Társoldalunk:

Vettel nem várta, hogy így megszorongatja Hamiltont

2017.10.22. 02:37

Bár a Ferrarit szombatra gatyába rázták a pénteki küszködés után, a német versenyző a szél miatt nehezen érzett rá a ritmusra az időmérő elején. Tudta, hogy az utolsó körében muszáj lesz nagyot dobnia.

Az USA Nagydíj időmérőjének utolsó perceiben Sebastian Vettelen nagy volt a nyomás: ha nem javít, könnyen az 5. rajtkockában találhatta volna magát, amivel hozzásegíthette volna riválisát, Lewis Hamiltont, hogy tegyen egy nagy lépést negyedik vb-címe felé. Egyetlen köre maradt, de az váratlanul jól sikerült, és a pálya harmadik szektorában abszolút legjobb részidőt futva nemcsak az addig előtte lévő Kimi Räikkönent, hanem Valtteri Bottast is megelőzte, elhódítva a 2. helyet.

A végeredménnyel nagyon elégedett vagyok, de a szél miatt egy kicsit nehezen éreztem rá a ritmusra. A végén, amikor igazán számított, azért összejött – mondta Vettel.

Fontos volt, hogy bekerüljek az első sorba, mert a versenytempónk szerintem kifejezetten erős. Az időmérőkön egész évben le voltunk maradva kissé."

Vettel – akinek a szeptemberi Olasz Nagydíj óta nem volt sima versenye – hozzátette, hogy főleg a pálya első és második szektorának a határán akadtak gondjai.

Vettel és Bottas az időmérő után

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Mark Thompson

„A 8-as kanyar bejáratánál küszködtem egy kicsit, a szél ott egész nap elég trükkös volt – magyarázta. – Délelőtt minden jól ment, délután viszont valahogy rosszul kezdődött a dolog. A Q3-ban megtett első köröm elég gyatrán sikerült, ezért tudtam, hogy utána muszáj lesz teljesítenem. Különben akár a 6. helyen találhattam volna magam, úgyhogy épp jókor húztam elő a kalapból azt a kört."

A Ferrari nagyot fordított ahhoz képest, hogy a péntekjük zűrzavarosan alakult: Vettel egyszer kicsúszott, aztán az autója elejét egy műszaki probléma miatt „nyúlósnak" érezte.

Szombatra ezért teljesen újat építettek neki egy másik kasztni köré, amihez a szerelőknek ugyancsak igyekezniük kellett.

„A csapat fantasztikus volt. A szerelőknek az utóbbi pár hétvégén rengeteg teendőjük akadt, és a kasztnicseréhez most még az éjszakai munkastopot sem kellett megszegniük. Egy ilyen nagy munkának mindig vannak veszélyei, de azt hiszem, megint rekordidő alatt végeztek – méltatta őket Vettel. – Az eredmény sokkal szorosabban alakult, mint vártuk, és ha az autónk holnap ugyanígy viselkedik majd, az jó lesz."

ESÉLYLATOLGATÁS

Räikkönen a Q2-ben és a Q3 elején még gyorsabb volt a csapattársánál, a végén, amikor igazán számított, viszont kikapott tőle. Ha egy hajszállal jobb kört fut, két hellyel előrébb kerülhetett volna, ugyanis

Daniel Ricciardo mögé ezredmásodperccel azonos idővel sorolták, és Bottastól is mindössze 9 ezreddel kapott ki. Így a nem túl elkőkelő 5. kockából kell majd rajtolnia.

„Azt hiszem, az időmérő eléggé rendben volt – jelentette ki ennek ellenére. – Az autónk jobban viselkedett, mint a hétvége korábbi részében. A pálya legtöbb pontján elégedett voltam vele, bár akadt pár kanyar, ahol nehezen tudtam elfordulni. Az utolsó három kifejezetten jó volt, az előttük lévő dupla balosban viszont mi küszködtünk a leginkább, ott sok időt vesztettünk."

„Ettől eltekintve szerintem erős volt a tempónk. Kellemesebb lenne előrébbről indulni, de az autóval elégedett vagyok."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!