartaná a lengyel sztár leigazolását.

Kubica a Hungaroringen egy idei Renault-t is vezetett Forrás: Farkas Péter - GPhírek

„Robert az utóbbi évek egyig legjobbja volt az F1-ben – mondta a finn Turun Sanomatnak. – Valójában csak ő tudja, hogy készen áll-e a kihívásra.

A 32 éves Kubicát az Abu-dzabi Nagydíj utáni teszten várhatóan még kipróbálják egyszer, de nem mindenki tartja jó ötletnek, hogy újra versenyezni engedjék. A jobb karját részlegesen amputálni kellett a balesetet után, ezért nem képes jelentősebb erőt kifejteni vele. Lényegében egy kézzel kormányoz, és az 1997-es világbajnok, a mindig szókimondó Jacques Villeneuve attól fél, emiatt a többiekre is veszélyt jelenthet a pályán.

„Nem csupán arról a tesztről van szó, amelynek során a glóriába (a jövőre már kötelező fejvédő keretbe) kapaszkodva időben ki kell tudnia mászni az autóból, ami önmagában is elég nehéz – mondta a kanadai az Auto Bildnek.

„Szerintem az FIA-nak alaposan át kell gondolnia, hogy 100 százalékig biztos-e benne: Robert képes elkerülni a baleseteket. A saját érdekében neki is el kell töprengenie ezen. Itt nem a köridőkről van szó, hiszen a versenyzőtársaival szemben is felelősséggel tartozik. Ugyanez érvényes a Williamsre. Ha baleset történik, az ő hibájuk lesz."

Korábban Massa – aki nem titkolta, hogy szerette volna folytatni a Williamsszel – szintén azt állította, Kubica szerinte alkalmatlan a versenyzésre a fizikai korlátai miatt, még akkor is, ha az állóképessége egyébként megfelelő. Juan-Pablo Montoya egyetért vele és Villeneuve-vel.

– jelentette ki a kolumbiai expilóta. – Biztosra veszem, hogy Robert már nem tudna száz százalékig a határon vezetni egy F1-es autót."

Amikor a Magyar Nagydíj után, a Hungaroringen egy idei Renault-t tesztelt, Kubica egy mért körben kifejezetten gyors volt, a kiegyensúlyozottságával kapcsolatban viszont állítólag merültek fel aggályok. Mielőtt rajthoz állhat egy nagydíjon, mindenképpen át kell mennie az FIA kötelező orvosi alkalmassági vizsgálatain is.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!