Vágólapra másolva!
Szerinte a Brazil Nagydíj időmérőjén elkövetett szokatlan hibája azt mutatja, hogy ő is csak ember. Így a mezőny végéről kell majd rajtolnia, de a kihívást élvezi. Bottas örül, hogy végre megint erős volt a tempója.

Lewis Hamilton éppen a brazíliai hétvége előtt jelentette ki, hogy nem akar leereszteni a világbajnoki cím két héttel ezelőtti megszerzése után, mint 2015-ben, ezért szeretné megnyomni a szezont lezáró két versenyt is. Ehhez képest az interlagosi időmérőn egy tőle szokatlan hibával már a Q1 elején, a legelső mért körében túl nagy tempót vitt a Ferradura kanyarba, és oldalvást jelentős sebességgel a gumifalba csapódott.

A huge shock in Brazil . #BrazilGP #F1 #Formula1 #LewisHamilton

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Némi késéssel ugyan, de végül a saját lábán szállt ki az összetört Mercedesből, amelyben jó eséllyel a sebességváltó is megsérült. „Nem tudom biztosan, mi történt, minden olyan gyorsan zajlott le. Nincs sok mondanivalóm – nyilatkozta. – Az életet pont a kihívások teszik igazán érdekessé, és ezt most én állítottam önmagam elé. Holnap minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy visszavágjak."

A kérdésre, hogy egyszerűen túl gyorsan ment-e be a kanyarba a csúszós pályán, Hamilton azt felelte: „Gondolom, igen."

Mivel egyáltalán nem ért el időeredményt a Q1-ben, Hamilton csak a sportfelügyelők engedélyével vehet majd részt a vasárnapi Brazil Nagydíjon. Ezt biztosan meg fogja kapni, viszont a szabályok szerint a mezőny legvégéről – vagy, ha a Mercedes úgy dönt, a bokszutcából – kell majd rajtolnia. Ez zsinórban már a második verseny lesz, amelyen hátulról lesz kénytelen felkapaszkodni, miután két héttel ezelőtt, Mexikóban összeütközött Sebastian Vettellel a rajtnál. Akkor a 9. helyig tudta feltornázni a Mercedest.

„Igyekezni fogok olyan jól szórakozni, ahogy csak lehet. Évekkel ezelőtt egyszer már elég hátulról kellett előrejönnöm, és az remek verseny volt – mondta. – El kell hessegetnem azt a negativitást, amelyet ez a kaland magával hozott, hogy túllépjek rajta, és tanuljak belőle."

Bottasnak szüksége volt erre a pole-ra

Hamilton kiesése megnyitotta az első rajtkocka felé vezető utat Valtteri Bottas előtt. Mivel ő a nyári szünetet követően komoly válságba került – a Mexikói Nagydíj előtt többnyire 3-6 tizedet kapott a csapattársától a Q3-ban –, lélektanilag nagy szüksége volt egy jó eredményre. Ezúttal nem is okozott csalódást a Mercedesnek: az utolsó körében 38 ezredmásodpercet vert Vettelre, elhalászva előle a pole pozíciót.

„Tény, hogy néha gyengébben, néha erősebben szerepeltünk, de az utóbbi pár hétvégén javuló tendenciát mutatott a teljesítményem, és egyre jobban éreztem magam az autóban – mondta a finn, aki legutóbb tíz fordulóval ezelőtt, Ausztriában rajtolhatott az élről.

Bottasnak most valószínűleg akkor is lett volna esélye a pole-ra, ha Hamilton nem esik ki, mivel egész hétvégén közel volt hozzá, sőt az utolsó szabadedzésen előtte is végzett.

Bottas a 3. pole-ját szerezte meg Forrás: AFP/Nelson Almeida

„Remekül érzem magam. Még mindig remegek egy kicsit, de ez jó érzés – ismerte el. – Az időmérő végig nagyon szorosan alakult Sebastiannal, a végén azonban sikerült összeraknom egy gyors kört. Kár, hogy Lewist már az elején elvesztettük, de örülök, hogy ki tudtam állni a csapatért."

Bottas 1:08.322-es körideje új hivatalos pályacsúcs Interlagosban.

Bár a Ferrari versenytempója pénteken közel volt a Mercedeséhez, és a szombati hűvös után vasárnap délután megint hőség várható, a finnek jó esélye lesz megtartani a vezetést – legalábbis a rajtnál, mivel az első kanyarig tartó vágta ezen a pályán különösen rövid. A versenynek tétje is lesz az első sorból startoló pilóták között, hiszen Bottas még megfoszthatja Vettelt az összetett 2. helyétől.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!