Hamilton próbál éber maradni a vb-győzelem után

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Brazil Nagydíj
Mercedes driver Lewis Hamilton of Britain speaks during a news conference in Sao Paulo, Brazil, on November 8, 2017. Hamilton is in the city for the Brazilian Formula One Grand Prix at Sao Paulo's Interlagos circuit. Photo: WERTHER SANTANA/ESTADAO CONTEUDO
Vágólapra másolva!
Elismerte, hogy amikor legutóbb nyert nagy előnnyel, a győzelem után már nem figyelt oda eléggé. Michael Schumacher rekordjai is lőtávolban vannak a számára.

Világbajnokként érkezett Lewis Hamilton a Brazil Nagydíj helyszínére, hiszen másfél héttel ezelőtt, Mexikóban bebiztosította az idei világbajnokság megnyerését is. Hamilton 2008-ban és 2014-ben az utolsó méterekig küzdött a végső győzelemért, mindössze 2015-ben nyert az ideihez hasonló, nagy előnnyel. Elismerte, akkor nehéz volt utána is fenntartani a lendületet.

„Két évvel ezelőttről mindenképpen el lehet mondani, hogy nem összpontosítottam úgy, mint előtte – nyilatkozta. – Nem szeretek sajnálattal visszatekinteni a múltra, úgyhogy ez van, de nem akarok újra ilyen helyzetbe kerülni. Azt tervezem, hogy ugyanolyan nyomást tartok magamon, mint az egész év során” – tette hozzá.

Hamilton újabb győzelmekre hajt Forrás: Agęncia Estado/Werther/Werther Santana

Hamilton 2015-ben már az USA Nagydíjon világbajnok lett, utána viszont Nico Rosberg zsinórban háromszor nyert, majd győzelmi sorozattal kezdte a 2016-os szezont is, amit végül világbajnokként fejezett be, Hamilton kárára. A brit pilóta most azt mondta, az újabb sikere még nem ülepedett le benne, és „abnormálisnak” érezné, ha most visszavenne az igyekezetből.

A motiváció fenntartásában segíthet, hogy Michael Schumacher rekordjai is elérhetővé váltak Lewis Hamilton számára. Schumacher pályafutása első 11 szezonja és 174 verseny során 64 versenyt nyert meg, Hamilton egyelőre 62-nél jár ugyanennyi szezon, de 205 verseny alatt. Lényegében, ha így folytatódik a pályafutása, három év alatt beérheti a 91 győzelemmel rendelkező Schumachert.

Az élen kezdte a brazíliai hétvégét Forrás: AFP/Evaristo Sa

„Szerintem még nagyon sokáig nyerhetek – mondta. – Minden azon múlik, hogy az emberben ég-e tovább a győzelem iránti vágy. Most persze még megvan, de nem igazán vágyom arra, hogy Michaelt üldözzem, persze, sokkal közelebb vagyok hozzá, mint valaha voltam. Korábban ez nagyon távolinak tűnt. A 91 győzelem még mindig nagyon messze van, de

Hamilton kijelentette, hogy mindig is arról álmodott, hogy Ayrton Senna sikereihez hasonló eredményeket ér el, és most az foglalkoztatja, hogy olyan szintre juthasson, amit nem tervezett. Rövid távon ebben Valtteri Bottas akadályozhatja, mert a finn pilóta a C More-nak azt mondta, hogy nem kizárt a Mercedesnél a csapatutasítás az egyéni pontverseny 2. helyének elérése érdekében.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!