Massa sírva rádiózott a kisfiával utolsó hazai versenyén

Forma-1, Felipe Massa, Williams Martini Racing, Brazil Nagydíj
Williams' Brazilian driver Felipe Massa waves as he makes one extra lap at the end of the Brazilian Formula One Grand Prix after his final home city race at the Interlagos circuit in Sao Paulo, Brazil, on November 12, 2017. Massa is to retire definitively from Formula One at the end of the season. / AFP PHOTO / EVARISTO SA
Vágólapra másolva!
Kisfia búcsúztatta a csapatrádión a levezető körben, miközben egy zöld zászlóval tisztelgett hazai közönsége előtt. Korábbi csapattársa és riválisa, Fernando Alonso is megtapsolta.

Újabb emlékezetes versennyel búcsúzott Felipe Massa a Forma-1-től és a Brazil Nagydíjtól, miután tavaly már bejelentette, hogy elhagyja a mezőnyt. Massának akkor sorfalat állt az F1-es paddock, miután a nedves pályán összetörte az autóját, de az idei szezonra visszatért, így lehetősége nyílt, hogy remek szerepléssel búcsúzzon el végleg a Brazil GP közönségétől.

Massa remekül rajtolt, majd a Safety Car utáni újraindításnál megelőzte Fernando Alonsót is, akivel később az egész versenyen csatáztak. Bár a küzdelem mindössze a 7. helyért zajlott, mindketten úgy küzdöttek, ahogy a legjobb éveik során tették, és a verseny után elérzékenyülő Massa elismerte, sokat jelent neki a mai eredmény.

Massa zöld zászlóval búcsúzott Forrás: AFP/Evaristo Sa

„Nagyon nehéz elmagyarázni a mai érzéseimet – nyilatkozta a Sky Sportsnak. – Lenyűgözően rajtoltam, majd a Safety Car előtt sikerült néhány autót megelőzni, és lehagytam Alonsót is, ami nagyon fontos volt, mert tudtam, hogy jobb a tempója az enyémnél. Sikerült magam mögött tartani, aztán nagyon elérzékenyültem, amikor befejeztem a versenyt.”

Massa a levezető körön egy zöld zászlóval mondott köszönetet a közönségnek, és meghatottan hallgatta, ahogy kisfia köszönti a csapatrádión. Felipinho később a dobogóra is felkísérte az édesapját, akivel barátja, Rubens Barrichello beszélgetett. Amikor beért a bokszba, Alonso is tapssal fogadta őt.

„Ez olyan volt, mint számos győzelmem – folytatta a Sky Sports-on. – „Az elejétől a végéig tökéletesen vezettem, vigyáztam a gumikra, és mindenre az autón, őriztem a tempómat. Olyan ez, mint egy győzelem, átérzem az emberek érzelmeit egy ilyen csodás verseny után. Tavaly is éreztem a szeretetet, de nem úgy fejeztem be a versenyt, ahogy szerettem volna. Ezért mentem még egy évet.”

„Ezt a versenyt soha sem felejtem el. Az biztos, hogy mindannyian hiányoztok majd nekem, srácok. Együtt töltöttünk 16 évet. Köszönöm!” – összegzett Massa, akinek egy futama maradt, mielőtt végleg visszavonul az F1-es versenyzéstől, és a Canal+ szerint – bár ezt a Williams még nem erősítette meg – Robert Kubica váltja őt a 2018-as szezontól.

A brazil pilóta távozásával a dél-amerikai ország F1-es pilóta nélkül marad és a verseny jövője is kérdéses. Massa 2002-ben mutatkozott be az F1-ben, 2003-ban a Ferrari tesztpilótája volt, majd visszatért a svájci istállóhoz, és 2006-tól eleinte Michael Schumacher oldalán a Scuderia pilótája lett egészen 2013 végéig, akkor szegődött a Williamshez.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!