Társoldalunk:

Alonso: A McLarennél senki sem mondhatja, hogy ez jó év volt

2017.11.10. 17:52

A kétszeres világbajnok szerint az autó fejlődése nem leplezheti azt, hogy a McLaren Honda mennyire leszerepelt az idén. Ködösít a Le Mans-i részvételével kapcsolatban.

Az előző, Mexikói Nagydíjon megjelent a fény az alagút végén a McLarennél, hiszen a tengerszint feletti magasságnak köszönhetően a Honda erőforrás kevésbé volt lemaradva a többi motortól, mint általában, és Fernando Alonso szerint a McLaren karosszériája már a legjobb volt a mezőnyben. Ez optimistává tette, de ettől még úgy véli, az idei szezon „nagyon rossz volt.”

„Az autót érintő, észrevehető fejlődés és a jövőre vonatkozó optimizmus ellenére ez nem volt jó szezon – szögezte le a kétszeres világbajnok. – Mindannyian hisszük, hogy a 2018-as szezon szenzációs lesz, úgyhogy jobb hangulat uralkodik a csapatnál” – utalt arra, hogy a McLaren az idén megszabadul a Hondától, és a Renault motorjait használják a továbbiakban.

Javul a McLaren, de ez nem elég Alonsónak

Forrás: AFP/Nelson Almeida

A McLaren az idei szezont is nagy reményekkel várta, hiszen a Honda teljesen újratervezte az erőforrását, az viszont kiforratlannak, megbízhatatlannak és erőtlennek is bizonyult. Bár a gyártó is fejlesztett a szezon során, az erőforrás még most sem versenyképes, és továbbra is gondok vannak vele, ezért a McLaren úgy döntött, új beszállító után néznek.

„A szezon elején, amikor februárban bemutattuk az autót, én és a csapat is nagyon mást vártunk, hiszen új szabályok léptek életbe, és négy hónap rendelkezésre állt ahhoz, hogy dolgozzanak a motoron, és az kicsit erősebb legyen a 2016-osnál. Most viszont a 9. helyen állunk a konstruktőri világbajnokságban, és kilenc motort használtunk el eddig.

Ez így senkinek sem lehet jó szezon a csapatban.”

Alonso szezonja olyan rosszul indult, hogy inkább kihagyta a Monacói Nagydíjat, és szerencsét próbált az Indianapolis 500-on, ahol szintén kiesett a Honda motor miatt. Ez azonban meghozta a kedvét az F1-en kívüli futamokhoz is. 2018 elején részt vesz a Daytona-i 24 órás versenyen, és arról pletykálnak, hogy Le Mans-ba is készül a Toyotával.

„Én is olvastam a híreket, de nincs mit hozzáfűznöm. Két nagydíj között gyakran előfordul, hogy különböző helyekre is elmegyek, majd meglátjuk, mi lesz – mondta spanyol újságíróknak arról, hogy állítólag a múlt héten üléspróbán járt a japán gyártó csapatánál. Arról, hogy jövő héten tesztel-e a Toyotánál, szintén nem mondott semmit. 

Kijelentette, nincs rajta nyomás, hogy már jövőre versenyezzen Le Mans-ban hiszen szerinte még sok évig lehetősége lesz erre.

„Jövő héten otthon leszek, és meglátjuk, hogy ki tudom-e pihenni magam a különböző időzónákban rendezett versenyek után” – ködösített Alonso, aki a Sky Sportsnak azt is elmondta, ha tehetné, minden hétvégén versenyezni, de szerinte a McLaren ezt az elképzelést nem támogatná.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!