Vágólapra másolva!
Christian Horner legszívesebben már a jövő évtől kidobná az F1-nek szerinte csak ártó erőforrásokat, de azzal vádolta a Ferrarit és a Mercedest, hogy úgyis megakadályoznák egy új változat bevezetését.

Nemsokára napvilágot lát, hogy milyen erőforrások jelennek meg az F1-ben 2021-től, miután nemrég megállapodtak az érdekeltek abban, hogy 2020-ig maradnak a mostani motorok, utána viszont a tervek szerint egyszerűbb, olcsóbb és hangosabb motorokat készítenek a gyártók. A Renault erőforrásait használó Red Bull azonban még mindig elégedetlen a helyzettel.

„Én már jövőre újakat szeretnék – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke az FIA pénteki sajtótájékoztatóján. – Szerintem ezek a motorok csak ártottak az F1-nek, semmivel sem járultak hozzá a sporthoz. Elvették a hangzást, a lelkesedést és nagyon megbonyolították a dolgokat. Így is nagyon messze vannak az utcai autóktól, néha szinte dízelmotorokként viselkednek.”

Összejátszanak? Forrás: DPPI/Dppi

Horner azonban kénytelen volt elismerni, hogy sajnos a gyártók szerződést kötöttek 2021-ig, és nem lát indíttatást arra, hogy korábban változzon a motorformula. Kijelentette, ő „olcsó, szabványos, V12-es motort” szeretne „1000 lóerős teljesítménnyel és szenzációs hangzással”, de Horner is tudja, hogy ez már nem fog megvalósulni.

Bernie Ecclestone nemrég azt sugallta, hogy a Mercedes és a Ferrari a háttérben összebeszél a motorfejlesztéssel kapcsolatos ügyekben, és Horner is paktumot sejt kettejük között.

„Nyilvánvaló, hogy nagyon szoros kapcsolat van a Mercedes és a Ferrari között. A megbeszéléseken egyik sem teszi fel a kezét úgy, hogy a másik azzal nem ért egyet, úgyhogy van összhang közöttük. Ez nem először fordul elő a Forma-1-ben, és nem is utoljára. Nem ránk tartozik, hogy segítettek-e egymásnak. Fogalmam sincs. Meglepne, de manapság a Mercedes és a Ferrari egy húron pendül.”

A Red Bull megint a motorok miatt panaszkodik Forrás: AFP/2017 Getty Images/Clive Mason

A sajtótájékoztatón később Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke visszavágott, azt mondta „Christian fejében mi mindig keresztbe teszünk a Red Bullnak, vagy így vagy úgy”, és kijelentette, motorgyártóként ők kompetensek beszélni motorfejlesztési kérdésekről, és nem arról van szó, hogy a Mercedes vagy a Ferrari bárminek is az útjába állna.

– szögezte le Arrivabene. – Vissza akarjuk vágni a kiadásokat és javítani a show-n, de a következő napok során még meg kell tárgyalnunk, hogy ezt hogyan érjük el, mert mindenkinek más ötletei vannak. Az biztos, hogy nem a Ferrari és a Mercedes dirigálja a show-t, viszont mi vagyunk, akik motorokat gyártunk.”

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!