A Mercedes kipróbálta azt, amit eddig nem mertek

Forma-1, Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas, Brazil Nagydíj
F1 World Champion, Mercedes' British driver Lewis Hamilton powers his car during the Brazilian Formula One Grand Prix practice session, at the Interlagos circuit in Sao Paulo, Brazil on November 10, 2017. / AFP PHOTO / CARL DE SOUZA
Vágólapra másolva!
A világbajnoki küzdelem hevében inkább nem kísérleteztek a 2018-as fejlesztésekkel, most viszont elkezdték behozni a munkát, amit korábban elhalasztottak.

Lewis Hamilton zárta az élen a pénteki szabadedzéseket Sao Paulóban, ráadásul mindkét alkalommal Valtteri Bottas végzett a 2. helyen. A Mercedesek meggyőző tempót diktáltak, Hamilton már délelőtt körrekordot döntött, és a rövid pályán később is jelentős előnyben maradt a Red Bullok és a Ferrarik előtt.

„Jó napunk volt, nagyon izgalmas az idén sokkal gyorsabb autókkal visszatérni erre a pályára – mondta Hamilton. – Az autók többet követelnek meg (a pilótáktól), ez nagyszerű, ráadásul elég meleg is volt ma. A rövid- és a hosszú etapokkal is végeztünk; sajnos az abroncsok nem bírják igazán sokáig, csak 1-2 kört lehet kihozni belőlük a rövid etapok során. Jó helyzetben vagyunk, de szerintem elég szoros lesz az állás.”

Új aero-csomaggal kísérleteztek Forrás: AFP/Carl De Souza

Miután a konstruktőri- és az egyéni világbajnokságért zajló harc is eldőlt, a Mercedesnél már csak az szerepelhet a feladatok között, hogy Bottas is megelőzze Sebastian Vettelt a ponttáblázaton, valamint az, hogy a 2018-as szezonra alaposan felkészüljenek. Utóbbival bevallottan is foglalkoztak pénteken.

– nyilatkozta Bottas. – Ehhez most már rendelkezünk elemezhető adatokkal. Ettől eltekintve, szerintem a rövid- és a hosszú etapok mindkét edzésen ígéretesek voltak a számunkra, úgyhogy jó a kiindulási alapunk a hétvégére. Kissé azért küszködtünk, hogy a pálya minden kanyarjára megfelelő beállítást találjunk, de nagyon élveztem a vezetést, és várom a hétvége további részét.”

Szuperlágyon még nem álltak össze a körök Forrás: AFP/Evaristo Sa

A tesztelésről elsősorban Andrew Shovlin, a Mercedes vezető versenymérnöke beszélt, úgy vélte, „elég nagy” programot futtattak a délelőtt során. „Ezt a munkát mindig félretettük, amíg küzdöttünk a bajnokságokért, nagyon jó, hogy ezt most elvégezhettük. Sok hasznos adathoz jutottunk, és ezt be fogjuk csatornázni a W09 fejlesztési programjába.”

Shovlin szerencsésnek nevezte, hogy az eső végül mindkét edzésen elkerülte a pályát, és mindkét tréningen körözhettek a meleg hőmérsékletek közepette.

„Úgy tűnik, vasárnap is ilyen körülményekre számíthatunk. Az autók alapvetően jól működnek, a szeles időjárás viszont kissé trükkössé tették a dolgunkat, mert a versenyzők nehezen rakták össze a köreiket a szuperlágyakon. Van néhány terület, amiken javítani tudunk, de jól indult a hétvége, és várjuk már a csatát a Red Bullokkal és a Ferrarikkal.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!